Egy Nap A Természetben

Reggel 7 óra lehetett..
Pilláimat és arcomat simogatta a hűvös szél, amitől lassan pislákolva, de felébredtem.
Az ablakot nyitva hagytam, emiatt szellőzött az egész szobám, ami miatt átfutott egész testemen a hideg, majd megfagytam.
Kikászálódtam az ágyból, és bezártam az abalkot, ezután felhúztam a redőnyt, de a hirtelen betörő napfény miatt összeráncoltam homlokom és a szemeimet összezártam.
Miután sikerült nagyjából magamhoz térnem a reggeli fáradságomból, leöblítettem az arcom egy kis hideg vízzel, hogy frissességet nyerjek, fekete, rövid és felnyírt hajamat kicsit átfésültem ujjammal, nehogy egy szénakazal maradjon a fejemen.
Kiválogattam egy bő fekete pulóvert és egy hamuszürke farmert.
A reggelimet kihagytam, csak csomagoltam magamnak 2 szendvicset, hogy tudjak kint is enni, mivel a természetbe készültem ellátogatni.
"A nevem Kim Jungyeong, szenvedélyes fotográfusként élek, 22. évemet töltöm, egyedül élek egy kisebb bérelt lakásban.
Van egy kis háziállatom is, egy perzsa kiscica, alig pár hónapos, de rendkívül szeretek vele törődni."
Felkaptam magamra egy bőrdzsekit, és elraktam a hátizsákomba az esernyőt is, mivel bármikor eleredhet az őszi eső. 
Miután kiléptem a bejárati ajtón megcsapott a majdnem téli hűvös levegő, amitől egy pillanat alatt kiszáradtak ajkaim.
Elsétáltam a forgalmas utca mellett, és megközelítettem a kedvenc erdőmet, ahova általában járok fotókat készíteni, és nyugalmasan pihenni. 
Beléptem a sárga, barna és piros színben pompázó lombos fák közé, hallgattam az itt élő madarak énekét, leraktam a táskám az avarba, én pedig a levélavarra feküdtem, és hallhattam ahogyan összeroppannak alattam az őszi, színes levelek. 
Kémleltem a tiszta és kék eget, a kis repkedő madarakat, a fák lombkoronáit, a kérgek repedezéseit, az apró mohákat a fák törzsén, és lassan lehunytam szemeim és mély álomba merültem. 
Mikor újból felnyitottam szemeim a nap közepén járt, amiből azt szűrtem le, hogy dél körul lehet, úgyhogy meg is ettem egyet a vajas-sonkás szendvicsből, amit még otthon készítettem magamnak. 
Lőttem pár fotót magamnak a telefonommal a zöld mohás fatörzsekről, az apró bogarakról, a színes falevelekről, az egész természetről. 
Mikor épp egy vörös gombát fotóztam megpillantottam egy csillogó szempárt a bokorban. Közelebb léptem, halkan de biztosan benéztem a levelek közé, és egy kicsi, krémszínű, vastag bundájú nyulat láttam meg. 
Csak nézett a nagy, fekete szemeivel, amikben apró csillogás jelent meg a napfény miatt. Kezemet nyújtottam felé, aminek hatására kicsit meghátrált, de bátorságot véve megszagolgatta ujjaimat, és óvatosan a kezembe mászott. 
El sem hiszem, hogy egy nyulat tartok a kezeimben! A kis szépségről is csináltam néhány képet, de ezután vissza is engedtem otthonába,mivel nem volt szívem elvinni innen. 
Miután véglegesen végigszemléltem az egész erdőt, rápillantottam az órámra, ami délután 2 órát mutatott.
Kiléptem a színnel teli erdőből, és újra elém tárult a mindennapi forgalom és siettség, de mit sem törődve ezzel beültem egy sarki kávézóba, ittam egy forró cappuccinot tetején tejszínhabbal, aztán elindultam az otthonom felé, hogy estére megpihenjek, és másnap újra kijuthassak a természet csodálatos világába. 
Mikor hazaértem körülbelül délután 4-5 lehetett, ledobtam a táskám, lezuhanyoztam, felöltöztem a halványkék pizsamámba, megmostam fogaimat, az arcomat megöblítettem, bebújtam a puha és meleg ágyamba, ránéztem a telefonomra, de amint letettem az éjjeliszekrényre szemeim lezáródtak, és álomba szenderedtem...