Démon vs Angyal ( A Holdkristály őrzője folytatás)

1.rész:Utazás

A busz ismét megrázkódott mikor egy újabb kövön gurult át. Én ismét majdnem bevertem a fejem az ablakba, Oliv viszont békésen szunyókált mellettem. Senki nincs rajtunk kívűl a buszon kivéve a sofőrt aki elég furcsán nézett mikor megvettük a jegyeinket.
-A Milford-i tisztáson száltok? Az nem való ám kislányoknak.-hangoztatta. Ha tudná hogy nem átlagos kislányokat fuvarozgat hanem démonokat nem nevetne így. Senki nem nevetne. Mindenki utálja a démonokat, mindezt azért mert a népünk nagy része erőszakos gyilkológép. De vannak akik nem ilyenek. Nem is kevesen. Mégis ez alapján ítélnek meg minket. Még a saját fajtársaink is. Ha nem akarsz ölni vagy megölnek vagy megkínoznak és......inkább nem mondom tovább. Én is így jártam ahogy Oliv is. Vele később futottam össze egy furcsa, Hófalu nevezetű hely sűrű erdőjében. Közvetlenül azután botlottam bele miután egy sziklánál egy furcsa lány átadott nekem egy nyakláncot majd köddé vált. Mindennek már 1 hónapja. Azóta is hordom a láncot bár nem értem mi haszna van. Mármint szép meg minden de ha egy szellemlány éjnek idején miközben éppen menekülsz átadja neked ,azt hinné az ember hogy van jelentősége. Na de biztos azon gondolkoztok: Miért vagyunk buszon? Hova megyünk? Miért megyünk? Noss elárulom, hogy azon a bizonyos Milford-i tisztáson varázslattal elrelytve áll egy gimi. A varázslények sulija ahova 14 éves kortól kerülhetsz be. De természetesen nem kötelező. Rengetegen vannak akik különböző okok miatt később, vagy egyátalán nem kezdik el ezt a sulit. Mi így 16 évesen kezdjük el. Mivel az igazgató egy jó barátom barátja így könnyen be tudtunk iratkozni ugy hogy ne keljen semmit se aláírni. Nem lenne jó ha ránk találnának. A busz hirtelen lefékezett majd a sofőr elkiáltotta magát.
-A Milford-i tisztás!- nézett ránk. Hogy miért kiabál? Normális hangnemben is hallanánk. Oliv felé fordultam és finoman megráztam a vállát.
-Oliv! Kelj fel. Itt vagyunk.-kinyitotta a szemét majd nagyot ásítva nyújtózott egyet.
-Máris?-kérdeze miközben felált. Bólintottam egyet majd a busz aljából kivettük a bőröndjeinket.
-Megkérdezhetem a hölgyeket hova is tartanak pontosan?-kérdezte összehúzott szemmel a buszsofőr. Oliv tanácstalanul nézett rám azonban én már rá is vágtam a választ.
-Egy ismerősünk a közelben lakik. Milfordba fogunk iskolába járni és ez a legközelebbi ingyen szállás amit jelenleg keríteni tudtunk.-mondta rezzenéstelen arcal. Utálok hazudni de néha sajnos muszály. Elvégre csak nem mondhatom azt hogy: Látja mögöttem a tisztást? Varázslattal álcázva van egy iskola ahova szirének, vámpírok, boszorkányok és hasonlók járnak. Legyen szép napja. Egy normális embernek erre két reakciója van. 1: vagy elgondolkodik azon hogy hogyan ajánljon fel illedelmesen egy pszichológust
2: elhiszi és halálra rémülve megy haza és egy antiszocc, paranoiás, elmebeteg lesz belőle a hallotak hatására. Egyik kimenetel sem a legjobb. A táskámat a hátamra vettem, elég óvatosan ahhoz, hogy a benne alvó Sugar fel ne ébredjen.
-Akkor további szép napot hölgyeim.-mosolygott ránk.
-önnek is.-mondtam majd hátat fordítottam a busznak és a ledöbbent Olival az oldalamon sétálni keztem a tisztás felé. A busz ajtaja nyikorogva becsukódott majd nagy zúgással tovább gurult a már fent is említett Milford felé.
-Hogy tudsz ilyen jól hazudni?-kérdezte egy kis habozás után. Nagyot sóhajtottam majd válaszoltam.
-Sajnos a véremben van. A családomban van ez a kóros hazudozás gén.-mosolyodtam el fájdalmasan. Mintha csak megérezte volna a szomorúságom, Sugar nyávogva kidugta a fejét a hátizsákomból és a nyakamhoz dörgölte a buksiját.
-Én is szeretlek Sugar.-nevettem el magam. Ezt a kis szőrmókot még a nagybátyámtól kaptam. Miután rátaláltam Olivra elmentünk hozzá tanácsot kérni. Ő az egyetlen a családomban aki nem gyilkos. Ő adta nekem hogy ne unatkozzak az úton mivel Olivon már akkor megmutatkozott menyire szeret aludni. Amint megérkeztünk leüt egy fotelbe és el is aludt. Szép kis család vagyunk. Ahogy újfent az útra koncentráltam édzre vettem hogy szinte már alig látokk valamit. Sötétedik. A gimiig viszont legalább még 2 órát kell gyalogolni.
-Szandi. Meg kéne álnunk. Nagyon sötét van.-Mondta miközben lassított a léptein. Szivem szerint továbbmentem volna de igaza van. Meg kell álnunk.
-Rendben. Tedd le oda a bőröndöket. Én addig keresek tüzifát. Táborozunk egyett.-vigyorodtam el. Elvette a táskámat és a bőröndöket, én pedig elindultam az erdő széle felé keresni egy kis fát. Noss ez az erdő széle terv nem vált be ugyanis egy darab tüzifának valót sem találtam már ha nem számítjum azt a kidőlt tölgyfát amin nagy nehezen átmásztam. Mikor már kicsit beljebb mentem találtam a földön gallyakat amiket föl is szedegettem. Azonban hirtelen megreccsent mögöttem valami. Egyből bekapcsolt a túlélő ösztönöm. Eldobtam a fadarabokat és támadó helyzetbe áltam. Összehúzott szemmel néztem körbe de semmit nem láttam. Biztos csak egy mókus vagy egy nyúl. Magamon nevetve ujra felmarkoltam a gallyakat azonban ekkor valakihátulról befogta a szám.
-Ssssss.-hallodtam egy srác hangját.-nyugi. Csak beszélgetni szeretnék veled.-mondta de én ráléptem a lábára és könyökkel belevágtam a melkasába így nyöszörögve összerogyott, én pedig visszafutottam Olivhoz és Sugarhoz. Ahogy futottam észrevettem hogy a lánc a nyakamban villogni kezd. Nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet elvégre most inkább azon járt az agyam hogy Oliv és Sugar jól van-e. Mikor visszaértem szerencsére nem az a rémkép fogadott amit futás közben annyiszor elképzeltem, hanem nyugott lány halk szuszogása és egy macska dorombolása. Oliv a hátát egy fának támasztotta, Sugar pedig az ölében helyezkedett el. Mindketten békésen aludtak. Elmosolyodtam majd hozzáládtam a tűzgyujtáshoz. Kövekből kiraktam egy kört, abba belehelyeztem az összegyüjtött gallyakat majd csettintettem egyet mire az ujjaim között felcsaptak a lángok. Meggyujtottam a farakást mamd lekuporodtam Olivék mellé és bámultam a tűzbe. Aki megtámadott az egy angyal volt. Tisztán éreztem azt az energiát amit az angyalok bocsájtanak ki. De nála valahogy erősebb volt. Biztos hogy magas helyen áll a rangsorban. De én sem vagyok utolsó, 3. Helyen vagyok. Az azért nem semmi úgy hogy egy embert sem öltem meg.
-Vajon ki lehetet ő...-motyogtam magam elé. Ekkor ismét furcsa zajok haladszódtak az erdő felől. Feláltam és a hang irányaba néztem.
-Nem tudom ki vagy, de nem is érdekel. Nem akarunk rosszat. Csak el akarunk jutni addig a kibaszott suliig. Szoval hagyj békén minket Angyal!-mondtam hangosan. Egy átlag ember bolondnak nézett volna hogy az erdőhöz beszélek. De én tudom hogy ott van. Hirtelen minden elcsendesedett csak a szél susogását lehetett halani, majd egy halk mondatot.
-Te más vagy. Ez tetszik.-majd végül teljes csend. Nem tudtam mire vélne ezt a mondatot de nem is nagyon érdekelt. Csak lefeküdtem a földre majd lassan elnyomott az álom.