Rosszfiú Egy Fogadással

23.

-De nem tudom őt elengedni. Nem megy. Fontos számomra. Hibáztam és jobb ember lettem. -rázta a fejét nemlegesen.

-Megkérdezhetem mi lett a szakításotok oka? -kérdeztem mire rám kapta könnytől csillogó szemét. Lassan felállt a fotelből és a kanapéhoz sétált. Majd leült mellém. Arcomat kémlelte mire kezdtem megijedni.

-Megérinthetem az arcodat? -kérdezte. Tekintete zavaros volt amit nem tudtam hova tenni. 

-Nekem barátom va.. -kezdtem bele de ő megszakított.

-Megérinthetem? -kérdezte újra. A levegőt gyorsan kapkodtam és kezdtem félni. Ilyennel még nem találkoztam. -Nem bántalak. Csak nagyon is hasonlít az arcotok. -tette hozzá mire aprót bólintottam. Egy hang se jött ki a torkomon. Ő csak a kezét emelte és lágyan, érzékien az arcomhoz érintette. Végig húzta az állam vonalán majd a nyakamnál állapodott meg. Kezét az állam alá rakta és maga felé fordította az arcom. Étcsokoládé szemei engem fürkésztek. Teljesen eltudtál veszni benne amit Roger szeméről nem mondhattál el. Amíg neki üveg kék és fagyos tekintete volt addig ennek a fiúnak mély és sötét. De jó értelemben. Másik kezét újra az arcomhoz emelte és a kósza rövid tincseimet a fülem mögé tűrte. Következő lépését már nem vártam meg mert kopogtak az ajtón és nem sokára rá Roger lépett be rajta. Pont nem látta az előbbi produkciót amiért hálát adok a jó Istennek.

-Oh Heló! -intett a mellettem ülő fiúnak aki még mindig az arcomat fürkészte. -Szia Édesem. -ugrott mellém és puszit nyomott a homlokomra majd letette a kezében tartott szatyrot az  asztalra. -Megzavartam valamit? Kimenjek? -mutatott az ajtóra amin az előbb lépett be.

-Nem, dehogy. -mosolyodtam el és kifújtam a bent tartott levegőt. -Már amúgy is végeztünk most megyünk le papírozni. -feleltem majd felálltam a mellettem ülő sráccal együtt.

-Itt megvárlak! -szólt utánam. Gyorsan kiléptünk a szobából de mindegyikünk el volt foglalva az előbb történt eseményekkel.

-Rendben akkor ha nem gond elkérném a telefonszámod és a következő időpontot rendeznénk. -mosolyogtam fel rá mikor beértünk az egyik "irodába". Ott tároltam a cuccaim. Kivettem a szekrényből a naplóm meg a mobilom és beléptem a névjegyzékbe.

-Persze. -vette elő ő is a mobilját. Gyorsan lediktálta a számát meg még egy idő pontot is egyeztettünk.

-És akkor a neved... -néztem fel rá a mobilomról kérdőn rá. Egy pillanatra olyan ismerős volt. Ahogy lehajolt bekötni a cipőjét a pólója alul kilátszott egy fél szívű nyaklánc. Aztán beletúrt barna hajába és akkor valami bevillant. Egy percre ez a mozdulat Brandon volt. A szívem elkezdett ezerszeresével dobogni és magamban imádkoztam, hogy ne ismerjen fel. A lábaim megremegtek és talán most kezdtem el úgy igazán félni. Elővette 32 fogsoros mosolyát amitől tudtam, hogy vesztettem. Felismert. Mégis tovább fürkészte a meglepett arcom.

-Brandon. Brandon Bell. -mosolyodott el mire a vér kiszökött az arcomból. Mégsem ismert fel. Hófehéren állhattam előtte.

-Kelly. Kelly Enderson. -hazudtam gyorsan. Részben igazából igazat mondtam. Anyukám neve volt Kelly ami ezután nekem is a második nevem lett. Paulán és Todon kívül senki sem tudja.

Mozgalmas időknek nézünk elébe.

Sziasztok!

Nagyon megszeretném köszönni a 2000 olvasót. Alig pár hete lett meg az ezer és most itt van a duplája. Eszméletlenek vagytok! Ha megszabad kérdeznem elmondanátok mi a véleményetek a könyvről? Mit gondoltok a múltról és leginkább, hogy mit vártok a jövőre. Sietek a következő részekkel. Addig is puszi nektek!