War Zone

21. fejezet

Olivia

A jó és a rossz közötti határ réges-rég elmosódott, mire becsapódott mögöttem a kocsi ajtaja, de ha jobban belegondoltam, igazából minden. Nem emlékeztem, mikor fogtam meg Liam kezét, hogy mi történt, mikor kijöttünk a szobából. Sem arra, mivel magyarázta, hogy távozunk, már ha egyáltalán bárki megállította őt.

Hiába a fal, ami elválasztott bennünket a sofőrtől, Liam nem ért hozzám. Egyedül az ujjainknál fogva kapcsolódtunk egymáshoz, de a tekintetét végig előre szegezte. Nem is mondott semmit, de nem volt rá szükség. Mindent elmondtunk már egymásnak odafent.

Akárhogy is folytatódik az este, ott nem lesz helye szavaknak.

Szaggatottan vettem levegőt. Annyira ideges voltam, hogy észre sem vettem, amikor megérkeztünk a házhoz, csak már amikor Liam kicsatolta a biztonsági övemet. Egy pillanatra sem engedte el a kezemet, miközben kihúzott maga után az autóból.

Az önuralma addig tartott, míg el nem értük a szobája folyosóját. Akkor megtört – és vele együtt én is.

Nem voltam benne biztos, ki csókolt meg kit, az is lehet, hogy egyszerre történt. Úgy estünk egymásnak, mintha fogytán lenne a levegőnk, és egyedül egymásnak tudnánk megadni. Mintha évek óta éheznénk a másikra, holott csak hetek teltek el, mióta utoljára ízlelhettük egymást.

„Soha nem akartam még senkit sem ennyire, mint téged, Olivia Dyer."

Én pedig soha nem éreztem magam még ennyire akarva lenni, mint abban a pillanatban, miközben a kezeit az arcomra simítva tette magáénak követelte az ajkaimat. Ez semmihez sem volt hasonlító, mint amit eddig átéltünk. A védőfalaink csaknem teljesen a föld martalékává lettek. Nem volt, ami megállított volna bennünket, és bár még mindig rettegtem, tudtam, ezúttal nem hátrálok meg.

Korábban azt akartam, ő vegyen el tőlem mindent, hogy semmim se maradjon. Most viszont én akartam mindent neki adni. Minden haragomat, minden fájdalmamat és kétségbeesésemet, amit az elmúlt hónapok során palackoztam be magamba, míg utána vágyakoztam.

Ez járt a fejemben, miközben Liam egy gyors mozdulattal alám nyúlt, és a karjaiba kapott, míg a lábaim köré fonódtak, és így indult meg velem a szobája felé. A csókot egy pillanatra sem szakította meg köztünk, míg kattant a zár az ajtón, én pedig a falnak préselve találtam magam. Az ujjaimmal a selymes hajába túrtam, így húztam még közelebb magamhoz, már ha ez egyáltalán lehetséges volt.

Csak akkor húzódtunk el egymástól, mikor a felsőm aljához nyúlt.

- Már vártam, mikor téphetem le rólad – lihegte, ahogy áthúzta a fejem fölött.

Félredobta, és áttért a nyakamra.

Éreztem, ahogy a lábaim feladják a szolgálatot, de mielőtt megtehették volna, Liam ismét a karjába vett, és elindult velem, míg nem a hátam végül a matracnak csapódott, ő pedig fölém tornyosult, és az ajkai újra megtalálták az enyéimet. Könnyedén gombolta ki a szoknyám, és csúsztatta le a derekamon. Nem telt bele sok időbe, hogy az alsóneműm is a földön kössön ki, míg a végére már semmi sem takart előle.

Vágytól elsötétült tekintettel nézett végig rajtam.

Ez rossz... Nem, ez már egyenesen bűn.

De akkor sem lettem volna képes megálljt parancsolni magamnak, ha akartam volna. Hagytam, hogy Liam kettőnk helyett döntsön, ő maga azonban már régen átlépte azt a határt, ahonnan még volt visszaút. Minden mozdulata, minden érintése arról árulkodott, elveszítette a kontrollt.