Nélküled

Nyisd ki a szemed

Már egy jó ideje nem aludtam ilyen jót, és úgy gondolom ez most kijárt nekem. Ma úgy döntöttem ismételten meglátogatom Beát,mert hiányzott.
A szobájához érve egy első pillanatra ismeretlen alakot véltem felfedezni. Hosszú titkárnő szoknyát hordott és egy hófehér blúzt,hosszú, világos barna haja vízesésként ömlött le a válláról, mikor megfordult egyből megismertem. Petra volt az. -Petra? Te mi a fenét keresel itt? - Szia Dominó.- Köszönt, de kicsit sem vidáman, mint mondjuk tegnap.- Válaszolnál a kérdésemre?- Nagyon gyengének tűnik, biztos tele volt élettel a baleset előtt.- Pe...- Még mielőtt elkezdtem volna kiabálni, próbáltam lenyugtatni magam. Úgyanis aki szájára veszi Beát azzal rögtön ellenségeskedően kezdek el viselkedni, mert nagyon féltem.- Igen... tényleg mindig talpon volt és élvezte az életet.- Közelebb léptem a törékeny virágszállamhoz és óvatosan megfogtam a kezét.- Emlékszem, egyszer egy egész éjszakán keresztül táncolt és még másnap sem volt fáradt. Az összes ember aki ismerte azt mondaná róla, hogy eleven volt és hogy mindig mosolygott. - Néma csend járta be a szobát. Csak a gépek kattogása és a kinn nyüzsgő emberek hangja hallatszódott be. - Biztos nagyon kedves lány volt.- Igen, nagyon az volt.- Töröltem el egy könnycseppet a szemem sarkából. - Dominik...- Lépett közelebb Petra és rátette a kezét a vállamra.- Hidd el, átérzem a fájdalmadat.- Megkérdezhetek valamit még egyszer? Miért vagy itt? És honnan tudtad, hogy ő is itt van?- Gondoltam te is itt leszel és...- Vett egy mély levegőt.-és... nekem is van itt valakim. - Ó...értem. Részvétem.- Legnagyobb meglepetésemre elkezdett kuncogni.- Mi ütött beléd Petra? - Semmi, csak eszembe jutott, hogy tegnap mit ígértünk egymásnak.- Ja, tényleg, hogy nem gondolunk rossz dolgokra. - Nem sikerült olyan sokáig betartani. - És kid van itt?- Mielőtt válaszolhatott volna egy nagyon is ismerős alkat vágtatott a szobába. - Sziasztok! Hát ti?- Helló Krisztina.-
Köszöntem keserű hangon.-
Szia Dominik!-Ezután beugrott a nyakamba,akárcsak egy kisgyerek. -Oké...szerintem maradj az aurámon kívül, rendben? - Jaj Dominik, te sose változol.- Mondta ezt úgy, mintha már a kezdetektől ismerne. Miután ezt kimondta elkezdett Petra felé sétálni.- Meg se próbáld.- Olyan hangulatgyilkos vagy Petruska!- És ne hívj így még egyszer.- Látom ideges vagy, akkor hagylak . Szia Dominik.- Szia... Krisztina.- Ezután Krisztina emelt fővel távozott közölünk.- Néha legszívesebben pofán vágnám, de nem tudom,hogy az agya még mennyire károsodna.- Igen, igazad van. Néha nem tudja, hogy hol van a határ.-Na, én szerintem most megyek. Szia.-Nem tudom mi ütött belém abban a pillanatban,de nem akartam,hogy csak így itt hagyjon.- Várj!- Igen?- Nem lenne kedved elmenni valahova?-Mégis hova?-Mondjuk...egy kávézóba?-Nem úgy volt,hogy ott vannak emlékeid?- Szúró szemmel pillantottam rá, jelezve,hogy ezt nem kellett volna.- Jaj,bocsi! De igen, szívesen elmennék veled kávézni.-Akkor indulunk? -Kérdeztem tőle,de izgalommal a hangomban.-Természetesen,de ha nem bánod előtte visszamennék az egyetemre és majd ott találkozunk.- Oké,de melyik kávézóban is?- Majd elküldöm,hogy hol, de most tényleg mennem kell.- Azzal amilyen gyorsan lehet, kiviharzott a szobából. Ismét egyedül voltam Beával és a gondolataimmal. Ránéztem főlé hajoltam, és egy forró csókot nyomtam a szájára. Míg a szánk összeért én ismét éreztem a könnyeim sós állagát a bőrömön. Eltávolodtam, de csak annyira,hogy még hallhattam a gyenge légzését. Nem tudom elhinni, hogy ez a valóság, nem tudom elhinni,hogy ő fekszik egy kórházban, és nem tudom elhinni, hogy nem emlékszem arra a bizonyos veszekedésünkre ami a karambol előtt történt. Ha már tudnám mi volt az utolsó szava hozzám, talán nem lennék ilyen feldúlt.
- Bea, képzeld szereztem egy új barátot, aki megérti,hogy min megyünk keresztül, mikor felébredsz bemutatlak neki, biztos kedvelni fogod. Na de, most indulok, és majd holnap is jövök hozzád. Szia.- Megpusziltam a homlokán és kiléptem az épületből. Már szálltam volna be az autóba amikor, igen ő, megragadt a pólóm ujjánál fogva és visszarántott.- Dominik beszélni valóm van veled!- Nem lehetne ezt egy másik alkalomra átrakni?- Nem! Most kell beszélnünk!- Krisztina elhúzott az autómtól és komoly arccal felnézett rám.- Ha adhatok egy tanácsot, ne barátkozz Petrával.- Szerintem felnőtt fejjel el tudom dönteni, hogy kivel és kivel ne barátkozzak.- Úgy látszik nem érted, megtiltom, hogy barátkozz vele!- Miért is tiltanád meg?- Nem ismered őt, úgy mint én.- Az előbb történtek alapján nem látszott úgy, mintha jóban lennétek.- Mert azt hiszi egy buta liba vagyok akivel képtelen értelmesen beszélni. A lényeg Dominik, vigyázz vele, mert te nem ismered az igazi oldalát.-Komolyan? Akkor ha ti "legjobb" barátok vagytok, milyen is az igazi oldala?- Elég, ha annyit tudsz, hogy ő mindig megszerzi amit akar. Bármi vagy bárki is legyen az.-Aha, ez most olyan ,mintha magadról beszélnél.-Dominik higgy vagy ne higgy nekem, de vigyázz fele. Megígéred?-Persze...-Utána beültem az kocsimba és bezártam az ajtót,mert még talán ide is követne. Mielőtt elindultam volna végiggondoltam Krisztinának a mondatait. Miért is lenne Petra ilyen? Velem eddig még nem viselkedett így. De ahogy ő is mondta, Krisztina egy veszélyes személyiség, ám ha Pertrának igaza van, akkor Krisztina egy nagyon jó emberismerő. Á, nem, Petra egy kedves ember, biztos nem tenne meg bármit,hogy elérje a célját.
Megérkeztem a megbeszélt kávézóba. Soha nem jártam még itt, de otthonosnak tűnt. Megpillantottam Petrát ahogyan egy sarokban lévő asztalnál egymaga üldögél. Oda mentem hozzá, köszöntünk és leültem. Egy ideig csak néztünk magunk elé, majd végül Petra megtörte a némaságot.- Szóval...miért is vagyunk itt?- Miért? Nem tudom, és nem is tudtam válaszolni csak néztem Petrát és próbáltam rájönni mi is lehet a fejében.- Akkor nem firtatom, de visszatérve a kórházi beszélgetésünkhöz, igaz nem szeretek erről beszélni, de úgy érzem így lenne fair, ezért elmondom.- Feszültem figyeltem ahogyan vesz egy igen mély levegőt és folytatja a mondandóját.- Gondolom azt csak észre vetted, hogy az apámról nem szeretek beszélni és ez azért van ,mert ő is kómában van.- Jézusom, nagy sajnálom. És mi történt?- Ha nem baj nem szeretnék többet beszélni erről.- Persze megértem. Azt viszont megkérdezhetem, hogy még Krisztina buliján miért mondtad azt, hogy a színekben való olvasás számodra átok?- Ez egyszerű, az apám egy festő volt, ugyebár ezért is járok művészeti egyetemre, és még apámnak volt ugyanez az adottsága. Így amikor a barátaim a tanáraim megemlítik ezt ez rá emlékeztet. - Ismét csak ültünk és néztük a nyüzsgő embereket a kávézó másik felében.- Azt hiszem ideje lenne indulnom, ha egyszer lenne kedved megismételhetnénk , mondjuk holnap ugyanitt, ugyanekkor. Csak mondjuk akkor beszélhetnénk valami vidámabb dologról. -Nekem a holnap jó lesz.- Szuper.-Megajándékozott egy hatalmas mosollyal és ezután közelebb lépett hozzám és a fülem közelébe hajolt.-Ha büszkévé szeretnéd tenni a barátnődet akkor kereshetnél egy munkát.- Ezután eltávolodott, de csak épp egy kicsit.-Ö,persze, talán még anyám is örülne, ha kimozdulnék, pláne még fizetnének is.-Szerintem mindenképp gondold át. Szia.-Az utolsó szava után nem is tudom miért,de puszit nyomott az arcomra és elslisszant mellettem. Egy darabig álltam ott, hogy feldolgozzam a történteket. A zavarodottságom csak nagyobb lett,mikor megláttam a telefonomon, hogy van húsz nem fogadott hívásom anyámtól , és negyven üzenetem,hogy hívjam fel azonnal. Nem hezitáltam és a telefont máris a fülemhez emeltem, nem telt sok időbe mire anyám felvette. Nem értettem mit mond, mert sírt és amikor meg is értettem amit mondott éreztem ahogyan a szívem apró darabokra törik össze. Amikor már azt hittem, hogy van valami boldog az életemben, ismét sírtam.