The End

Sötét este volt, az utcák fényei se világítottak már miután megúsztam ezt a jogi cuccost a rendőrségen a volt barátommal szemben. Hogy milyen jogi cuccról beszélek? Érdekel titeket? Elmondom. Chris egy fiú volt, aki indított egy oldalt Facebookon ahol a kedvenc sorozatomról, és karakteremről beszélt érdekességeket. Elkezdett érdekelni, bekövettem hát az oldalt. Ennek már 4-5 éve lehet. De inkább 5. Ott elkezdtem megírni a helyes válaszokat, vagy szavaztam melyik kép nyerjen a játékokban amiket készített, ekkor még nem ismertük egymást, hiszen ő anonymus volt még nekem ekkor, vagyis ismeretlen. Nem sokkal később poénból ráírtam, amit viccnek szántam, de meg lett a közös témánk, és hangulatunk, jókat eldumálgattunk, élveztem. Rá párhétre, úgy 4 hónappal később megismerhettem a valódi énjét, ez volt Chris Kratt. Aranyos fiú volt, nálam idősebb, de kit érdekelt? Mondtam magamnak, mert hát végre találtam valakit akivel meg van az összhangom. Boldog voltam. Ha valaki ő kedves lett nekem, és így nem érdekeltek a többiek az osztályomban sem. Lassan a szüleink össze csörrentek, és megnyugodtak, hogy fiaik nem robotokkal beszélnek, vagy más rossz indulatú emberekkel. örültem. Ám egy idő után annyira bele merültünk témáinkba Chrissel, hogy a sorozatunkat szerepjátékba kezdtünk variálgatni, ő az elején egy embert belőle, én a többit, de aztán lassan ezt felosztottuk, és imádtuk ezt. Egyre izgalmasabb, és izgalmasabbnál is jobb ötletek kovácsolódtak. Nem sokkal rá találtam a wattpadra bátyám által Victor által. Ő még nem volt oda érte, de én írni kezdtem, így találtam rá a yaoi-ra ami homoszexuális sztorik megnevezési műfaja. Ekkor jöttem rá az indentitásomra is miszerint meleg vagyok. A későbbiekben mivel Chris messzebb lakott tőlem, úgy 3 államnyira, így úgy döntöttünk halogatjuk még a találkozgatást, az álmainkat is megosztottuk ezzel kapcsolatban egymással, hogy milyen lesz majd, és még ennél viccesebbeket is, mint mikor anakondát idomítottunk egy cirkuszban XD. Vagy, hogy ő volt a sorozatunk fő karakterének gyereke én meg a másiké, és unoka tesók voltunk, a későbbiekben ilyen fanficet is szerepjátékoz-tunk együtt. Imádtuk, de aztán, ahogy egyre jobban ismertük meg egymást, a szüleim eltiltottak tőle, miszerint rossz hatással van Chris rám. De ennek ellenére én titokban folytattam vele a beszélgetést, és mondtam neki, hogy a szüleimnél ez a helyzet, végül egy nyáron összehoztuk és lejött hozzám anyukája társaságában, mert anyjának itt üzleti útja is volt éppen. Ekkor találkoztunk először, és baromi rosszul esett, hogy hazudnom kellett otthon, és nekik is. De másképp nem láthattam volna, legalábbis ekkor ezt hittem, de lett volna jobb megoldás, de bele mentem ebbe. Hagytam, hogy az ördögöm mutasson utat nekem. A találkozás jól sikerült, de mivel nem akartam, hogy ismerőssel találkozzunk emiatt a parkban voltam velük pár órát, jól szórakoztunk, még egy egeret is láttunk a fán mászkálni, egy mókuska is elrohant előttünk, hülyültünk, ahogy két kamasz sráchoz illik ilyen korban. A rajzos ajándékomat oda adtam neki, amit ígértem régóta, szinte oda volt érte, hiszen a kedvenc karaktere volt rajta, azzal ők is adtak nekem valamit, amire nem számítottam, egy kék gyöngyből készült virágot. Csodás volt, de az érzés legbelül mart, hogy nem voltam őszinte, de csalódást okozni végképp nem akartam senkinek, de sikerült. Ahogy ismét telt az idő, Chris hirtelen kezdett megváltozni. A sztorik amiket írtunk minden karakterét kiakarta nyírni, elkezdett olyanokat írni, egyre többször, hogy utál mindent, nem akar senkivel beszélni már, nem lát szépet a világban. Mesélte, hogy pszichológushoz jár. Kettőhöz is, de nem hittem, hogy ilyen bajokkal küzd, segíteni akartam. De minél jobban akartam, volt mikor fentebb jutott, majd ismét le a szakadék felé, ami elválasztja a végtől. Egyre jobban aggódtam érte, végül egyre nehezebben tartottam vele a kapcsolatot, mert éreztem ahogy én is felveszem ezt a stílust. Nem akartam, féltem. Végül megszüntettem vele a kapcsolatot, volt mikor működött ez, de volt, hogy muszáj volt rá írnom, mert a bűntudat sokra képes. Ekkor ütött meg az utolsó írása irántam amik közt ez ott volt:

"Tudom, hogy nem vagyok fontos neked, sőt senkinek sem, már meg akarok halni."

Sajnáltam, de azt még jobban, hogy nem voltam teljesen őszinte velük, vele, a szüleimmel, a családommal. És mostanra ez odáig fajult, hogy rá írt az egyik régi barátomra, itt eldöntöttem ideje letiltanom Christ, hogy ne okozzak neki több fájdalmat, de nem tudtam mit teszek ezzel.Bánom ezeket a mai napig, de be kell látnom ez volt életem legnagyobb baklövése. Az apja rá írt a tesómra Victorra, ezzel lebuktam bátyám előtt, majd később a szüleimmel is őszinte lettem. Az ügy később a jogig alakult, és most az ügyet megnyerve tartottam haza, ugyanis anyuékkal lepaktáltam, hogy nem kérek fuvart.Ennek részben nem örültek elvégre a hülyeségem miatt mégis a fiuk vagyok és maradok, de bele mentek, mert amit tettem most végre kibeszélhetik a hátam mögött.Ahogy barangoltam az utcán, hirtelen egy kéz takarta el szemeim világát, bár nem mintha sokat láttam volna. lassan fülemhez hajolt, és ennyit súgott.

"Velem jössz, szépen csendben, és a fájdalom okozta sebed miatt, most meglakolsz Martin!"

A hangot felismertem. Chris volt az. Rá harapott a fülcimpámra gyengéden. Nem említettem? bevallotta nekem,hogy meleg, de azt már nem tudom, hogy szereti a szexet, de ha azt teszi velem, nem bánom. Csak essünk túl rajta, érezni akarom, hogy mennyire fáj neki az amit tettem a hazugságaimmal az érdekében, hogy ne fájjon neki, de sikerült megtennem, hogy fájjon neki, amire nem vagyok büszke magamban. Engedtem magam, és elvezetett a régi vonatállomásra, mivel manapság a vonat drágább lecserélték ezeket villamosokra, ami olcsóbb. Ott nekem rontott, és erejével ledöntve maga alá nyakam vette célba, rá harapott, olyan erővel, hogy a vér kiserkent belőle. Fájdalmamban nyögtem, de tudtam ez az övé, nem az enyém, csak megmutassa nekem mit érez. Egyre erősebben szívogatta mellhasamon a bőrt, letépte a nadrágom, és véresre alázta meg az ánuszrózsámat, vagyis bejáratomat szebben mondva. nyöszörögtem, üvöltöttem, ahogy végig nyilall gerincemen szégyenteljesen, és a fájás egyszerre hatott ezzel. Amint belém élvezett kihúzódott, és erősen fogta lihegve csípőm e szavakat suttogva.

"Nyugi ribanc!"

Hogy borzalmas volt-e? Igen az. De mit tehettem volna ellene? Oké, én nagyobb voltam nála, de nem tudtam cselekedni ebben az állapotban, és hagytam magam,, innen már lehúzhattam a rolót magamnak. Miután rendbe tette magát, és gyönyörét előttem, kifeszített a falhoz egy régi erős csővel, majd a mindig magánál hordott táskából elővett egy játék mackót. Furcsáltam, de ahogy letépte a maci fejét, rögtön megláttam benne a kést. Oda lépett elém, és végig mért ijesztő arccal, mint Annabelle. Belém döfte, nem habozott, majd egyre több vágást ejtett rajtam kiabálva velem.

"Na ez, hogy fáj neked?!Érzed a fájdalmam?! Viseld el, amit tettél! Te hazug! Nem válaszoltál nekem! Azt hittem barátok vagyunk Martin!"

És így folytatta tovább, a vérem beterítette a lábaim, a testemet, a ruháim tocsogtak tőle. Fájt mindenem, még is nyugalom járta át a lelkem, majd Chris felszólított:

"Válaszolj nekem!"

"Sajnálom....Chris....a te érdekedben tettem, de látom hiba volt..."

Mosolyodtam el, még kiabált valamit, de minden homály lett körülöttem, végül mikor felébredtem egy kórházban találtam magam, és az orvos vizsgált, fel tett pár kérdést mikre őszintén válaszoltam, de Chrisért hazudtam, és azt mondtam a támadón maszk volt, így nem láttam ki az. Ezt is érte tettem meg. Dr,Demeter bólintott, és elhagyta a szobát, majd a szüleim jöttek be. Ezek után pár évvel később Chris azóta se keresett, engem, de tudom, hogy ő volt az aki bevitt a kórházba, mert egy fehér maci volt az éjjeliszekrényemen mikor felültem, akkor vettem észre. Mindig vágytam arra a macira, és tőle megkaptam. Azóta őrzöm, de ezt az emléket sose feledem el, és azt sem, hogy a barátom volt, mind ennek ellenére.

Nos ennyi lett volna ez a rövidke történet, remélem tetszett, ha igen vote, és kommentben várom a véleményt.