Crazy In Love - Teen Wolf fanfiction (STEREK)

7.Megbánás

Én már bent ültem,amikor apám is épp szállt volna be a kocsiba.De hirtelen megtorpant. Rám nézett ,aztán lassan Derek felé fordult.
Határozott léptekkel eléállt.

Az elöbbiekhez halkabban majdnem ,hogy suttogva mégis haraggal szólt hozzá:
-Meg ne lássalak a fiam közelében!

Derek arca apámra tekintve ,úgy hatott ,mintha meg akarná ütni.
De visszafogta magát.Sohasem ütné meg az apámat. Legalábbis nem a szemem láttára.

Apám válla fölött,a sötét és koszos szélvédőn keresztül rám irányította a tekintetét. Mintha megbánást láttam volna az arcán,vagy szomorúságot.
Nem is tudom,de ,ahogy ott állt,oda akartam menni hozzá.Vele lenni..

Aztán visszanézett apámra,de nem válaszolt semmit.

Apám összeszűkült szemekkel még utoljára,fenyegetően végigmérte,majd elindult az autó felé.
Beszállt és olyan erővel csapta be maga mögött az ajtót,hogy az egész jármű beleremegett.

Még el sem fordította a slusskulcsot,már hajtott volna el a ház elől.

Minden lehetséges módon kimutatta,hogy feszült.
A vállait felhúzta,erőteljesen markolta meg a kormányt, a fogait összeszorítva homlokán az a bizonyos ér kidudorodott és nagy bakancsának talpát a gázhoz tapasztva ütemesen gyorsított a tempón.
Kikerekedett szemekkel bámult ki a szélvédőn,mintha szuggerálná az utat,hogy előbb hazaérjünk.
Időnként rám pillantott,ugyanolyan szemekkel. Mintha várna arra,hogy elmondjam,hogy mit csináltam az elmúlt napokban.

- Apa,figyelj én....Én..
-Hol voltál?Mit csináltál?-vágott rögtön a szavamba.Már nem tűnt dühösnek.Inkább gondterheltnek,..szomorúnak tűnt.

-Én...én..-Nem tudtam mit mondjak neki -Én..csak segítettem..Dereknek.
-Mit?-nézett rám értetlenül.

-A volt barátnőjével,volt egy kis problémája.A csaj lopott tőle egy kis pénzt és mivel van egy bátyja aki várhatóan nem örül nekünk..engem hívott,..hogy lerendezzük.
-Minek?
-Hát,mivel nyilván nem akarta visszaadni,a bátyja meg őt védte..

Elég furcsa arcot vágott,mintha elhitte volna a sztorit ,de mégse állna össze neki. Hiszen ő a Sheriff...profi.
De én is az vagyok,..kiválóan hazudok.

-Miért nem Scottot hívta?
-Mert,...ő most Alisonnal volt,és nem ért rá...

Egyébként mi ez a feltételezés,hogy rögtön őt kéne hívnia,..Scottot? Miért furcsa ez,hogy engem...Szerintem közelebb állunk egymáshoz Derekkel ,mint Derek Scottal.
Mondjuk erről senki sem tud.

-És ez miért tartott eddig?
-Hát...a... Tudod...ez nem Beacon Hillsben volt. Egy órányira innen. És első nap nem jött össze,..szóval ottaludtunk.

- És erről miért nem szóltál?
- Mert,nem engedtél volna el. És csak aggódtál volna.
-Hogy elmenj Derekkel kettesben egy másik városba,Persze ,hogy nem engedtelek volna. ...És a telefonoddal mi van? Nem vetted fel...

-Öhmm, a csaj fafejű bátyja összetörte.-Ezazz, úgy tűnik bekajálta.

-Jó,...hát köszi,hogy őszinte voltál.-kedvesen rám mosolygott- De ugye tudod,hogy nem úszod meg csak úgy?
- Számítottam rá...igen.
-Jó,...öhmm..majd kitalálom,hogy mit kapsz érte..

Erre a válaszom egy beleegyező bólintás volt. Nem akartam neki hazudni,de mégsem mondhatom el neki,hogy mi történt valójában.

Pár perc múlva már haza is értünk. Már nyugottabb volt a helyzet,de még éreztem egy kis feszültséget köztünk.

Fáradtnak látszott..Én is az voltam ,ezért úgy gondoltam,hogy a legjobb ,ha lezuhanyozom és megpróbálom kipihenni magam.

Épp indultam fel az emeletre,de apám utánam nyúlt és megragadott a karomnál. Hátrafordultam,és csak egy szomorú tekintetet láttam. Úgy éreztem,hogy ez sok volt,...amit tettem. Rendesen ráijesztettem apámra.
-Stiles....kérlek többet ne csinálj ilyet! Kérlek!-mondta elfojtott hangon.

Annyira fájt ,hogy így kellett látnom.
Éreztem ,ahogy elvörösödök és végiggurul egy árva könnycsepp az arcomon.
Magamhoz húztam és szorosan öleltem. A könnycsepp hűvösen hatott a forró bőrömnek.
Arcomat a dzsekijébe temettem,így megszabadulva attól az egyetlen könnytől amit hullattam.Az a könnycsepp apámért volt.

Mindennél jobban szükségem volt erre.Apa és köztem mindig is erős kapcsolat volt. Csak én maradtam neki,anya után nem tehettem ezt vele.

-Szeretlek,Apa!..-nyögtem ki,könnyeimet leküzdve, halkan.

-Én is szeretlek,fiam!-kaptam vissza válaszul..Hangja megremegett,mintha ő is sírt volna..

Megveregette a hátamat.
-Na,menj aludni,...biztos fáradt vagy..
-Oké..
Letöröltük a könnyeinket és elváltunk a lépcső alján. Ott állt míg fel nem értem az emeletre és el nem halkultak a lépteim.

Magamra zártam a fürdőszoba ajtaját.
Abban a pillanatban ,ahogy kattant a zár,éreztem,hogy végre egyedül vagyok.Végre csak én és a gondolataim. Levetettem az izzadt koszos ruháimat és beálltam a zuhanyrózsa alá. Hagytam,hogy a forró víz végigcsurogjon a hátamon.
Nem is voltam egészen tudatában annak,hogy mit is csinálok. Csak sodródtam a gondolataimmal és az érzéseimmel.

Eszembe jutott az első csókunk Derekkel. Amikor legutóbb zuhanyoztam. Annyira varázslatos volt. Szinte olyan érzés mintha megint ott lennék vele.

Leírhatatlan.Ami köztem és közte van..Ez annyira idegen érzés számomra. Az biztos hogy nem barátság...annál jóval több...,de lehet erre mondani,hogy szerelem?

Talán,ezért nem működött köztünk a barátság. Talán,ezért piszkáltuk folyton egymást,mert többek vagyunk, mint barátok.
Szinte belefulladok ezekbe a kérdésekbe.

Nehézzé vált a levegővétel,a forró vízgőz terített be mindent. Alig láttam át rajta. Elzártam a vizet és felkaptam a törülközőmet. Miután felitattam a vizet a felhevült testemről,a derekamra kötöttem.

Mivel majd meg lehetett bent fulladni, kinyitottam az ablakot,majd kisétáltam a fürdőszobából, le a konyhába. Rögtön a hűtőszekrényt vettem célba. Ahogy kinyitottam,friss, hűvös levegőt éreztem a bőrömön. Megpillantottam egy doboz tejet,egy almát,egy bolti szendvicset és egy üveg narancslevet. Hát igen,..el kellett volna menni a boltba.

Éhes nem voltam ,úgyhogy a tej és a narancslé közé esett a választásom.

A tej nagyon jól esett volna ,de fura szaga volt ezért inkább visszatettem.
Így végül narancslevet ittam. Mikor épp raktam volna vissza,megpillantottam a nappaliban apát és a jó öreg whiskey-t a kanapé előtti kisasztalon.

Görnyedve ült, keze a halántékán pihent. A szeme csukva volt,mintha elaludt volna.

Lassan közelebb mentem.
-Apa, minden rendben?

Hirtelen felriadt. Nem tűnt túl józannak.Beszélt hozzám valamit,de nem igazán értettem. Kivettem a kezéből a poharat.
Talpraállítottam és elkísértem a szobájáig. Szinte rögtön elaludt.

Nem akartam ezt,..nem gondoltam volna,hogy ez a pár napos távollétem ekkora hatással lesz rá.

Visszaballagtam az emeletre,a fürdőszobába.

Miközben szaporán tisztogattam a fogsoromat,feltűnt valami...
A fürdőszoba ablaka csukva volt.
Egy kis ideig ácsorogtam még ott,egy szál törölközőben.Töprengtem,hogy ki csukhatta be,de egy idő után érdektelenné vált számomra és belenyugodtam.

Aztán megindultam a folyosón a szobámba. Síri csend volt az egész házban.Ügyeltem arra is, hogy a lépteim ne legyenek hangosabbak egy cica mancsainál..Apát sem akartam felébreszteni.Nem mintha most felébredne reggelig. A halálos csendet viszont egyszerre egy brutális hangzavar váltotta fel.Hangos puffanások sorozata. A szobám ajtaja mögül. Teljesen halálra rémültem.
Lassan rámarkoltam a kilincsre.Őrülten vert a szívem.Beleremegett az egész testem.
A biztonságérzetem ,a saját házunkban,abban a pillanatban semmissé vált.
Nem mertem benyitni azon az ajtón.