Nélküled

Megmentő

Ismét sírtam...
Nem akartam elhinni amit anya mondott a telefonba. Nem hiszem el, hogy ezt megtehetik. Úgy döntöttem, hogy elmegyek  a legjobb barátomhoz,aki egyben az egyik kedvenc unokatesóm , név szerint nem más,mint maga Csenge. Ha valaki nem ismerne minket, az mondaná,hogy nem is vagyunk rokonok. Neki hosszú, szőke és göndör haja, míg nekem rövid, barna hajam van. Csupán 2 évvel fiatalabb nálam, de sokkal érettebb, mint én.- Szia, Csenge, nagyon sajnálom, hogy csakúgy beállítók, de kéne egy kis segítség.- Valamiért biztos voltam benne, hogy el fog küldeni. A fürtjei szerteágaztak a fején, és valami arcpakolás szét kenve a teljes arcán.- Igen, gondoltam, hogy ide fogsz jönni. Én is hallottam mi történt, gyere be és beszéljük meg.- Mielőtt beléptem a házba megölelt, hogy kifejezze a sajnálatát. Beléptem a kicsi épületbe és egyből levetettem magam a kanapéra. Csenge velem szembe a fotelon foglalt helyet. Mindketten ültünk és gondolom, Csenge arra várt, hogy elkezdjek beszélni.- Amikor gondolod, hogy készen állsz, beszélj, mert én véletlenül sem fogok holnap két témazárót írni és hatkor kelni, szóval, ráérek.- Mondta nekem iróniával a hangjában.- Figyelj, ha zavarok elmegyek, de azt hittem legalább te tudnál tanácsot adni...- Jesszusom, csak vicceltem, hidd el, átérzem, hogy most mit érezhetsz, Beával én is jóba voltam, szinte olyan volt nekem,mint egy nővér.- Ő is szeretett téged.- Ki nem?- Csapta hátra haját, mint valami felsőbbrendű személyiség.- Önnél őfelsége ez már alap.- Folytattam a viccelődést. A hangulat már nem volt olyan feszült, mint amikor megérkeztem, de Csenge újra kellemetlenné tette.- Most mihez fogsz kezdeni?- Hozta fel azt a kérdést amire egyből nem tudtam válaszolni. Már így is borzasztó volt Bea nélkül élnem, de, hogy még a kórházban se lesz ott. Azt már nem dolgoznám fel.- Őszintén? Fogalmam sincs. Most, hogy nem tudjuk fizetni a kórházi számlákat, gondolom munkát vállalok és mentem a menthetőt.- Jól teszed. És szerintem, használd ki az idődet és legyél vele.Ami viszont a legfontosabb, hogy ne add fel.- Tudod, hogy nem szokásom.- Miközben ezt mondtam valamiért volt egy olyan érzésem mélyen legbelül, hogy nem gondolom komolyan. Mindig ettől féltem. Bea az egyik legfontosabb ember az életemben. Ha fordítva lenne a helyzet, biztosan ő is megtenné ezt értem. Nem adhatom fel, legalábbis most nem. - Csenge én most haza megyek, neked pedig sok sikert a holnapi dogákhoz.- Köszi és köszönj a helyemben is.-Meg lesz.- Beának is köszönj a nevemben.- Mi?-Álltam meg a küszöbön.- Hogy érted, hogy Beának is? Ki lenne a másik?- Dominik, Dominik, tudod, én sokkal több dolgot tudok, mint hinnéd.- Ezek után válasz nélkül rám csukta az ajtót. Ki lehet az a másik ember? Csaknem...vajon tud Petráról? Dehogy, hiszen kitől tud...anyától tudja. Annak a nőszemélynek nem lehet semmit elmondani, mert mindent kifecseg. Úgy gondoltam nem lennék kedves anyámmal, ha most hazamennék, ezért bementem a házunkhoz nem messzi parkba. Találtam egy üres padot, amit nem is csodálok, mert este kilenckor nem szoktak olyan sokan kinn lenni a  parkban. Leültem a padra, mikor harsány nevetésre lettem figyelmes. Egy idős házaspár volt, és a nő nevetett. Vajon Beával ilyenek leszünk mi is? Tettem fel magamban a kérdést. Még emlékszem, hogy a baleset előtt egy évvel mit ígértünk egymásnak.
Miután leérettségiztünk, a barátainkkal elmentünk egy étterembe, még mindig emlékszem az ételek friss illatára, a jókedvre és a nem annyira józan haverjaimra. Amit még nem tudok elfelejteni az Bea volt. Aznap este teljesen kiborult, mert a szülei nem jöttek el az érettségijére. Akkor, én esküt tettem, hogy mindig mellette leszek, történjék bármi.
Azt viszont még nem tudtam, hogy ő lesz az, aki nem lesz mellettem. Persze nem tehet róla, de az elején mérges voltam. Mérges, ugyanis nem hittem el, hogy a baleset megtörtént. Ami miatt még most is az vagyok, az az, hogy mai napig nem emlékszem, a vitánkra. Annyi van a fejemben, hogy ő üvöltözni velem én próbálom lecsíllapítani és azután meg felkeltem a kórházi ágyban.
Amikor ránéztem az órámra már tízet mutatott. Felkeltem és sétáltam ki a parkból, beszálltam az autómba és elindultam haza.
Szálltam ki a kocsiból, mikor észrevettem valakit az ajtónk előtt.- Jó estét! Kit keres?- Kérdeztem az alaktól, aki megfordult és egyből rájöttem ki az.- Petra? Mit keresel itt? És honnan tudod, hogy itt lakom? Kémkedsz utánam?- Neked is szia Dominik. Nyugi, nem kémkedek utánad, csak gondoltam a lakáskulcsod kellene majd.- Felém dobta a kulcsot, de nem kaptam el, miközben lehajoltam érte Petra nagy nevetésben tört ki.- Jól van, megértettem, béna vagyok.- De egy aranyos béna.- Mi?- Mi?-Kérdezett vissza.- Mit mondtál?- Á, semmit...-Mostmár fejezd be.-Mielőtt folytatthatta volna kinyílt az ajtó és mindketten oda kaptuk a fejünket. - Hát ti? Mit csináltok ilyen későn kinn? - Kérdezte tőlünk anya. Aki meglepődött, hogy nem egyedül vagyok. - Nagyon sajnálom, azt hiszem én most megyek. Szia Dominó.- Várj!- Megragadtam a karjánál fogva.-Nincs kedved bejönni? Ha már visszahoztad a kulcsom.- Kedves tőled Dominik, de tudod, tanulnom kell.- Elengedtem a karját és elkezdett lesétálni az utcán. Nem tudom mi ösztönzött, de utána futottam és ismét csuklóból fogtam.- Akkor legalább hadd vigyelek el az egyetemre. Ez a minimum.- Ó, ha te annyira akarod.- Emelte meg mindkét kezét, mint aki megadná magát. - Visszasétáltunk az autómhoz és amíg Petra beült én odamentem anyához.- Ha nem bánod elviszem a sulijához, körübelül egy óra és jövök.- Nagyon figyelmes vagy édesem. - Elköszöntem anyától, a visszapillantóból csak azt láttam ahogy mosolyogva besétál a házba.
Az út rettentő gyorsan eltelt, az alatt beszélgettünk és sok mindent megtudtam Petráról. Például azt, hogy van egy húga Emma és egy macskája Timoti. Amikor leparkoltam a hatalmas gótikus stílusó épület elé, elképzeltem milyen jó lehet ilyen helyre járni, de az én helyzetemben ezt sem engedhetném meg magamnak.- Akkor itt volnánk. Köszönöm, hogy elhoztál.- Hirtelen Petra felém hajolt és szorosan megölelt, én viszonoztam.- Ezt miért kaptam?- Látszodott rajtad, hogy rég öleltek meg úgy igazán.- Értem, nos, köszi, ez tényleg rám fért.
Petra kiszállt a kocsiból és besétált az épületbe. Furcsa módon itt még ilyen későn is rengeteg ember mászkált. Ilyen pillanatokban sajnálom, hogy nem tudhatom milyen is az egyetemista élet. De még bármi lehet.
Otthon köszöntem anyámnak és egyből a szobám felém vettem az írányt. Levetettem magam az ágyra, de hallottam valami leesett a földre. Felültem és egy borítékot láttam meg a padlómon. Felvettem és kinyítottam. Azt hittem a szívem esik ki a helyéről. Egy csekk volt benne. Amin a pénz elég volt még egy félév befizetésére a kórházban. Egy papírfecni is a csekkhez volt ragasztva, amin az állt, hogy "Mint mondtam, átérzem a fájdalmad."