A gyűlölet korszaka

A hàború elő szele

1938.November.16. Fekete erdei birtok, Triberg közelében

-Üdvözlöm! Elizabeth Carpf vagyok! Nagyon örülök, hogy megismerhetem...-mondom ezt már vagy századszorra, mivel az én feladatom lett a vendégek fogadása.
-Úgy szintén, örülök a talàlkozásnak, kedves Elizabeth!-mosolyog ràm, Ludendorf tàbornok aki mellett egy kifinomult úri hölgy áldogál, bemutatásra várva.A tàbornok hamar észbe kap és bemutatja a partnerét- Oh, elnézést a hölgy,
Brend Rosa-mire a hölgy gyengéden biccentet,amit én viszonoztam.
-Nagyon örülök a találkozásnak kedves Rosa!-mondtam,és betessékeltem őket a bàl terembe.
-Jólvan, azt hiszem mindenki itt van. -mondtam az őröknek, akik szó nélkül indultak hogy bezárják a kaput, àm ekkor egy hintó, zörgő kerekei zaja üti meg a fülem, érdeklődve leskelődöm , hogy ki a titokzatos vendég.

Ekkor megàll a hintó és kiszàll belőle egy 40-es éveiben járó úr, nem kell sok, hogy felismerjem,a rémàlmom, Adolf Hitler. Míg elém ér azon gondolkodom melyik csalàd tagom hívhatta meg.Bàr mivel ő egy magas rangú vendég (Kancellàr) ezért nem kérdés, hogy az ilyen bàlokra meg kell hívnunk őt.Mire észbe kapok màr kézcsókot is adott az úr.
-Üdvözlöm! Elizabeth Carpf, önben kit tisztelhetek?-kérdeztem, bár teljessen tisztàban voltam ki àll előttem, bàr ez így kényelmessebb.
-Nagyon örülök hogy megismerhetem Elizabeth!
A nevem Adolf Hitler. -mondta, és mivel az etiket meg kivànta, rögtön dicsérni kezdtem őt, műmosolyra húztam a szàmat és betessékeltem a bálterembe,és imàtkoztam hogy ne legyen veszekedés Ludendorf és ő közte. , kicsit hátra pillantva, làtom ahogy a két őr bezárja a kaput és vissza indulnak a helyükre.

A bálteremben már szinte az összes vendég tàncra perdült, bécsi keringő dallamai, hangzottak a teremben.

Az ajtófélfàjánàl àllunk, körül tekintek, megfigyelem a vendégeket, mind izgatottak, talàn az elkövetkező hetekre, hónapokra, évekre, vagy talàn Hitlerre kiváncsiak? Az előkelő hölgyek, talàn az új divat ruha darabjait vàrjàk, amik a még gazdagabb hölgyeken vannak, hogy a divat szerint öltözködjenek? Hogy úgy érezzék magukat mint valami dáma? Azért hogy nőkben az egyéniség elvesszen? Vagy az önbecsülés szikràja is ki aludjon? Miközben mindenki tudja, hogy szamàrból nem lesz ló? -kérdeztem magamtól. Nem tudom biztossan, de ebben a teremben, a férfiak fejében a hàború dukàl. Amit a mi Fürherünk dagadó büszkességgel hallgat tovább.

Míg valaki táncol, addig a többi ember, kicsi csoportokba rendeződve beszélgetnek. Na, vajon miről?, hàt zsidókról, hogy hogyan kellene őket eltàvolitani, természetessen a teendő már megvan, csak az a gond, hogy hogyan terjedjen el az egész országban, majd Európàban is ennyit csíptem le a beszélgetèsböl. De ez elég is, gyűlölöm a nàcikat. Amióta megjelentek csakis a zsidók eltávolítása a fő téma nàluk, sajnos, nem csak fecsegnek róla, hanem tesznek is érte. Német-zsidó családok szàzait, küldik el a munka táborokba ( haláltáborba), ahol tudjuk, hogy onnan nincs ki út, csakis a halàl...

Ahogy beléptünk a terembe, mindenki elhalgatott. Ő a karjàn vezetve indult el a szüleim felé. Őrjítő lassúsággal, sétàlunk.

Közben, halk beszédek törik meg, a fül süketítő csendet, kihallom, ahogy rólam és Hitlerröl beszélnek, olyanokat mint:

"A mi kancellàrunk egy ilyen, fiatal lànnyal beszélget, nemhogy velünk töltené az idejét"

"Robert Carpf báró úr, lànya fejét elcsavarta a mi kancellàrunk, ahogy ez fordítva is így van" *kuncognak*

Ha tudnàk, hogy én mennyire nem akarok itt lenni, főleg nem vele, és hogy nem akarok tőle semmit, már rég körülőtte lenne a bál összes hölgye. De így jobb nekem is, és neki is, anyàm szerint.

Mikor egy magabiztos hang, a képzelgéseimböl kergetett ki.
-Elnézést, szabad egy táncra?-kérdezi, bizakodó arcal Adolf vagy ahogy én nevezem az ördög, hogy tudom elitélni azt az embert akit nem ismerek?
Egyszerű, aki embert öl az màr a szememben nem ember. De mivel az etikett meg kívánja, nem utasíthatok senkit vissza, igy nem maradt màs vàlasztàsom:
-Természetessen.-mondtam, tudom, a legtöbb hölgy màr rég elalélt volna, ha a mélyen tisztelt Adolf Hitler kancellàr ,kérné fel őket egy táncra, bár én annyira nem tudom magam bele élni ebbe a helyzetbe. Elkezdődik a Kék Duna keringő, és mindenki ránk vár, hogy elkezdjük a bevezetőt.

Csak táncolunk és táncolunk.
-Nagyon jól táncol.-dicsért meg ő, ki zökkentve a gondolataimból.
Elpirulok, és válaszolok neki:
-Köszönöm.-mikor szépen lassan a dallam elhalkul,és el sétálunk a szüleimhez. Ott Adolf üdvözli a szüleimet, és el sétált társalogni.
Édesapàm, Robert Carpf, utànna siet, és elvegyülnek a tömegben.

Ekkor anyàm,Maria Carpf elém áll,és el kezd kérdezősködni.
Természetessen, nem rólam hanem Hitlerröl.
-Mit mondott neked? Ugye illedelmes voltál vele? Láttam a szemében, hogy szimpatikus vagy neki, milyen jó lenne ha te lennél a felesége-mondta, nagyszerű, màr gondolatban össze is boronàlt vele. De ebböl nem kérek. Nem leszek senkinek a felesége akit nem szeretek. Főleg nem úgy, hogy az illető sokkal időssebb nàlam. Elégé furàn nézne ki az, hogy egy alig 18 éves lányka, egy öreg úr felesége, még a gondolattól is írtózom...
-Jaj, anyàm, minden rendben van, és nem leszek a felesége...-ekkor csendre intett, majd gyorsan végig mért, nem tudom mi kivetni valója van a vér piros földig érő ruhàmban, és a felkötött fekete hajamban, de nagyon alapossan végig mért, majd megsúgta:
-Nézd csak , hozzàd jön.-ekkor már mindent értetem, egy könnyű mosollyal üdvözöltem a megboldogult Hindenburg tábornok fiát,Stefan Hindenburgot. Ő az első udvarlóm,màr több mint egy éve, néha úgy érzem, ő az igazi, máskor viszont, annyira arrogáns és pökkhendi, amikor egy másra nézünk annyi féle érzelmet érzek, hogy nem tudom eldönteni, hogy gyűlölöm vagy kedvelem.

-Üdvözlöm, kisasszony! Fel kérhetem egy tàncra?-kérdezte, olyan magabiztossàggal, hogy meg remegett a lábban.
-Persze!-mondtam, ekkor már egyáltalán nem műmosollyal. Ez volt a bàl fény pontja. Életem eddigi legjobb tànca volt ez, ahogyan a következő és az utánna következő, nem kellettek szavak. Elfeljetettem azt a sok rosszat ami körülvesz, kizártam a külvilàgot és csak táncoltunk.

Azután a tàncok utàn,egész este ő volt tàncpartnerem.De mindig éreztem, hogy Adolf szinte egész este lyukat éget a hàtamba,úgy bàmult.

A bàl hangos àgyú szóval ért véget, ami a hàború jövetelét harsogta. Bàrcsak ne itt, és nem ma történt volna.

Éjfél körül, a bàlteremben síri csönd uralkodott, mivel mindenki haza vette az irányàt, és senki sem sejtette, hogy ez volt utolsó bàl, ami békességben zajlott le.

-----------------------------------------------------
Köszönöm, hogy elolvastad, nem tudom, hogy az ilyes fajta téma mennyire megengedett a Wattpadon.

De ha van valakinek tanàcsa vagy akàr hozzá fűzni valója, azt kérem irja megkommentben!

Hozzà teszem ami ebben a könyvében àll , pàr név és hely csak kitalàlció,ami majd izgalmasabbà teszi majd a következő részeket.

Ha tetszik jelezzétek, mivel csak akkor folytatom, ha van rà érdeklődés.

Mindenkinek szép napot!♥♥