Hullócsillag

Prológus

  Nem is tudom mit keresek itt...

Reggel még úgy voltam vele hagyom, hogy a fiúk kiőrjöngjék magukat ma, addig én szépen csendben lelépek. Elmegyek apámhoz, mint minden évben ilyenkor. Esetleg sétálok egyet Gangnamban, veszek valami szépet anyámnak. De persze a srácoknak sikerült, megint keresztül húzniuk a számításaimat. Elrángattak a dormunkból azzal a kijelentéssel, hogy „Ugyan már, születésnapod van. Menjünk ünnepelni!" De persze tudtam mi ezzel a tervük. Elakarták terelni a figyelmem a mai napról, csak ezt a lehető legrosszabb módon tették. Tudom azt hitték az új évi nagyszabású bulikkal van bajom. Miért ne hitték volna, hiszen ezt hazudtam nekik. Már múlthéten előálltak az ötlettel, amikor megtudták az én nagyszájú Sun hyungomtól, hogy pontosan január 1-én lesz a születésnapom. Ekkor eldöntötték, hogy mindenféleképpen el kell mennünk ezt megünnepelni. Akármivel is próbálkoztam kihúzni magam a party alól nem sikerült. Pedig elhihetitek a 19. születésnapom sem különlegesebb, mint az összes többi nap eddigi életemben. Ez a nap csak azt mutatja, hogy megint egy évvel idősebb lettem, még több felelősség nyomja majd a vállamat. Mintha az eddigiek nem lettek volna elegek, és sajnos ezeket a gondokat nem oszthattam meg senkivel. Még édesanyámmal sem. Ő és az öcsém szintén a kötelezettségeim közé tartoznak. Mindig is fontos volt számomra a családom, bármit tettem az értük volt. Ez határozottan igaz az elmúlt két évre, a mostani életemre. És pontosan ez volt itt a probléma, a mostani életem. Nagyon különbözik attól amilyen régen volt. Csak egy dolog nem változott, a felelősség. Újabb és újabb munka, túlóra, kötelezettség és elvárás, amiknek meg kell felelnem és amiket teljesítenem kell. Persze van ennek a hatalmas változásnak jó oldala is, így találkoztam velük. Az új családommal. Egy kaotikus családdal, olyanokkal, akik bár nagyon különböznek még is összetartanak és kiállnak egymásért. Szerencsésnek érzem magam, hogy ennek az egésznek én is részese vagyok. Amikor először láttam meg őket őszintén szólva szkeptikus voltam. Nem tudtam elképzelni, hogy mi négyen egy csapatként összetudunk majd dolgozni. De Mr. Han meggyőzött, hogy adjak ennek egy esélyt és a mai napig hálás vagyok neki azért, hogy akkor ott tartott. Bár jelenleg kevésbé érzem ezt a hálát. Most egy kocsiban ülök az őrült hyungjaimmal és megyünk kitudja hova. Az úticélunkat nem voltak hajlandók megosztani velem, de széles vigyorukból arra következtettek, hogy ők nagyon jól szórakoznak az én bosszankodásomon. Már annyiszor elmondtam nekik, nem szeretem a meglepetéseket és ők onnantól kezdve minden alkalmat megragadtak, hogy újabb és újabb okom legyen a nyugtalanságra. Már éppen azon gondolkodom fenébe az egésszel én inkább kiugrok az ablakon amikor végre megérkezünk. De itt még nincs vége a szivatásnak.

-Tessék, ezt vedd fel- J.O oda nyújt nekem egy kendőt. Na még csak ez hiányzott, de komolyan. Ahogy őt és Sunt ismerem bevezetnek bekötött szemmel egy emberektől teli terembe és valamilyen válogatott módon, ahogy az szokásuk viccet csinálnak belőlem. Már megint. Így is elég sokáig tartott az előző videót leszedettni a YouTube-ról.

- Na vedd már fel! Nyugi, semmi olyan nem lesz, amire gondolsz-jelentette ki Nice miután látta a bizonytalanságom. Ő az egyetlen ebből az őrült bagázsból, akinek hiszek egy szemernyit is ilyen esetben. Persze ő is rácáfolt már erre a fene nagy bizalmamra. De mit tehetek ők hárman vannak velem szemben és ha nem akarom, hogy J.O a vállára dobjon és úgy vigyen be az épületbe akkor együtt kell működnőm velük. Engedelmesen, mint egy kiskutya bekötöm a szemem. Csak reménykedni tudok, hogy a mai napot már megúszóm anélkül, hogy mondjuk orra esnék vagy valaki vicces kedvében letolná a nadrágomat. Higgyétek el náluk mindenre fel kell készülni. Kiszállunk a kocsiból és elindulunk befelé. Eddig úgy érzem minden simán megy. Persze, attól függ kinek mit jelent az, hogy simán megy. Ma reggel még én sem gondoltam, hogy bekötött szemmel fogok sétálgatni Szöulban, de az új életem már eddig is hozott ennél nagyobb és durvább csavarokat. Hirtelen ütést érzek a fejemen.

- Bocs, véletlen volt - mondja J.O. Érzem a hangján, hogy alig tudja visszatartani a röhögést. Miközben én az életemen filozofálok addig ő megöl egy ajtóval! Vagyis azt hiszem az volt. Remélem tényleg csak egy véletlen volt, mert ha nem akkor ezt komolyan megfogom torolni. Az ágyas incidens óta folyamatosan hadban állunk. Nem fogom hagyni magamat csak azért, mert én vagyok a legfiatalabb közölünk. Amint átlépjük a küszöböt megérzem azt az ismerős illatot, amit imádok és azt a magával ragadó atmoszférát, ami minden egyes alkalommal levesz a lábamról. Azt a zúgást, a várakozás izgalmát, ami mindenkiből árad az előtt, hogy elkezdődne. Meghallom Mr. Han hangját, amint azt mondja a fiúknak:

- Vegyétek le róla a kendőt!

És ott van, az amiben már biztos voltam abban a pillanatban, mikor beléptem a terembe. A végtelen morajló sötétség. Érzem amint egy emberként sóhajt és vár, várakozik, hogy végre felkapcsolódjanak a fények és meglássanak minket, vagyis engem. A maknae-t, a Dreamstime legifjabb tagját, a vezető énekest, akinek a hangjáért, Mr. Hant idézve megvesznek az emberek. Nos igen ez vagyok én és az új bonyolultabb, csillogóbb életem. A reflektorok felkapcsolódnak és egy pillanatra elvakítanak. Ekkor végre meglátom a tömeget, akik egy emberként kiáltják:

-ISTEN ÉLTESSEN KYU!!!

Igen, ez az én nevem, Kyu és a Dreamers-ök, a legújabb szenzációk egyik énekese vagyok. 

~Ri

                           *********************************************************************

Számomra a kpop egy olyan műfaj, életérzés, aminek a segítségével megtaláltam magamat. Valahol olvastam egy rajongó hozzászólását, az itt meg nem nevezett bandával kapcsolatban: „A zenéik segítettek túl jutni egy nehéz időszakon az életemben és álltaluk sikerület elfogadom magam!" Ez a kijelentés nagyon megfogott, mert én is teljesen így érzek, de nem csak ezekkel a srácokkal kapcsolatban, hanem magával a kpoppal.

Ennek a rajongónak a kijelentése nem csak, hogy meghatott, de kíváncsivá tett.

 Ti hogyan ismertétek meg ezt a műfajt?

Kik a kedvenceitek? A biasotokra is kíváncsiak vagyunk, ha eláruljátok!