4. fejezet

6.1K 339 22
                                    

A csütörtök hasonlóan kezdődött, mint a kedd. Azt hitte, az előző napok furcsaságai véget érnek, hogy Erik nem foglalkozik többé vele, ám amikor megérkezett, újból megállt az ajtónál.

– Most pedig tegyél úgy, mintha tanulnál – suttogta Anna. – Nehogy felnézz! A sármos herceg megint bámul. Most komolyan, már úgy érzem magam, mintha én lennék Jacob, és közéd és Edward közé állnék.

– Kösz, hogy egy lányhoz hasonlítasz – morogta halkan.

– Hát... Ami azt illeti, ha oda kerültök... – gúnyolódott, majd megölelte.

– Tudod, hogy ez lehetetlen. Ő sosem szeretne belém.

– Ahhoz nem kell szerelem – csípte meg arcát. – De akkor is, miért bámul már harmadik napja?

– Talán tettem valamit, amivel felbosszantottam.

– Ne hülyéskedj! – húzta meg fülét játékosan. – Még meg se merted szólítani.

– De figyeltem őt. Talán észrevette.

– Hm. Meglehet – sóhajtotta csalódottan. – Most már felnézhetsz, elment.

– Kezdek parázni – dőlt hátra. – Most már rá se nézhetek, mert észreveszi.

S tényleg így történt. Ha netán kósza pillantást akart rá vetni, valahogy mindig találkozott a tekintetük, így a harmadik óra után végképp feladta. Megfogadta, rá se néz többé.

Az osztály egyik fele elment német órára, míg ők a teremben maradtak angolozni az osztályfőnökkel. Noel nem aggódott, szerette és tudta a nyelvet, ahogy Anna is, ő már erősen edzett színésznői alakításaira, netán egy külföldi filmben. Az óra elkezdődött, s Kati néni, ahogy ők hívták, elmagyarázta a tananyagot, majd bekapcsolta a magnót, és feladatokat oldottak meg, ki mit hallott, ki mire lett figyelmes. Aztán jött a hidegzuhany. Az utolsó feladat az volt, hogy mindenki kap egy társat, és együtt eljátszanak egy párbeszédet. Senki nem ült egyedül, így azt hitték, padtársukkal kell elvégezniük a feladatot, de Kati néni egyszer csak mutogatni kezdett.

– Robi, te gyere ide Andrishoz! Viktor, te pedig menj oda Ferihez! Anna – nézett feléjük –, a te helyed Nelli mellett lesz. Erik, fáradj, kérlek, Noelhez!

S abban a szent pillanatban a fiú úgy érezte, szívrohamot kap. Nem nézett fel, remegve várta, hogy osztálytársa leüljön mellé.

– Most pedig – mondta hangosan, mire mindenki elcsendesedett –, kiosztom a párbeszédeket. Öt percetek van átnézni. Hajrá, fiúk-lányok!

– Akarod kezdeni? – kérdezte Erik.

– Nekem mindegy – motyogta szemlesütve.

– Akkor tessék – tolta közelebb a lapot, miután ő nem nyúlt hozzá.

Magában próbálta elolvasni, de szeme sarkából folyton őt figyelte.

– Mehet? – szólalt meg Erik.

– Igen – bólintott. – Good morning! – kezdett bele. – Can I have a black coffee, please?

– Espresso?

– Yes, please. I'm afraid there aren't...

– Hé, hé – kuncogott –, az már az én szövegem. És kihagytad a fánkot.

– Bocsánat – motyogta.

– Utálsz engem? – vágta neki a kérdést hirtelen.

– Tessék? – hökkent meg, de nem nézett fel rá.

Álmomban már kívántalakWhere stories live. Discover now