Harry Potter és a Gyűrűk Ura (Befejezett)

20. fejezet

Minden szem a két zuhanó hullára szegeződött. Döbbenten nézték hogy zuhan a sárkány és gazdája. A mi csapataink üdvrivalgással fogadták, az ellenfél azomban megrémült. Lassan kivonták seregeiket a mieink közül, és távoztak. Boldog öleltem át a pompás állat nyakát. Legolason is látszott hogy megkönnyebült. Mind felsóhajthattunk. Megúsztuk.
Miután talpunk szilárd talaj érintett, Gimli és Aragorn jött oda hozzánk elsőként.
-Azt hittük meghaltatok!-kiáltotta a törp ifjú.
-Mind aggódtunk értetek!-toldotta meg a Kósza Gimli mondadóját. Miközben fülünk e szavakat hallgatta, nagyobb tömeg verődött körénk. Szemük kitágult a csodálattól ahogy hátasomra néztek. Láttam rajta hogy élvezi.
szomorkásan néztem magam elé.
-Úgy érzem itt az idő.-nyögtem ki kissé rekedten. Ők úgy néztek rám mintha nem értenék miről beszélek. Így hát folytattam.:
-Amikor megérkeztem, Csikócsőr eltűnt-mutattam a hipogriffre.- most azért jött ide hogy vissza vigyen. Elvégeztem azt, amiért ide kellet jönnöm. Nagyon jó volt veletek, és remélem még találkozunk majd. -nehéz szívvel ültem fel az állat hátára.
-Várj!-kiáltott Legolas. Odajött, majd kardját felém nyújtotta.
-Fogadd el. Amiért megmentettél mind annyiónkat! -tiltakozni akartam, de Aragorn közbe vágott.
-Nagy sértés lenne ha nem fogadnád el!
-Kö....Köszönöm! Elvettem a kardot, a magasba emeltem, majd sarkam nyomására Csikócsőr a magasba emelkedett, és elindukt haza felé. Ahogy felszálltunk üdvrivalgás tört ki. Mosolyogva kiabáltam viszlátot barátaimnak. Nehéz szívvel indultam haza.
Az út nem volt hosszú, hamar megláttam a tornyokat. Sokat gondoltam Ronra és Hermionéra amíg Középföldén tartózkodtam. Vajon mi lehet velük? Sok dologra gondoltam, de arra nem amit megérkezésemkor láttam nem számítottam. Ott álltak lennt, és az eget kémlelték. Mintha megállt volna a Roxfortban az idő.  Amint lejjebb ereszkedtünk már a beszédet is hallottam.
-Nézzétek már megint csupa vér....
-Pár percre van egyedül, és megint a bajt keresi.
-Mi lehet a kezében?
-Vajon hol volt hogy véres?
-Jesszus! Ugye nem esett le?-ekkor értünk földet. Mosolyogva léptem Harmionéhoz.
-Ne félj nem esett bajom. Hogy hol voltam az hosszú és hihetetlen történet. De tudom hogy igaz.
Óra után bementünk a kastélyba és mindent röviden elmeséltem a barátaimnak. Döbbenten néztek rám, ám nem kerdőjelezték meg, hisz kezemben ott volt a bizonyíték. Az életem vissza zökkent az eredeti kerékvágásba.