Mercy - Story with Theo Hutchcraft

Prológus

- Nem iszunk még egyet? - kérdezte Nina. 

Végre eljutottunk ide is. Rengeteg tanulás, spórolás, és nem kis lemondás után eljutottunk Magyarországra, a VOLT Fesztiválra. Tudom, hogy nem éppen a Glastonbury, de szerettünk volna az országból is eljönni pár napra. Londonban élünk, kollégiumi szobatársak vagyunk. Nina fizikát tanul, én webdizájnernek készülök. 

Sokáig gondolkodtunk azon tavaly ilyenkor, az első sikeres évünk után, hogy mivel is lehetne megünnepelni, hogy sikerült átvészelnünk az alapszak szörnyűséges éveit, és mesterképzésen igazán lehetőségünk van rá, hogy tökéletesítsük a tudásunk. 

A húgom mesélt a fesztiválról, ő Magyarországon tanul, egészen pontosan Győrött, és az utóbbi néhány évben rágta a fülem, hogy jöjjünk el. Eleinte jobban tetszett egy velencei hétvége gondolata, de soha sem tudhatja az ember, milyen is a fesztiválérzés. 

Sosem voltam túlságosan társasági ember, ezért kicsit tartottam is tőle, de amikor már a buszon ültünk, és a csomagtartóban ott pihent a sátrunk, megnyugodtam. Érzem, hogy életre szóló élmények várnak rám, és sosem felejtem el őket. Egyrészt, mert ez az első igazi közös nyaralásunk Ninával, láthatom, milyen a húgom, amikor a saját egyetemista életét éli, és talán életemben először én is igazán elengedem magam.

 - Normális vagy? - torkolta le Alex, a húgom.  - Hurts koncert előtt nem csaphatunk szét. Megígértem a nővéremnek, hogy jó helyen fogunk állni, de ha valaki teljesen elázik, nem akar tömegben ácsorogni, és tombolni másfél órát, ahol nincs levegő...

 - Nem fontos... Végül is a zene a lényeg, azt a tömeg szélén is hallom - vontam vállat félénken. Alex úgy nézett rám, mintha ufó lennék.

 - Felejtsd el! Gyönyörű vagy, és ezt a bandának is látnia kell. Még, hogy egy dal Evelynről... Rólad kéne szólnia. Te vagy a legszebb rajongójuk, van sikkes virágkoszorúd is, amit hajlandó voltál felvenni, szóval én a tömeg kellős közepére foglak állítani, és ha kell a nyakamba veszlek! - ellentmondást nem tűrő hangon közölte, és egy kupica hungarikummal, Unicummal nyomatékosította szavait, amit azonnal lehúzott. Mind hasonlóképpen tettünk, és úgy érzem, nem is lesz szükségem több alkoholra. Nina sokkal jobban bírja, talán ezért ilyen merész. 

 - Rendben, akkor viszont menjünk, hogy jó helyre verekedhesd magad - mosolyogtam Alexre. 

Beváltotta az ígéretét. Nem az első sorban álltunk, de a kilátás tökéletes volt. Nem állt előttem túl magas ember, nem kellett küzdenem, hogy lássak. Alex büszke volt magára, amire megvolt minden oka. Tényleg ők a kedvenc együttesem, és végül csak azért döntöttem a fesztiválozás mellett, mert nem tudtam kiverni a fejemből, hogy élőben láthatom őket. 

Nem is igazán tudom, milyen szavakat kellene használnom arra az élményre, amit átélhettem. 

Az, amikor tudod, hogy a torkod már véres az ordítozástól, hogy a karod nem bírja a tapsolást, és a csápolást, de egyiket sem hagynád abba, semmi pénzért. Amikor nem is a saját izzadságod csorog a hátadon, és csak akkor kapsz levegőt, mikor valaki más kifújja a sajátját. De nem adod fel, mert ott a színpadon az egész életed. Ez nekem a Hurts. Az életem. Tudom, ez klisé, és borzasztóan magasztosan hangzik, de egyszer és mindenkorra az övék lettem, amikor először meghallottam a Wonderful Life-ot. Azok közé tartozom, aki az első feltöltést látta, a nagy bumm előtt, mielőtt még igazán nagyon befutottak volna. Csodálatos volt élőben is hallani a dalokat, amiket hangjegyről hangjegyre ismerek, a mozgásukat látni, amit akkor is magam előtt látok, ha becsukom a szemem, a zenéjük minden mozzanatát, ami beégett a tudatomba. Ennél szebb emlékeket álmodni sem tudtam volna magamnak. Nagyon ügyelni fogok rá, hogy soha, egyetlen pillanatot se felejtsek el, hiszen akkor nem lesz teljes a kép, és ha valami egyszer megbomlik, akkor az előbb utóbb a darabjaira is hullik.