Emlékek nélkül (LOTR OC story)

1.rész

  Lindir sietve lépett be a szobába. A kezében tartott ruhákat az ágyra dobta és az előtte bizonytalanul ácsorgó alakra meredt.  

- Egyikünknek sincs túl nagy kedve hozzá, elhiheted. De, ha Elrond és Gandalf urak azt mondták, akkor annak úgy kell lennie. 

Az ismeretlen gúnyosan felhorkantott majd visszafordult a tükör elé és az új, krémszínű ingjének ujját igazgatta. Finom szabású ruha volt, melyet még Elladan hordott fiatal korában. Lindir felsóhajtott és visszafogta a kitörni készülő kioktató beszédet. 

Majdnem egy hete volt már, hogy Gandalf beállított ezzel a vékony, fiatal gyermekkel, Elrond úr menedéket nyújtott neki, sebeit ellátták, ráadásul a holnapi szigorúan titkos tanácskozásra is hivatalossá vált valamiért. És mindezek ellenére a kis vakarcs a hála, vagy tisztelet szemernyi jelét sem mutatta, amellett, hogy alig szólt néha pár szót.

- Összeszedtem az udvarban talált összes ruhát, ami a te méreted lehet. Válassz közülük bátran! - mutatott az ágyra.
A fiú előbb végigmérte tükörképét. Valóban nem volt az a széles vállú, sudár alkat és csak lötyögtek volna rajta a szép tündekelmék. Az ágy fele fordulva igézve tekintett a míves tunikákra, és a szép mellényekre. Arca vörös lett és szóra nyitotta száját, de hang nem jött ki a torkán.

Ezt nem fogadhatja el. De nem volt más választása. 

Elvette a tengerzöld színű csuklyás mellényt és a vastag ezüstös övet. Mikor sikerült magára aggatnia, Lindir félmosolyra húzta száját:

- Meg kell mondjam, így már kevésbé tűnsz olyan ágról szakadtnak.

A vele szemben állótól érdemi válasz helyett csak rosszalló tekintetet kapott.

- Csak tréfa volt. – emelte maga elé kezét védekezően, majd arcára ijedtség ült ki, mikor látta, hogy a fiú szakadt bőrkabátjáért nyúlt. – Azt ugye nem tervezted magadra venni?

Az ifjú elvette kezét és gyanakodva nézett a tündére. Lindir nem engedhette hogy a nemesi összképet egy kopott zeke rontsa el.

- Nagyon meleg van kint – hazudta, majd ruhája zsebéből egy borítékot halászott elő. – Ezt Gandalf úr adta nekem oda még reggelinél, hogy juttassam el hozzád. Az új személyleírásod, próbálj meg igazodni hozzá és mostantól e szerint élni. Legalább is ameddig itt tartózkodsz, biztosan.

Hápogva vette ki Lindir kezéből a borítékot.
- És még mielőtt elfelejteném... - ragadta meg indulásra készen a kilincset. - A neved mostantól Rimborn!

***

Az októberi fuvallat csípte Rimborn arcát. 

- Fene essen ebbe a Lindirbe! – gondolta magában. – Még, hogy nincs hideg...

Összehúzta magán a bélelt palástot, melyet egy nagyon kedves tündelánytól kapott. Próbált mély lélegzetet venni. Azt hitte megfullad a ruháiban, noha azok nem tapadtak rája. Mérhetetlenül unalmasnak találta a vacsorát. Tündék és törpök érkeztek Középfölde minden tájáról ide, Völgyzugolyba és elkülönülve, csoportosulva (főleg a törpök) beszélgettek, olykor Rinborn számára ismeretlen nyelven karattyolva. Ő nem ismert igazán senkit és kedve sem volt beszélgetni. Utálta Gandalfot azért, mert lerángatta őt a szobájából, hogy részt vegyen ezen a vacsorán. Savanyú arccal figyelte, ahogy az öreg egy pohárral a kezében üldögélt Elrond úr mellett és szőke hajú tündék a tiszteletüket teszik nála.

- Micsoda ripacs – morogta. – Legalább bemutathatott volna valakiknek.

Valóban, az itt töltött idő alatt nem kötött életen át tartó barátságokat a helyiekkel. Sőt, diskurzusokba se keveredett. Elrond úrral volt egy nagyon hosszú éjszakába nyúló beszélgetése, azóta kedve se volt ránézni a féltündére. A lányával, Arwennel is találkozott, némi biztató pillantás erejéig. S persze, ott volt Lindir is, akit azzal bíztak meg, hogy fél szemmel figyeljen rá, akárcsak valami házi néni.