Csak a zsaru meg ne tudja!

1.rész

Monica

A nagymamám egyszer azt mondta, nem árt vigyázni az összetört szívű emberekkel. Hogy miért? Mert miközben próbálod őket felkaparni a padlóról, a törött darabjaik könnyen sebet ejthetnek rajtad is.

Hosszú éveken át fogalmam sem volt, mire gondolhat ezzel. Sőt, még akkor sem döbbentem rá, amikor abban a bizonyos májusi hónapban már harmadjára hívtak ki ugyan ahoz a házhoz, ráadásul az éjszaka közepén...

- Esküszöm, meg foglak ölni!- csapja meg a fülemet hirtelen egy ismerős hang, aminek a tulajdonosa éppen most gazdagodik egy bilincsel, az egyik kollégám jóvoltából. Hiába üvölt a viszonylag nagy házból zene, ezt az istenverte rikácsolást ezer közül is felismerném.

Sóhajtok egy nagyot, majd kiszállok az autóból. Mielőtt becsuknám az ajtót, a hátsó ülésen lihegő németjuhászomra, Deucera pillantok.

A tettes ijedt arcát látva visszafojtott kuncogással indulok meg feléjük, aztán hirtelen eszembe jut, hogy éppen szolgálatban vagyok, ezt hivatalosan nem tehetném meg.

- Hagyd, majd én átveszem - pillantok a munkatársamra, amint odaérek hozzájuk, majd megfogom az akkor még mindig ordibáló, részeg nőt, s nagy nehezen az anyósülésbe tuszkolom.

Az ajtót hangosan becsapva huppanok le a kormány mögé, s mindeközben alig várom, hogy minél messzebb kerüljünk a kollégáktól, majd alaposan kioszthassam ezt a szerencsétlent. Remélem, hogy én beszélhetek először, de megelőz.

- Annyira hiányoztál - mondja nyájas hangon, majd egyre közelebb hajol, mintha csak meg akarna csókolni. Kiráz a hideg a tömény alkohol szagtól, így nem bírom tovább türtőztetni magam, lökök rajta egyet.

- Megvesztél, Blair? - ordítok fel fintorogva. - Különben is, hová tetted azt a maradék, csöppnyi agyacskádat? Hajnali négy van, a házadból pedig üvölt a zene! Megint bulit rendeztél, vagy mi a franc? - fakadok ki teljesen, majd a papír kávéspoharamért nyúlok a földön heverő mekis zacsiba. Miután Blair kiszagolja a hamburgert, széles vigyorral az arcán csomagol ki egyet.

- Olyasmi - feleli, miközben ártatlanul megrebegteti a szempilláit, és beleharap a sajtburgerbe. - A fél város nálam van, és én mégis itt vagyok veled, örülnöd kéne!

A meglepettségtől félrenyelem a kihűlt kávém, a nagyja pedig az egyenruhámon és az ülésen landol.

- Örülnöm? - horkanok fel. - Őszintén szólva, huszonnégy évesen több eszed is lehetne.

- Igen, örülnöd, hogy ilyen király legjobb barátod van, mint én, kedves Monica - forgatja a szemeit sértetten, majd telibeszarva a lecseszésem a hátsó ülésre mászik Deuce mellé, aztán hanyatt vágódik. Mindeközben legbelül abban reménykedek, hogy ne jöjjön megint a rendőrös vicceivel, mint a múlthéten. Őszinte leszek, némelyik olyan jól sikerült neki, megkockáztattam, hogy otthon a tükör előtt ezt szokta gyakorolni, valahányszor unatkozik.

Lefékezek a lakásom előtt, majd előveszek egy papírzsebkendőt, reménykedvén, hogy segít a kék ingemet tarkító hatalmas, barna folton. Hát, nem segít. Felmordulok, majd Blair felé emelem a tekintetem. Mély levegőt veszek, hogy megszólaljak, de megint közbevág.

- Tudod min gondolkodom? - szegezi nekem a kérdést, miközben rágyújt egy cigarettára. Ráüvölthetnék, hogy a szolgálati kocsimban tilos a dohányzás, de a savanyú képét látva valahogy nincs szívem. Miközben kifújja a füstöt, megigazítja a haját. Hosszú, göndör... olyan igazi oroszlán-sörényesen.

- Na, min? - sóhajtok nekikeseredetten.

- Milyen durva lenne, ha majd a temetésemen a pap egyszer csak felkapná a hullámat és behajítaná a tömegbe, aki pedig elkapja, az lesz a következő halott! - röhög fel hirtelen, még a cigit is alig bírja letüdőzni. - Tudod, mint ahogy az esküvőkön a csokorral szokás!

A döbbenettől kénytelen vagyok a kormányra hajtani a fejem. Neki ez komolyan ilyen vicces?

- Túl sokat beszélsz a halálról, Blair - mondom halkan. - Kezdek aggódni.

- Ugyan, kár a gőzért! Így repülne a hullám közétek, mint ez az uborka itt, ni! - röhög hangosan, miközben a sajtburgerből kihalászott uborkaszelet egyenesen a szélvédőmnek csapódik. - Ne izgulj értem, még sosem voltam ilyen élettel teli!

- Jó, mert most megöllek! - ordítok fel a mesterművét látva.