𝗡𝗢 𝗕𝗢𝗗𝗬,𝗡𝗢 𝗖𝗥𝗜𝗠𝗘ʰˢ

5. - ABBY, COCO & GENEVIEV

Amikor kicsi vagy, a szüleid mindig elmondják, hogy jól válogasd meg a barátaidat, és hogy vigyázzatok egymásra. Általában rávágjátok, hogy "jó-jó" és már mennétek is el otthonról. De ritka az amikor meg is fogadjátok a szavakat, és tényleg vigyáztok a másikra.

Harry reggel másnaposan ébredt fel, nem ivott annyit amennyit szokott, de a fejfájás mégis megvolt. Ébredés után, csak egyhelyben feküdt az ágyán s a plafonra merengve felidézte a múlt este eseményeit. Vigyorogva bámult maga elé, s a fejfájás ellenére is boldogan kezdte a napot. Tervei szerint nem ez volt az első és utolsó alkalom, hogy találkozik a lánnyal aki egy este alatt képes volt elnyeri a szívét. Már ha volt szíve amellett amiket művelt. A konyha asztalnál ült kezében egy kanállal és egy tál müzlivel előtte. Csak azon kattogott az agya mennyire jól csókolt a lány, és ahogyan a karjai körbe fontákba testét. Cseppet sem zavarta őt a tény, hogy vannak gyerekei. Mert legalább tudta, hogy nincs másik férfi az életében. Fél tízkor indult el a hölgy lakása felé, reménykedve hogy a gyerekek ilyenkor már rég nincsenek otthon. Nem volt baja velük, csak még nem állt készen a találkozásra. Az apartmantól egy utcányira parkolt le. Mielőtt kiszállt volna beparfümözte a nyakát és a mellkasát feszítő pólót és a rajta lévő zöld kabátot. Napszemüvegét hajába tolta, hogy az valamennyire visszafogja szemébe lógó fürtjeit. Izgatottsága miatt kocogva ment el az épület elé. Az épület falán egy csomó név szerepelt a nevek mellett pedig egy szám ami az ajtó száma volt. Szemét ide–oda kapkodta a sok név között. Mindaddig amíg meg nem találta az egyetlen Abby nevet a listán.

– Abby Robinson. 16 – olvasta fel a hangosan lány nevét majd az ajtajának számát. Az apartman ajtaja hirtelen nyitódott ki, ami egy kisebb ugrásra késztette a férfit. Egy idős férfi lépett ki és örömmel hagyta nyitva Harry–nek a ház ajtaját. Mivel Harry még nem járt az épületben ezért nehezére esett megtalálni a lépcsőt ami a többi emeletre vezetett. Az épület belseje hatalmas volt rengeteg folyosóval és a sok felesleges tárggyal a falakon. Beletelt neki öt percbe mire fel tudott jutni a negyedik emeletre ahonnan már gyerekjáték volt megtalálni a tizenhatos ajtó számot. Először csak az ajtó előtt állt, nem kopogott és nem is csengetett. Hallgatta, hogy van–e bent valamilyen gyerektől jövő zaj forrás. Szerencséjére csak Coco hangját hallotta meg, ezt követően Abby–ét is felismerte. Nem telt el fél perc és a csengő hangos zaja szakította félbe a túloldalt lévő két lány beszélgetését. Mind a ketten meglepődve kapták fejüket az ajtó felé, mert egyikőjük sem várt látogatókat. Beletelt pár percbe mire az ajtó kinyílt, ezzel felfedve az idegesen toporgó Harryt. Abby meglepődött a férfi láttán de utána kedvesen beinvitálta őt.

– Sziasztok! – köszöntem az előttem álló kissé megviselt kinézetű hölgyeknek. Ha Abby–n még ha nem is, de Coco–n látszott, hogy csak most kelt fel. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd Abby felé vettem az irányt, hogy megölelhessem. Tartottam attól, hogy nem emlékszik sokra, de már nem bírtam több időt nélküle tölteni.
Szorosan karjaim közé zártam testét, Ő pedig gondolkodás nélkül ölelt engem vissza. Miután elszakadtunk kezeim közé zártam arcát, és egy gyengéd puszit nyomtam ajkaira. Pillanatunkat Coco erőltetett köhögése zavarta meg, ami miatt egyből elhúzódtunk egymástól.
– Nagyon aranyosak vagytok de én éhes vagyok. – fonta keresztbe karjait.
– Nem vagy elég érett ahhoz, hogy egyedül is tudj reggelit készíteni magadnak? – kérdeztem tőle miközben Abby oldalát szorítottam magamhoz.
– De, csak megígérte, hogy süt nekem palacsintát, és egy ilyen alkalmat nem hagynék ki. – húzta el a száját majd megindult – gondolom – a konyha felé.
– Te is kérsz? – igazgatta meg kuszán álló hajamat a kezével Abby. –
Nem rég reggeliztem, de ha már te csinálod őket, akkor nem hagynám ki. – néztem le rá egy kisfiús mosollyal az arcomon. Ő pedig összekulcsolta kezeinket és a konyha felé húzott.