5. Fejezet (Mina)

207 10 0
                                    

Kiváltságosnak kellett volna éreznem magam, amiért a polgármesterünkkel és a családjával vacsorázhatok, de nem ezt éreztem. Legszívesebben elmenekültem volna innen, de nem tudtam hogyan.
Hála az égnek, Sarah is itt vacsorázott a kisfiával.
-Ugye nem voltak túl durvák veled a gyerekeim? - nézett rám Mrs. de LaFayette.
-A kedves lánya megfenyegetett, de amúgy semmi probléma. - legyintettem egyet.
-Az én jól nevelt gyerekeim. - mondta ironikusan a nő.
-Biztonságban vagy, Mina. - nézett rám az apjuk. A polgármester. - Nem szeretném ha rosszul éreznéd itt magad.
-Akkor kérem, engedjenek haza. Nem mondom el senkinek, hogy Ethan dé... - Destiny az asztal alatt bokán rúgott, majd a kisfiúra sandított. - Délről jött. - fejeztem be.
-Olyan nagy baj az ha valaki onnan jött? - nézett a kisfiú az anyjára.
-Dehogy baj. - mondta neki kedvesen Sarah. - Ez a lány biztos nem úgy értette.
Nem értettem ezt a nőt.
Az egész város tudja, hogy utálja a húgát, akkor miért védi meg? Miért hagyja, hogy a gyereke démonokkal vacsorázzon?
-Tommy, milyen volt ma az iskola? - nézett rá Destiny. - Mi a helyzet a kislánnyal? - oldalra fordította a fejét, mintha a levegőből akarná kiolvasni a lány nevét. - Lizzie. - fejezte be végül.
-Mellette ülök. - mondta a kisfiú. - Megkérdeztem Nikolait, hogy ő mit adna neki, vittem neki csokit, és megölelt.
Destiny arca kicsit elfelhősödött, és hirtelen a nővérére nézett.
-Akkor remélem megköszönted Nikolainak a segítséget.
-Neki akartam adni a kedvenc autómat, de nem fogadta el.
-Mert barátok vagyunk, kis haver. A barátok adnak tanácsot egymásnak, és nem kell nekik érte semmit adni.
Sarah bólintott egyet, majd Nikolaira mosolygott.
-Köszönöm. - suttogta a nő.
Destiny megtörölte a szemeit, mint aki nem hiszi el azt amit lát.
-Anya, azt hiszem a legidősebb gyereked beteg. - szólalt meg Dominic.
Sarah sóhajtott egyet.
-Ne legyél gyerekes, öcsi.
-Na igen. Itt a nővérem akire emlékszem, és szeretek.- kacsintott Dominic a nővérére.
-Na jó, azt hiszem elég ennyi a de LaFayette gyerekek vitájából. - mondta kedvesen Deborah. - Mesélj magadról, Mina.
-Nincs mit mondanom. - mondtam miközben hosszan rágtam egy falatot.
Az étel isteni volt, de ezt soha nem vallottam volna be.
-Ugyan kérlek. - nézett rám a polgármester. - Úgy hallottam, hogy egy hétig a vendégünk leszel, szeretnénk megismerni.
-Halljunk valami izgalmasat, eperke. - szúrta közbe Ethan.
Most szólalt meg elsőnek.
-Nem is tudom. - mondtam lemondóan. - Meséljek a gimis éveimről? Ja igen, azt a kedves lányuk tönkretette. De persze van egy csodálatos munkám. Ó, a fenébe. Elfelejtettem, hogy a lányuk, azt is tönkretette. Szóval, ha már itt kell lennem, nem szeretnék magamról beszélni.
-Most is azt teszed. - szúrta közbe Destiny.
-Te kis..
-Ugye most nem káromkodni akarsz, a gyerekem jelenlétében? - húzta fel egyik szemöldökét Sarah.
Jézusom.
Pont úgy nézett ki, mint Destiny.
Azt már idáig is észrevettem, hogy Dominic és Destiny akár ikrek is lehetnének, de csak most figyeltem meg rendesen Saraht.
A szemei kékek voltak, úgy mint az anyjának, de a vágásuk olyan volt mint Destinyé.
Az arcukat, mintha indigóval másolták volna, kivéve a szájukat és az orrukat.
Destiny ajkai teltek voltak, míg Sarahé vékony. Destiny orra íves volt, míg Sarahnak pisze orra volt.
A hasonlóság megrémített. Mi van ha belül is jobban hasonlítanak? Mi van ha Sarah mégse fog nekem segíteni?
Megráztam a fejem.
Ő az egyetlen esélyem, és nem fogom elszalasztani.
-Nem, nem káromkodni akartam. - mondtam kedvesen.
-Helyes. - mondta keményen Sarah, majd figyelmét újra az ételnek szentelte.
Nagy levegőt vettem.
A nagy szám miatt majdnem fuccsba ment a tervem.
Gratulálok, Mina.
......................................................................

A vacsora után a szülők egyből feküni mentek. Mint megtudtam Steven holnap elutazik valahova, és szeretné kipihenni magát.
Tommyt, Dominic, Ashley és Ethan felvitte a szobába és ha jól hallottam játszani fognak.
Nikolai és Destiny pedig bekuporodott a nappaliba, a kanapéra.
Destiny Nikolai ölében ült, a férfi gyengéden simogatta a haját, szabad kezével pedig a lányét fogta.
Halkan suttogtak egymásnak, néha Destiny kuncogott egyet, de nem a szokásos ribanc módon, ez most szívből jött neki.
Meghitt pillanat volt ez, és fura volt így látni gyűlöletem tárgyát, mert rákelett jönnöm, hogy ő is csak egy lány, aki végre megtalálta az igazit, és boldog vele.
Irigykedtem rá. Soha nem voltam irigy Destiny de LaFayettere. Soha nem akartam semmit ami az övé, de most irigykedtem erre a szerelemre ami közte és Nikolai között van.
Vajon egyszer nekem is lesz egy olyan ember az életembe aki így fog szeretni?
Megráztam a fejem.
Nem gondolhattam erre, nekem most fontosabb dolgom volt.
Saraht a konyhában találtam meg. Épp a mosogatóból vette ki a tányérokat, és törölgetett.
-Te tudod, hogy mik ők? - kérdeztem tőle halkan.
-Igen. - felelte szűkszavúan.
-Nem félted a fiad?
-Az elején nem akartam, hogy kapcsolatba lépjen velük. De Destiny miatt ők is családtagok lettek, és nem tilthatom el a fiamat a nagyszüleitől.
-De nem tetszik neked, ugye?
-Figyelj, Nikolai már nem is démon, Ashley és Ethan pedig körül rajongják a fiam. Amíg biztonságban van Tommy, addig nem bánom. Rákellett jönnöm, hogy ők inkább emberek, mint démonok.
-Segítened kell nekem. - bukott ki belőlem.
Sarah felhúzta a szemöldökét.
-Kikell innen jutnom. Haza kell mennem. Nem akarok itt lenni. Nem akarok démonokkal élni. Segítened kell megszöknöm.
-Nem. - mondta nemes egyszerűséggel Sarah.
-Tessék? - csattantam fel.
-Figyelj. Igaza van Destinyek abban, hogy meg kell őket ismerned. A démonokat beskatujázza mindenki, aki tud róluk, de néha az elméletek nem igazak. Ők nem gonoszak. Tudtad, hogy Ashley állandóan adományoz árvaházaknak? Ethan pedig fából készít nekik bútorokat. Saját kézzel. Nem hittem el, elsőnek én sem. De ez mind igaz. Ők nem rosszak.
-Utálod Destinyt. - mondtam a nyilvánvalót. - Ennyi nem elég neked?
Sarah sóhajtott egyet, majd letette a törölgetőt és a tálat.
Rám nézett.
-Nézd. Egész életemben utáltam a hugomat. Miért? Az elején utáltam, amiért ő volt a mesebeli királylány, mindene megvolt, addig a pontig, míg Jordan meg nem halt. Utána utáltam azért, mert kurva lett, és bemocskolta a de LaFayette nevet. Aztán a démonok miatt utáltam, és elegem lett ebből. Nem akartam mást látni, csak a gőgös, önző ribancot, de végül ő maga nyitotta fel a szemeimet. Azt mondta, hogy nincs senkim, és igaza volt. Van két testvérem, és mégsincs, és én nem szeretném így folytatni tovább. Bocsánatot akarok tőle kérni, de hogy is tehetném? Hogy bocsájthatna meg nekem  22 évnyi gyűlöletet? - Sarah szemeiből könnyek kezdtek folyni. Gyorsan letörölte őket. - Rá kellett jönnöm, hogy a húgom végtelenül önzetlen. Tudod miért van életben az öcsém? Tudod, miért éli tovább boldogan az életét? Azért, mert Destiny meghalt helyette.
-Ezt nem értem. - ráztam a fejem.
-Két éve találkoztak Nikolaial. Nikolai démon öccse megakarta gyilkolni a húgomat. Amikor válasz elé állította, hogy Dominicot vagy Nikolait ölje meg, Destiny önmagát választotta. Az a démon nem akarta elfogadni ezt, így megakarta ölni Domot, Destiny pedig beállt a kard elé. Az öcsém karjaiban halt meg. Nem akartam ezt elhinni. Nem akartam jó embernek látni őt, így tagadtam magamban. Mindaddig a pillanatig amíg pár hete meg nem láttam a testét. A felső teste tele van nagy és csúnya hegekkel amit mások miatt kapott, mert fontosabbnak vélte Dominic és Nikolai életét a sajátjánál. Akkor változott meg bennem minden. Jó kapcsolatot szeretnék a testvéreimmel, szeretni akarom őket addig, amíg lehet. És szeretném ha megbocsátanának nekem, bár nem tudom, hogy ez lehetséges-e. Ezért nem tehetem meg azt amit kérsz, Mina. Nem támadhatom hátba a saját húgomat.
-Megértem. - mondtam. - De akkor is megfogok szökni. Akkor is elmegyek innen, akár segítesz nekem, akár nem.
Sarah bólintott egyet.
-Úgy hallom valaki kopaszon szeretné tovább élni az életét. - jegyezte meg az ajtóban Destiny.
A hangjától meglepődtem és ugrottam egyet. Azt hittem ketten vagyunk.
Sarah újra megtörölte a szemeit.
-Mennyit hallottál? - kérdezte halkan Sarah.
-Eleget. - felelte Destiny.
Sarah bólintott egyet.
-Tudod, soha nem késő. - mosolygott Destiny. - A múlt az múlt. Egy lánynak mindig szüksége van egy nővérre, aki kioktatja, amikor túl kihívóan öltözik.
-Túl sok időt vesztettünk már el. - jegyezte meg Sarah.
-Az idő fontos. - mondta halkan Destiny. - És nem tudom mennyi van még hátra.
Horkantottam egyet.
-Úgy beszélsz, mint egy halálos beteg.
-Az is vagyok. - felelte Destiny.
-Dráma királynő. - szúrtam közbe.
Destiny halványan elmosolyodott, majd Sarahhoz lépett és bele karolt.
-Most pedig drága nővérem, felteszem neked a legfontosabb kérdést, ami éveken keresztül érlelődőtt bennem. - csend. - Brian milyen az ágyban?
Sarah fülig pirult.
-Most mi van? A szex természetes dolog. Nikolai és én minden nap csináljuk. És isteni. Nik szenvedélyes szerető, és nem unatkozom soha, amikor szexről van szó.
Lassan elhalt Destiny hangja én pedig a konyhapultnak döltem és nagyot sóhajtottam.
Lekell mondanom a szabadságomról.
Egy hét az nem sok idő.
És ha Destiny de LaFayette tönkre teheti az életemet, akkor én is az övét.
Bólintottam egyet magamnak, majd utánuk indultam.
Teszek róla, hogy ez legyen élete legborzalmasabb egy hete, erre esküszöm.

2,5. NapfényWhere stories live. Discover now