selyem

hetedik fejezet

- Mangólia - szólított meg Nádja, egy kis hallgatás után, nevem hallatán pedig azonnal rá kaptam fejem. - Ez miatt, nem teheted meg azt, hogy elkerülöd a számodra valaha is létezett legjobb helyet - beszélt komolyan és lassan, de én nem tágítottam.

- Ezt a címet már megkapta az ágyam - vágtam rá, barátnőm szinte rögtön utána forgatta meg szemeit.

- Figyelj rám, te lüke - morgott rám, minek következtében úgy cselekedtem, ahogy megkért. - Nem vagy ribanc. Hiszen Derel az exed és nem dugta fel a farkát a kávézó előtt, szóval még mindig nincs ribanc szindrómád. Plusz, ha valami gáz lesz, ha legközelebb beteszed a lábad és természetesen beteszed, akkor az csakis Derel hibája lesz, hiszen ő volt az, aki olyat mondott, amivel súrolta a normális elméjűek határait - magyarázott.

Tudtam, hogy igaza volt. Nagyon is tudtam. De valami ott legbelül mégis azért dolgozott, hogy ezen agyaljak és rosszabbnál rosszabb dolgokat találjak ki. Pedig semmi sem történt azon kívül, hogy eszmecserét folytattunk, kissé intim dolgokról. Olyanokról, amik akaratom ellenére is régi emlékek előtt nyitották meg az ajtót. Olyan emlékek előtt, melyekbe bele borzongtam, akárhányszor is újraéltem őket.

Felsóhajtottam. Akárhányszor is sikerült bele gondolnom, hiányozni kezdtek a régi évek. Amikor mi voltunk a tökéletes pár. Még anno, a gimiben. Bár, meglehet, akkoriban nem volt olyan nagy ökör, mint most. Hiszen ebben a pár hétben több bunkóságot, nagyképűséget és beképzeltséget tapasztaltam tőle, mint bármikor máskor. Hiszen, amikor dobott, kerültük egymást. Ugyanis én akárhányszor megláttam őt a folyosókon, bömbölni akartam, mint egy kisgyerek, de mivel ezt nem tehettem meg, inkább mindig kerültem azokat a helyeket, ahol sejtettem, hogy előfordulhat.

A géphez léptem, ami hangosan csipogva jelezte, hogy elkészültek a kávék. Elővettem kettő bögrét, majd megtöltöttem azokat, bár magamnak kicsit többet öntöttem volna... Nádja elé raktam a saját italát és elővettem hozzá a tejet, meg a cukrot. Én egyszerűen úgy ittam, ahogyan kaptam. Csendesen, vagy szürcsölgetve figyeltem, ahogy barátosném lassan elkészíti magának azt, amit szeretne, de közben ő sem beszélt.

Külső szemmel, borzasztónak hathatott, hogy csend telepedett ránk, de mégis kellemes volt.

- És anyukád, hogy van ? - kérdezett a fürtös, amint lenyelte az éppen torkára engedett kortyot.

- Jól van. Tudod, a szokásos. Haragszik apura, mert nem foglalkozik vele, de szeretik egymást - magyaráztam hanyagul. Bár, így jobban belegondolva, kicsit hiányoztak a szüleim, főleg apa, hogy anyát most már láttam. Meglehet, hogy kitalálok valami fedő sztorit, hogy ide jöjjenek karácsonyozni. Végül is, a kreativitásom meg lenne hozzá és ennyi füllentés még belefér.

- Tudod... Az jutott az eszembe, hogy régen se voltatok másképp - elmélkedett Nádja, de nekem fogalmam se volt arról, hogy miről beszélhet. - Csak akkoriban annyi volt a különbség, hogy egy pár voltatok, most pedig nem. De amúgy ugyanígy csesztettétek egymást, bár gondolom erre te is jól emlékszel - mosolygott rám.

- Hányszor segítettél nekem a szünetben, hogy valami frappánsat vissza tudjak neki szólni - nevettem fel, amint az emlék végig suhant az agyamban.

- Akkoriban még nem voltál annyira makacs sőt, még humorod sem volt - nevetett Nádja is.

- Bezzeg most - csóváltam a fejem, majd egy újat kortyoltam a kávémból.

- Mangólia. Megígérsz nekem valamit ? - kérdezett barátnőm, egy kis idő után. Nem válaszoltam, egyszerűen csak szemeibe néztem és bólintottam egyet. - Holnap ugorj be egy kávéra és rúgd szét a seggét, jó ? Én tudom, hogy már nem kellek támasznak - mosolygott és szinte láttam, ahogy belül azért imádkozik, hogy beadjam a derekam.

Felsóhajtottam.

- Ebbe csak azért megyek bele, mert szeretlek - néztem rá, persze neki elég volt egyszer elmondani, szinte ragyogott a vidámságtól és egy győzelmes vigyor jelent meg arcán.

- Akkor most már jöhetsz az esküvőmre - közölte vidáman.

Felnevettem.

- Először legyen esküvőd - öltöttem ki nyelvem.

__________________________

h e t e d i k f e j e z e t
v é g e