Lélek a Lélekkőért (befejezett)

5. Thanos végez veled!

- Thanossal nem akarunk szembeszállni. A Köveket kell megszerezni előtte.

- Két Kő nálunk van, egyről még tudok, ami valahol itt van, Midgardon, de mágia rejtette el a szemem előtt. - Kezdte Loki újra számba venni a Végtelen köveket. Egyelőre kifogott rajta a mágia, de ha még egy kis ideje lett volna... - Én mindent tudok a kövekről, bátyám. Amíg te a cimboráiddal tivornyáztál, vagy épp az erődet fitogtattad a kilenc birodalom egyikében, én már akkor a köveket kerestem. Akár csak Odin! - Loki szándékosan nem nevezte apjának. - Sok mindent nem mondott el nekünk, és vannak dolgok, amikről jobb is, hogy Te nem tudsz. Még sosem gondolkodtál el azon, hagy honnan a sok arany, honnan Asgard gazdagsága? Elmondom neked! A leigázott birodalmakból!

- Az apánkat nem érdekelte csak a világok közötti béke! - vágott a szavába Thor, de rögtön meg is bánta.

Az, hogy Odinról múlt időben beszélt, talán Lokinak is feltűnt volna, ha nem érzi a megelégedettséget abban, hogy végre először amióta beszéltek, haragot szított ki belőle. Ezt a haragot akarta még tüzelni, amikor válaszolt. Felnézett a fölé tornyosuló alakra, és arcizmai megrándultak.

- Nem az apám! Tudod nagyon jól! - Hangja vágott, mint a penge, mint a tőr, ami kedvenc fegyvere volt gyermekkora óta. - És igenis tudott a kövekről. Sőt ide is a jóváhagyásával jöttem, igaz nem mondtam neki igazat. Azzal nyugtattam, hogy csak a Tesseracttért jövök, hódítási szándékomról nem tudott. Már megbánta, hogy több száz évvel ezelőtt a Tesseractot Midgardra hozta, és csak azt kérte, hogy lehetőleg más ne szerezzen tudomást róla, amikor visszaviszem. - A hazugságok olyan könnyedén jöttek ki a száján, hogy maga is meglepődött, aztán elvigyorodott és flegmán vállat vont. - Ez nem jött össze. Szeretem a felhajtást, hiszen tudod.

- Hazudsz! -kiáltott fel Thor, és felrántva öccsét, kezét ütésre emelte, de aztán erőtlenül ejtette maga mellé - Loki nem akarok veszekedni veled, nem akarok több harcot, az öcsémnek tartalak, te bármit is gondolsz.

Thor megtisztította elméjét, lecsitította háborgó lelkét. Tudta, hogy kevés ideje van, és hogy ha azt akarja, hogy Loki bízzon benne, vallania kell. Megfogta öccse két vállát és mélyen a szemébe nézett. Hogy hiányzott neki ez a ravasz zöld szempár, öccse zilált, fekete haja, márvány fehér bőre. Több száz év együttlét után pokoli volt az üresség, amit testvére hagyott maga után. Ordítva ébredt szinte minden éjjel, verejtékben úszó testtel, átélve annak a rettenetes órának minden másodpercét. Hallva újra és újra Loki utolsó zihálását, Thanos roppant szorítására eltörő csigolyáinak sikolyát. És még eltemetni sem tudta testét. A szétszóródott roncsok és a megfagyott holtestek között nem találta volna meg azt, amit szíve mélyén nem is vágyott megtalálni. De tudta, attól még hogy nem leli, ott kell lennie. Látta már az öccsét meghalni, látta lezuhanni, amikor megsemmisült a Bifröszt, látta átdöfött holttestét a Sötét világban, de szíve mélyén érezte, hogy ebből már nincs visszaút. Most, hogy tudja, mégis él, hazudnia kell. A hazugságok istenét kell becsapnia. Eljátszani, hogy akkor ott, a menekültek holtesteivel teli hajón, a Titánt nem tudta átverni.

- Loki! - Nagy levegőt vett, és összeszorult torokkal fojtatta. - Thanos nemcsak az összes követ megszerzi, hanem... Thor megállt. - Thanos végez veled!