Loucifer

Bevezetés •A találkozás•

Azt mondják, hogy a zuhanó repülőn nincsen ateista. Ez a mondat ragadt meg legjobban szüleim radikális keresztény tanításaiból. Sosem voltam igazán Istenfélő ember, de a kemény nevelésből amit kaptam maradtak vissza rigolyák és félelmek, amik talán egy életre a kereszténységhez láncoltak. A szüleim felé irányuló megfelelési kényszernek hála pedig próbáltam mindig úgy cselekedni, ahogyan a tízparancsolatban elő van írva. Anyám szerint bennem mégis volt valami, ami velejében fertőzött volt. Én voltam fertőzött.

Szerinte rossz csillag alatt születtem, a Sátán megfertőzte a lelkem és akármennyire próbálom ezt eltakarni, mindig előbújik, mert itt van bennem a lelkem mélyén. Sokáig bántott a tudat, mert nem akartam én lenni a fekete bárány. Nem akartam csalódást kelteni. Őszintén szólva elég akartam lenni azoknak, akik felneveltek.

Azt mondták, hogy Istent kell a legjobban szeretni, mert előrébb való ő maga jóságában mint bármelyik ember ezen a világon. Sosem értettem egyet az egyház tanításaival, de nem tartottam rossz dolognak az elvet, hogy ne tegyünk rosszat.

Persze ezt nem kellett volna diktátor üzemmódban lenyomni a torkomon. Én igyekeztem úgy élni, hogy az a keresztény normáknak megfeleljen, de szerencsére nekem már nem voltak olyan paranoiáim, mint a szüleimnek. Szerettem őket, de ők a berögződéseik miatt sosem tudtak teljes mértékben szeretni engem. A halálukkal ért véget az elnyomásom és akármennyire rosszul hangzik ez, felszabadítottak vele. Azóta szabadabb vagyok és kissé jobban hiszek abban, hogy én is számítok, én is lehetek valaki.

Pontosan így kerültem be a GraHill vállalathoz, ami Mr. Dean Graham és Mr. David Hill tulajdonát képezte. A vállalat rengeteg területen jelen volt a piacon, hiszen hatalmasra forrta ki magát, még kaszinókat is üzemeltettek. Én élet tanácsadási asszisztensként dolgoztam, igen kiemelkedő fizetésért és ehhez az érettségim után mindössze egy egy éves tanfolyamon kellett résztvennem. Rengetegen jelentkeztek az állásra, valamilyen különös módon mégis engem vettek fel, pedig semmi tapasztalatom nem volt, ráadásul néha elég esetlen, ügyetlen és összeszedetlen tudtam lenni. A munkakörnyezetem nagyon luxus és kellemes volt, nagyon szerettem ezt csinálni.

Az emberek néha többet jelentettek számomra mint ügyfelek, olykor olyan voltam, mintha a pszichológusuk lennék. Órákon át képesek voltak beszélni a problémáikról a szenvedélyeikről és örömeikről egyaránt, ami engem ahelyett, hogy idegesített volna, kifejezetten érdekelt. Természetesen nem csak a rengeteg pénz miatt amit kifizettek érte, hanem azért is, mert így ijesztő módon ki tudtam ismerni az embereket. Olyan dolgokra ébredtem rá, amiket ezelőtt el sem mertem volna képzelni. Néha azonban gonosznak éreztem ezt az egészet, mert a munkám a valóságban lelkileg beteg emberektől való pénzlehúzás volt. Egy olyan nő adjon bárkinek is élet tervezési tanácsokat mint én? Belegondolni is vicc volt.

†††

Barna, éppen állam alá érő hajamat a tükörben igazgattam, fáradt és kerek zöld szemek pillantottak vissza rám, elégedetlenséget tükröztek. Természetes sminket kezdtem felvinni fehér bőrömre, csak egy kicsit ebből és egy kicsit abból. Nem voltam az egoista típus, de a heti rendszerességgel végzett edzéseimnek hála, alakomra nem panaszkodhattam. Undorodtam a kockás hasú nőktől, de szerettem formában tartani a testem. Igyekeztem a kettő között megtalálni az egyensúlyt. Lassan felgörgettem lábaimra a harisnyát, nagyon imponált nekem, hogy erre a munkahelyre ki kellett öltözni. Az emberek ítélkezőek voltak ezért, azt mondták a külvilágnak élek de én nagyon szerettem csinosan öltözni és figyelni a külsőmre. Magam miatt. Megigazítottam az ezüst keresztet a nyakamban miután felöltöztem, majd még utoljára megsimítottam az orosz rövidszőrű cicám édes kis fejét és táskámat felvéve elindultam.