Venom (Taehyung fanfiction)

1.rész

-Csak szerintem totálisan dögunalmas az ilyen élet? – szólalt meg Cheryl az acélból készült emeletes ágy felső részén fekve.
-Szerinted ez élet? – motyogtam olyan halkan, hogy én magam is alig hallottam a saját hangomat.
-Miért vagy mindig ilyen borúlátó? – kishíján előtört belőlem a gúnyos nevetés, amellyel egészen biztosan megbántottam volna a nemrégiben felébredett rabtársamat.
-Lássuk csak. Fogalmam sincs, hogy pontosan mennyi ideje vagyok ide bezárva és ez kiakaszt. Hiányzik a bátyám, Kyle, akiről azóta nem hallottam semmit, hogy bevonszolták ebbe a bádogdobozba. Féltem a kishúgomat, Lanat, ugyanis ő nem ilyen szörnyűséges életet érdemelne egy rakás agyhalott zombi között – kezdtem el felsorolni az érveimet, amik alátámaszthatták annak az okát, hogy miért nem ugrok ki a bőrömből örömömben.
-Nem mintha nekem nem lenne ugyanilyen rossz. A kisöcsém, Connor, tizenhat évesen inkább felvágta az ereit apa egyik borotvájával, mint hogy olyanná váljon, mint a szüleink. Ő menekült ez elől az élet elől mert tudta, hogy ennek az egésznek nem lesz jó vége – az idő teltével megismertem már annyira Cherylt, hogy tudjam mikor áll a sírás szélén és ez ezúttal be is következett.
Hangosan szipogva vonult el a kis fürdőhelyiségbe, aminek ajtaját valamivel eltorlaszolta. Ő az a fáradhatatlanul reménykedő típus, aki még abban is képes reménykedni, hogy még viszontlátja imádott öcsikéjét és hogy meggyógyíthatja már teljesen érzelemmentes szüleit. Kár ilyen butaságokra fecsérelni az időt.
Hosszú ideig üldögéltem pontosan ugyanúgy a jéghideg padlón és hallgattam ahogy az egyetlen barátnőm még a lelkét is kisírja az én tapintatlanságom miatt. Ezt a tulajdonságomat nagyon szívesen odaadnám bárkinek, aki csak igényt tart rá. Fájó fejemet hátrahajtottam a fekvőalkalmatosságra és szemeimet behunyva próbáltam meg felerősíteni a többi érzékszervemet. Gyakran szoktam ezt csinálni és tudom, hogy hülyeségnek hangzik, bizonyos szinten mégis képes engem megnyugtatni.
Ahogy igyekeztem teljesen kizárni Cherylt az elmémből, úgy képes voltam fokozatosan újabb és újabb dolgokat meghallani. A tőlem balra lévő acélfalon túlról vízcsobogást, talán egy folyó vagy egy patak habjainak hangjait véltem felfedezni, míg a mögöttem lévő ácéllapon túlról halk beszélgetés morajai szűrődtek át.
-Cher! Hallok valamit – izgatottan pattantam fel már jól megszokott helyemről azért, hogy kopogjak néhányat az eltorlaszolt ajtón.
-Kezdesz becsavarodni. Nem hallhatsz semmit – motoszkálás szűrődött át az egészen apró réseken, majd egy a sírástól kivörösödött arc jelent meg előttem – Szerintem aludj egy keveset.
-Nem vagyok álmos – csuklójánál fogva ragadtam még és húztam oda a korábbi falhoz – Figyelj!
-Én nem hallok semmit – rázta meg a fejét lemondóan néhány síri csendben töltött másodperc után.
-Én viszont igen – a jobb kezemmel megpróbáltam valamelyest lecsitítani, míg a bal fülemet hozzápréseltem a fémfelülethez.
-Egy újabbat találtak – Hármas hangját véltem felfedezni, azét a nőét, akinek azt köszönhetem, hogy itt vagyok a négy fal között – Ez egy fiatal férfi. Húsz éves és Kim Taehyung a neve.
-Még egy immúnis – suttogva beszéltem Cherylhez, aki teljesen hitetlenkedve bámult engem.
-Te tényleg elkezdtél megbolondulni. Ez teljesen lehetetlen – fejét rázva kezdett el távolodni tőlem, mintha megijesztettem volna – Vagy csak hazudsz.
-A nyomorult kis életemre esküszöm, hogy nem hazudok. Húsz éves és valami Tehjongnak hívják – emeltem fel kezeimet megpróbálva bebizonyítani az ártatlanságomat.
-Tegyük fel, hogy igazat mondasz – a tőlem legtávolabb eső fal tövébe kuporodott le és onnan beszélt hozzám – Miért pont egy koreai srác lenne az, amikor mi mindketten amerikaiak vagyunk? És nem mellesleg az Taehyung. Borzalmas a kiejtésed.
-Várj! Most megint beszélnek – mutatóujjammmal jeleztem neki azt, hogy újra csendben kellene maradnunk.
-Szerintem bővöm itt lenne az ideje, hogy megöljük őket. Katelyn például már mindjárt három éve, hogy itt van, Cheryl pedig nagyjából két és fél éve. És különben is, hova fogjuk őt tenni? – ezúttal egy felettébb kedvesnek és értelmesnek tűnő férfi hangját lehetett hallani.
-Betesszük melléjük. Legalább lesz egy kis szórakozásuk – lépések követték a párbeszéd visszhangját, így kapkodva indultam el az ágyam felé azért, hogy ne tűnhessen fel a hallgatózás.
-Jönnek – a már oly’ régen érzett izgatottság kitöltötte egész bensőmet ahogy a durva szövettakaró alá rejtettem még a fejem is.
-Befelé féreg! – Hármas kegyetlen harsogását egy tompa puffanás követte, amiből csak arra tudtam következtetni, hogy az imént érkezett személyt cseppet sem finoman lökték be a helyiségbe.
Amint kattant egyet a zár szinte azonnal elő is másztam azért, hogy jobban szemügyre vehessem a padlón térdelő fiút. Ugyanolyan csapzott, túl bő, barna ruhát viselt, mint én és Cheryl, viszont így is lehetett látni, hogy a magassága ellenére nem valami izmos. Az arca egészen beesett volt, a karjai nagyon vékonynak tűntek, mintha már hosszú ideje éheztetné saját magát, vagy legalább velünk raboskodott volna itt. A bőre hófehér és lehengerlően tiszta volt, egyáltalán nem illett bele a mi piszkos, büdös környezetünkbe. Természetesnek tűnő, fekete haja enyhén csapzottan meredezett szerteszét és gyönyörű, sötétbarna szemeit először rajtam, majd legjobb barátnőmön futtatta végig.
-Mi a jó, szentséges tosz? – hitetlenkedve rohant hozzánk a boldogságtól majdnem cigánykerekeket hányó lány – Neked tényleg igazad volt.
-Ti meg kik vagytok? – a hideg is kirázott a felettébb kellemes tónusú, mély hang hallatán.
-Szia. Én Cheryl Holland vagyok, búbánatos rabtársam pedig Katelyn Johnson – intett felém a bemutatás közben ami miatt enyhén megforgattam a szemeim.
-Várj! Te az a Katelyn Johnson vagy? – a Hármas által Taehyung néven emlegetett jövevény szemei a kétszeresükre növekedtek ahogyan újra rám pillantott.
-Az attól függ, hogy te melyikre gondolsz – vontam még a vállam nemtörődömen, ugyanis szinte biztos voltam benne, hogy csak összekever valakivel.
-Hát a Katelyn Johnson, akiről az a rengeteg sztori terjeng. Hozzánk valamivel később ért el ez a „Mérgezzük meg az egész emberiséget, mert az jó" gondolatmenet, így nálunk egy egészen kis csapatnak volt ideje elbújni. Köztünk kezdtek el terjengeni bizonyos pletykák, miszerint sikerült kijutnod innen és a bátyád keresésére indultál először az épületen belül, majd az épületen kívül, de amikor elkaptak akkor brutálisan megbüntettek – olyan érdeklődés és istenítés csillogott a szemeiben, mintha magával Jézussal állna éppen szemben.
-Ez valójában nem egészen így történt – sóhajtottam fel hangosan – Újra és újra fellázadtam ez ellen az egész rendszer ellen és egyszer annyira legyengültem a saját magam éheztetése miatt, hogy elájultam. Amikor visszanyertem az eszméletemet, akkor nem itt voltam, hanem az épület egyik keleti folyósóján – ne kérdezd, hogy hogy kerültem oda – és szinte megőrültem a gondolat miatt, miszerint talán a bátyám még odabent lehet valahol. A düh és a viszonylagos szabadság teljesen elvakított és én magam sem tudom hogyan, de őrjöngeni kezdtem és majdnem az egész helyet végig bóklásztam.
-És rólam esetleg nem terjengenek valamilyen pletykák? Biztos hallottátok már a nevem – vetette hátra a válla fölött hosszú, fekete haját Cheryl.
-Sajnálom, de nem – rázta meg Taehyung a fejét egy zavarodott grimasz kísértében.
-Hogy lehetséges az, hogy te is immúnis vagy? Hogy kerültél ide, ha koreai vagy? Milyen csapatról beszéltél korábban és hányan vagytok? Van barátnőd? Mi történt a családoddal? – túl nagy szájú legjobb barátnőmből megállíthatatlanul törtek elő a kérdések, amelyeket mind egyszerre zúdított rá szegény Taehyungra.
-Szerintem ezeket most hanyagold egy picit. Biztos vagyok benne, hogy ez most egy nagyon nagy változás volt neki – böktem a fejemmel a szóban forgó személy felé, aki még mindig ugyanolyan kiszolgáltatott, megtört helyzetben térdelt a padlón.
-Jól van na – igazság szerint egy egészen picit reménykedtem abban, hogy végre csendben marad, ám ehelyett felpattant és elkezdett körbe sétálni – Akkor inkább bemutatom neked a mi kis fészkünket. Katelyn előszeretettel szokta patkánylyuknak nevezni, viszont szerintem egészen otthonos – kishíján elmosolyodtam teljesen felpörgött énjét figyelve – Itt van egy egészen pici WC és egy még kisebb zuhanyzófülke. Morgolódós szobatársam nem igazán szereti használni egyiket sem, mivel fél, hogy valami esetlegesen ráugrik. És amit már biztosan észrevettél az az, hogy csak két ágyunk van, így valamelyikünkkel osztozkodnod kell.
-Katelynnel szeretnék – mutatott rám egy másodpercnyi habozás nélkül.
Akármennyire is utálom a sebezhetőség kimutatását ezúttal ajkaim akaratlanul is felfele görbültek. Most talán történhetnek változások.