A tizenkettedik

prológus

Megint ugyanaz az emlék. Az eleje kicsit homályos,mintha csak egy rossz álomba lennék. Viszont ez több mint egy álom,több mint egy emlék.  Olyan mintha újra átélném. Éreztem a pénztárcám megfogyatkozott súlyát,ahogy zsebre tettem. Minden aprómat elköltöttem.  Bár nem voltam benne biztos hogy a drágább narancsos üdítő finomabb,mint az olcsóbb társa,de a barátomra hallgattam. Elég sok bolondságba vezetett  már bele. Miért pont egy vásárlásnál ne hinnék neki? Ha majd ennek is répa íze lesz-mint egy nemrég vett rostoslének akkor majd  jót nevetünk magunkon,hogy miért ezt vettük.
Épp léptünk volna ki a bolt ajtaján,de egyszer csak egy sikítást hallottunk. Aztán azt,ahogyan eldördült egy puska.  Megfagyott bennünk a vér. Amilyen gyorsan álltunk meg olyan gyorsan fordultunk a lövés felé. Egy férfi rángatta ki a pénztár mögül az eladót. A pár perccel ezelőtt még szépen mosolygó középkorú eladóból most egy riadt tehetetlen  nő lett. A fickó a fegyverét az áldozat fejéhez szegeszte. -Mozdulj már vagy a másodikat tényleg beléd eresztem!-ordította. A nő szeméből folyt a könny. A rabló egy könnyű mozdulattal eltörte a pénztáros csuklóját majd a földre lökte,aztán a fegyvert szegezte rá. Mi még mindig tehetetlenül álltunk. Egy fiatal srác kezdett el először cselekedni. Elkapta a férfi kezét és probálta kicsavarni kezéből a pisztolyt. Térdével rugdosta. A meglepetés erejével majdnem sikerült térdre kényszerítenie,de nem cselekedett elég gyorsan. A fickó kezében eldördült a fegyver. Most mégjobban megijedtem,de nem azért mert hirtelen hangzott el a hangos lövés. Hanem azért mert a pisztoly csöve felém állt,amikor elsült.  Az idő egy pillanatra megállt számomra. Halálfélelmembe álltam tehetetlenül. Ránéztem a testemre. Sehol semmi. Nem éreztem hogy eltalált volna. Ekkor barátomra tekintettem. Nem hittem el mit láttam...