Sodorjon az ár
Daniella Troy soha nem hitte volna magáról, hogy egyszer engedni fog a vágynak, és a szenvedélynek, amely a legjobb barátnője bátyja karjaiban éri utol.
De azt sem hitte volna, hogy ellen tud állni annak a forró bugyi szaggató pillant...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Dani szemszöge
2.
Négy nap telt el azóta, hogy Mia bátyja megjelent az ajtónkban, és ugyanennyi napja, vagy jobban mondva éjszakája annak, hogy akármennyire is szeretném, de nem tudom kiverni őt a fejemből. Ha nem a gondolataimban látom őt, akkor az álmaimban. Ahol olyan képek elevenednek fel bennem, hogy minden alkalommal, nedves bugyival ébredek fel. Meztelen, forró pillanatokat élek meg vele, amelyet nappal nem olyan könnyű a gondolataim zeg-zúgába bújtatni. Főleg meg nem olyankor, mint a mostani pillanatban is.
Csupasz mellkasát és kockás hasait látva, amelyekről incselkedően folynak lefele a vízcseppek, miközben kisétál felénk a tengerből, önkéntelenül is az ajkaimba harapok.
Még szerencse, hogy a napszemüveg takarja a szemeimet. Így akár úgyis tehetek, mintha épp aludnék, vagy csak pihennék.
- Milyen a víz bátyó? - kérdezi meg tőle Mia, amikor odaérkezik hozzánk, és elkapja a felé dobott törölközőt.
- Igazán kellemes. Ki próbálhatnátok ti is - hallom mély érdes hangját, melytől kis híján látványosan megborzongok.
- Miért is ne? Eleget napoztam már ahhoz, hogy úszhassak is egy kicsit. - jelenti ki Mia. - Dani, jössz te is?
- Nem, én inkább csak csak itt feküdnék - felelem, és közben hasra fordulok, csakhogy ne gyötörjem magam azzal a mellkassal, ami nem lehet az enyém.
- Ahogy gondolod, én viszont megyek - mondja, majd felállva a plédről a tenger felé fut.
Távozását néhány percnyi csönd követi, de mivel éppen azért fordultam hasra, hogy ne láthassam Alex-et tovább, nem tudtam, hogy elment e vagy, hogy mit csinálhat épp. Éppen ezért is ért váratlanul, amikor valami hideg csurgott végig egy hátamon.
- Te jó ég! - kiálltok fel és oldalra fordulok.
- Nyugi, csak én vagyok az, meg a naptej - mondja Alex nevetve, fenntartva a kezeit maga előtt.
Hirtelen köpni - nyelni nem tudok, ahogyan azt sem eldönteni, hogy pattanjak e fel, és rohanjak be a házba, vagy használjam ki a lehetőséget, hogy ha még néhány pillanat erejéig is, de magamon érezhessem az ujjait.
Míg én a lehetőségeket mérlegelem, Alex a némaságomat beleegyezésnek véli, mert a lenyom a plédre és elkezdi belemasszírozni a naptejet a bőrömbe.
Elégedett sóhajokat hallatok, mert ennél jobb masszírozásban még nem volt részem.
- Istenem, de jó kezeid vannak! - motyogom halkan.
- Örülök neki, hogy így véled! - suttogja közel a fülemhez. - De ennél többre is képesek ám!
Szavai hallatán, igyekszek egy nyögést elfojtani, de nem sok sikerrel.
