35.

8K 232 6
                                    

A legsötétebb éjszakának is vége szakad egyszer.

~Kimberly~

-Szerinted valami baja van? -ütötte meg a fülem egy suttogás. Nehezen, de sikerült beazonosítanom, hogy Brandon az de túl fáradt voltam kinyitni a szemeim.

-Csak fáradt hagyd aludni. -hallottam meg Brian kissé hangosabb hangját. 

Lassan kinyitottam a szemeim és szembe találtam magam a ház két legidősebb fiával. Brian a falnál támaszkodott. Farmer kabátja lógott rajta ami azt jelenti, hogy sietett valahova. Zsebéből kilógott a kocsi kulcsa. Brandon az ágy mellett ült egy széken és mellette volt. Két teli zacskó? 

-Brandon? -nyöszörögtem halkan mire elmosolyodott. -Mennyi az idő? -kérdeztem mire a zsebéből kikapta a telefonját és megnézte rajta az időt.

-Mindjárt 5. Sokat aludtál. -állt fel és simított végig a fejemen. Fáradtnak éreztem magam, a fejem hasogott, rossz volt a közérzetem. Szinte azt éreztem bármelyik percben hányhatok. Gyorsan a szám elé kaptam a kezem. Brandon azonnal ugrott és felsegített az ágyból. Kísérettel, de sikerült tisztán eljutnom a mosdóba. És tényleg ki is jött aminek ki kellett.

-Semmi baj. -fogta hátra a hajamat és nyugtatásként a hátamat simogatta. Megmostam az arcom és vissza mentem a szobába ahol Brian aggódó tekintete fogadott. 

-Mik ezek? -böktem a két teli szatyorra ami lefekvésem előtt még nem volt itt. A testvérpár egymásra pillantott majd egyszerre fordultak felém.

-Oké, most elmondom mi lesz. -lépett elém Brandon és megfogta a két kezem. -Megiszod ezeket aztán elmész klotyóra. Oksi? -nyújtott felém kettő darab 2 literes vizet és egy gyógyszer táras zacskót ami tele volt cuccokkal. 

-Nem vagyok én ló, hogy megigyak 4 litert. -ráncoltam össze a szemöldökömet és felváltva néztem Brianre és az öccsére.

-Valóban, de nekem ez fontos. -mosolyodott el biztatóan majd elengedte a kezem és felbontotta az egyik palackot. Megvárta amíg a bátya ad egy poharat ami ott volt a kezébe és töltött nekem egy teli pohárral. Ez a nap se lehetne furább.

-Nem csak neked te fasz. -motyogta Brian. Testvére megnevezésére muszáj voltam mosolyogni, ugyanis nem telt el úgy nap, hogy ne szekálták volna egymást.

-Jó, igaz. -forgatta meg a szemeit Brandon. -Akkor helyesbítek. Neked is fontos csak húzd már le. -fordult felém és nyújtotta a poharat.

-Előbb mond el miért. -fontam keresztbe a karom a mellkasom előtt és felvont szemöldökkel néztem rá.

-Ne kéresd magad, Kim. Idd meg és menj el WC-re. -nyújtotta a poharat. Megráztam a fejem.

-Mond el. Kicsit sem ijesztő, hogy itatni akarsz mint egy lovat. -háborodtam fel hirtelen mire nagyot sóhajtott.

-Kim. Azt akarom, hogy menj el mosdóba. Ezért innod kéne. Érted? -Brandon titkolt előlem valamit. A pupillái kitágultak és kerülte a szemkontaktust.

-Hazudsz Brandon. Pszichológus vagyok, hamar leszűröm ha valaki nem őszinte. -rántottam meg a vállam.

-Oké. Terhességi teszt miatt kell amiért elkell menned a mosdóba ahoz meg minnél több folyadék kell. Kielégítő válasz volt? Remélem. Úgyhogy idd meg! -parancsolt rám mire annyira lefagytam, hogy pislogni is elfejtettem.

-Brandon én értem, hogy óvod az egészségem de, hogy még paranoiás is vagy. Azért ez már kicsit sok. -ráncoltam össze a szemöldökömet mire Brian halkan felnevetett. 

Rosszfiú Egy FogadássalWhere stories live. Discover now