Wizarding World//NY

1.fejezet

18 évvel korábban

Egy átlagos, nyugodt nap volt ez New Yorkban kellemes, tavaszi idővel. A nagyvárosban az időjárás hatására több ember sétálgatott a járdákon mint ahány autó feltűnt az utakon. Mindenki kihasználta az alkalmat hogy kiszellőztesse a fejét és járjon egyet. A Central Parkban párok üldögéltek a padokon a másiknak dőlve, élvezve a látványt és egymás társaságát. Ahogy egy öltönyös, ballonkabátos férfi a parkban mászkálva megpillantotta a boldog embereket kellemes emlékek törtek elő belőle. 'Régen ő is ilyen volt!' Akarata ellenére egy kis irigység tört elő belőle hogy amíg mások boldogan élnek amíg meg nem, ő megfosztatott a szerelmétől és már soha nem fog olyan lányt találni mint amilyen Ő volt. Nem szándékozta felidézni az örömteli ám fájdalmas emlékeket, így másra terelte a gondolatait.

Egy ideig a zöld füvön játszó kutyákat nézte a gazdijaikkal, majd a tekintete átvándorolt a napozó emberekre. Családokat látott akik hol ültek hol feküdtek a füvön kihasználva a szép időt és hogy együtt voltak. Tekintete most a gyerekekre irányult. Néha elgondolkodott rajta hogy milyen is lenne ha neki is volna egy, de valahogy sosem vonzotta ez a gondolat. Egyedül a szerelmet akarta megtalálni, ami már sikerült is, de egy pillanat alatt el is szállt, így már csak gondtalanul, s céltalanul élte életét. Nem volt ezzel különösebb baja. Már rég túltette magát azon hogy így éli mindennapjait: semmi felelősség, semmi család, csak ő maga.
Habár ez nem volt teljesen igaz, hiszen dolgoznia kellett; méghozzá egy iskolában ahol történelemtanár volt. 'Talán ezért sem vágytam soha gyerekekre mert mindig is tanítottam.' Szerencséjére nem ő volt az egyetlen történelemtanár így elég lazák voltak a hétköznapjai. Arról nem is beszélve hogy varázsló volt! Szinte bármit megtehetett amit csak akart csupán a kezét és a pálcáját használva. A bal kezét a szívéhez kapta hogy ellenőrizze meg van-e még a kabátja belső zsebében a pálca s miután kitapintotta a tárgyat, megnyugodva csúsztatta vissza kezét a kabátzsebébe. Elképzelni sem tudta hogy mit kezdene a nélkül: nem mintha olyan tehetetlen lett volna a pálcája nélkül de az évek során már nagyon hozzánőtt. Mintha már a része lett volna. Így hát nem volt nehéz dolga ha valamit el akart érni az életben. De ennek ellenére nem szegte meg a törvényt, nem került bíróság elé mivel egy tisztes állampolgári életet élt.

Ahogy letért a járdáról, a füvön sétált tovább a pihenő emberek között. Sokkal jobbnak ítélte ha ott folytatja tovább az útját. 'Talán én is ledőlhetnék itt valahol!' A füvet kezdte pásztázni hogy hol lenne a legalkalmasabb letelepednie, amikor a semmiből feltűnt egy nagy kutya, s felborította őt. Ez még önmagában nem volt vészes, de egy pokrócra esett ami tele volt pakolva étellel és itallal amit két lány épp el akart fogyasztani de most ahogy felálltak felsikoltottak. A varázsló magában átkozta a kutyát, ami azóta már el is rohant, s már tápászkodott is fel a földről miközben az áldozatokra nézett.

- Nagyon sajnálom, véletlen volt.-mentegetőzött a két fiatal lány előtt akik mivel felálltak, elkerülték a szétfröccsent ételt és italt.

- Mi a fene? - szólalt meg a világosbarna hajú, vékony arcú, magas lány.

- Bocsánat, az a kutya... - védekezett a varázsló elnézve abba az irányba, ahová az állat szaladt, majd ismét a fiatal hölgyekre emelte a tekintetét amikor a másik lány is beszélni kezdett.

- Semmi gond, tényleg. - a barátnőjére pillantott, közvetítve azt az üzenetet hogy meg ne szólaljon, majd az idegen férfira nézett. Sötét szemeiben elveszett, mint egy fekete lyukban, s felfele álló fekete haja a fűre emlékeztette a lányt.

- Azért hadd kárpótoljam önöket valahogy... - kezdett bele a varázsló, s már a nadrágzsebébe nyúlt hogy pénzt vegyen elő, amikor a vékonyabb lány valakinek a távolba kiáltott, s elnézést kérve odament ahhoz az ismerőséhez.

- Ne is törődjön vele! - sóhajtott egyet a másik lány a barátnője után biccentve. A férfi még csak most figyelte meg őt alaposabban. Kerek arca volt, kékes-zöld szemekkel, sötét s hosszú haja pedig nagy fürtökben hullott a vállára. Nem volt se túlsúlyos, se sovány: a kettő között állt. - Tegye el mert nem fogadom el!

Walker még most vette észre hogy a pénz már a kezében volt, csak elfelejtette a lány felé nyújtani. De ezt most megtette.

- Kérem, ragaszkodom hozzá amiért elrontottam egy ilyen csodás pikniket!- erősködött tovább, majd a lány, belátva hogy jobban jár ha elveszi a férfitól a pénzt, beadta a derekát és egy mosoly kíséretében elfogadta azt. Közben visszatért a lány barátnője s kapkodta a tekintetét hol az egyik, hol a másik személyre. Érzékelte hogy történt valami a távollétében, de nem tudta kitalálni hogy mi.

- Ha megbocsátanak, nekem mennem kell. További kellemes napot! - köszönt el a két lánytól a varázsló, majd egy pillanat múlva már el is tűnt a parkban.

Estébe nyúlt már a nap, s az emberek már indultak is haza a munkahelyükről. A parkok már majdhogynem teljesen kiürültek, s az utcákon sem mászkált sok gyalogos. De azon kevesek között ott volt John Walker is.

A délelőtti kellemetlenségek ellenére a napja további része jól telt: a könyvtárba ment néhány könyvet megnézni, majd ellátogatott a másik kedvenc helyére, ami a színház volt. Élvezte a színdarabok nyújtotta szórakozást, s hogy a színészek bármit képesek voltak előadni a nézők szeme láttára. Lenyűgözte őt a képességük s noha tudta hogy az embereket már a mozi kezdte jobban érdekelni, ő akkor is hű maradt a színházhoz. 'Bár ez most nem úgy tűnik' jegyezte meg gondolatban magának amint megállt a mozi előtt.
Érdekelte az új film, ami nemrég jött ki, éppen ezért be is ment az épületbe.

Szerencséje volt, mert gyorsan túljutott a pénztáron, s a film is negyed órán belül elkezdődött. Nem akart addig kint ácsorogni, így bement a terembe, s megkeresve a helyét el is foglalta azt. Egész nagy volt a helyiség, aminek örült is, mert így bőven volt hely, s így egyszerűen el tudott rendezkedni: a tőle jobb oldalra lévő székre tette a kabátját, majd kényelmesen kinyújtotta és keresztbe tette lábait. Ahogy kezdtek beszivárogni az emberek ő mindinkább abban reménykedett hogy ne üljön mellé senki sem. Ám csalódnia kellett, s mikor meglátta hogy ki ült le mellé, igen nagyon meglepődött. A parkbéli lány volt az, s ahogy a lány is észrevette Walkert, egyszerre kiáltottak fel.

- Maga?!

- Hogy kerül ide? - kérdezte a kisasszony döbbenten.

- Én egy igen érdekesnek ígérkező filmet jöttem megnézni. És ön? Talán követett?

- Dehogyis! Én is pont azért jöttem ide. - közölte egyértelműen a választ a férfinak. 

- Minő véletlen hogy pont ugyanarra a filmre jöttünk és hogy a jegyünk egymás mellé szól... - eresztette el megjegyzését.

- Hát igen. Bár szerintem nincsenek véletlenek.

Mindketten elmosolyodtak, majd a férfi kezet nyújtott a hölgynek.

- Korábban nem volt alkalmam bemutatkozni...John Walker.

- Elizabeth Stark. - fogott kezet Walkerrel egy mosoly kíséretében.

- Nagyon örvendek a találkozásnak, Miss Stark.

Ééés itt is van a spin-off. Tudom hogy ez rövid volt és előzménysztori de ennyi kellett higgyétek el! Legközelebb már a jelenben lesz és hosszabb is lesz. Kérlek valahogy jelezzétek ha tetszett nektek ez a kis bevezető hálás lennék érte:)) A másik sztorit még nem tudom hogy mikor teszem fel de igyekszem.;)

ClareTate19