Sakura falling [yaoi oneshots]

Invidia

Mindig is a húgom árnyékában éltem. Ő szép volt, okos, mindenben sikeres, a szüleink is jobban szerették. Én is felnéztem rá. Büszke voltam rá, de közben irigy is. Mellette én csak egy szürke kisegér voltam. A szerencsétlen fiú, aki csak arra jó, hogy a házimunkát elvégezze a szülők helyett, akik 3 évre külföldre mentek dolgozni. Ez vagyok én. A 17 éves Kuronuma Yuuki. Egy szerencsétlen, aki beleszeretett a húga barátjába.

~

Meleg nyári levegő lengte be a szobát. A tiszta ruhákat hajtogattam össze, majd helyeztem rendezett oszlopokba. Amikor ezzel végeztem, átmentem a húgóm szobájába, és a pólóit a szekrényébe raktam. Ezt nálam folytattam.
A ruhák elpakolása után, indítottam még egy mosást, majd fáradtan dőltem le a nappaliban lévő kanapéra. A korombeli srácok a haverjaikkal lógnak, buliznak, élvezik a nyarat. Én meg... takarítok. Elvégzem a házi munkát, mert rajtam kívül nem lenne más, aki rendet tartana. Szüleink nincsenek itthon, a húgom Saki pedig még életében nem fogott seprűt a kezében. De nem is kellett neki soha. Ő inkább a barátaival lóg vagy ha itthon is van, mindig talál kibúvót, én meg hagyom. Eljátszom a kedves és szerető bátyuskát, mert nekem kell rá vigyáznom. Hát persze.
Most például várom, hogy hazaérkezzen a szerelmével. 1 hónapja jöttek össze, és ragaszkodott hozzá, hogy
bemutassa nekem. Próbálok jóhiszeműen állni a dolgokhoz, de... Nehezemre esik.

A bejárati ajtó nyitódására kaptam fel a fejem.
-Bátyus megjöttünk! - hallottam meg Saki hangját.
-A nappaliban vagyok! - szóltam.
És ekkor beléptek. Amikor megpillantottam a szívem kihagyott egy ütemet. Szőke haja gondosan be volt állítva, sötét szemei vonzották az ember tekintetét. Talán még nálam is magasabb volt.
Azt hittem nem létezik szerelem első látásra. Tévedtem.
-Bátyus, ő itt Ichinose Shousuke a barátom. Shou, ő pedig a bátyám Yuuki - mutatott be minket egymásnak húgom.
-N-nagyon örvendek - hajoltam meg, és csak reméltem, hogy nem tűnik fel senkinek a piros arcom.
-Én is örülök a találkozásnak Yuuki - mosolygott rám Shousuke.
Féltem, hogy innen a mentős fog elvinni.
-Bátyus, nem baj, hogy Shou itt marad ebédre? - nézett rám Saki kiskutya szemekkel.
-Dehogyis. Neki is állok a főzésnek - hagytam ott őket.
Bementem a konyhába, és a hűtőből elővettem a hozzávalókat.
Az előkészületek után fogtam egy répát, és vágni kezdtem. A húgomon agyaltam. Miért vele történik minden jó? Előbb lett pasija, mint nekem, ráadásul kifogta a főnyereményt. A kést tartó kezemre néztem. Remegni kezdtem. Mi lenne, ha megölném a húgomat? Akkor minden bajom forrása megszűnne.
Hirtelen egy könnycsepp folyt végig az arcomon, és ezt követte a többi. Lecsúsztam a konyhapult mentén a földre. Átkaroltam a térdemet, és sírtam. Annyira hülye vagyok! Mégis mire gondoltam?! Őrült vagyok!

Nem is hallottam, hogy valaki belépett a helységbe.
-Mi a baj?
Felkaptam a fejem. Shousuke guggolt mellettem, és aggódó szemekkel nézett rám.
-Semmi - töröltem meg a szemem, de a sírásom csak nem akart elmúlni. Újabb zokogás tört rám.
-Shhh, semmi baj - hajolt hozzám, és megölelt.
Annyira jó volt a meleg karjai között. De tudtam, hogy ezt csak azért csinálja, mert én vagyok a húga bátyja.
-Mondom, hogy semmi bajom - löktem el magamtól. Letöröltem a könnyeimet és felálltam.
-Persze, az emberek a semmi miatt szoktam sírni - állt fel ő is fintorogva.
-És akkor mi van, hogyha sírtam?! - néztem rá dühösen - Semmi közöd hozzá!
-Jól van, nem kell mindjárt felkapni a vizet - sétált ki a helységből.
Sóhajtva folytattam az ebédkészítést. Csak gratulálni tudok magamnak. Most azt hiszi, egy bunkó paraszt vagyok. De talán jobb is így. Ha utál, akkor nekem sincs okom arra, hogy szeressem. Viszont, miért fáj ennyire a szívem?

Az ebéd hamar kész lett, és asztalhoz ültünk. Shousuke rám se nézett. Csendben lapátoltam magamba a levest, miközben a húgom locsogását hallgattam.
Valahogy rám terelődött a szó.
-Yuuki nagyon ügyes! Amelett, hogy minden házimunkát ő csinál, még kitűnő tanuló is! - ecsetelte lelkendezve Saki.
-És akkor, hogy jut időd a barátaidra? - szegezte nekem a kérdést Shousuke.
-Hát, igazából... - kezdtem, de Saki közbevágott.
-Az osztálya megtudta, hogy meleg, így mindenki megutálta. Nincs egy barátja sem.
Felment bennem a pumpa.
-Saki! - csaptam dühösen az asztalra.
-Azt hittem ez nem titok - nézett rám ártatlanul.
Hitetlenkedve néztem rá. Majd a tekintetem Shousukera tévedt, akinek az arcáról semmilyen reakciót nem tudtam leolvasni.
Idegesen felálltam, és otthagytam őket. Kösz, Saki. Most már biztos, hogy utál Shousuke.
Betrappoltam a szobámba, és az ágyamra vetettem magam. Legszívesebben elsüllyedtem volna a föld alá. Nem akartam már létezni.
Ahogy így agyaltam, valahogy elaludtam.

Valamikor éjjel ébredtem fel. Megfordultam az ágyban, és majdnem felsikoltottam, de egy kéz tapadt a számra.
-Shhh, nem lenne jó, ha a húgod felébredne - mondta halkan Shousuke.
-Mit keresel itt?!
A húgom barátja az én ágyamban? Ez valami vicc...
-Jöttem hozzád.
Mire észbekaptam már a kezeimet fogta le, és felém hajolva megcsókolt.
Köpnyi nyelni nem tudtam.
-Mégis mi a fenét csinálsz?! - kérdeztem elvörösödve.
-Azt aminek látszik - hajolt újra az ajkaimhoz, de elrántottam a fejemet.
-Nem tudom, mi ütőtt beléd, de tudtommal a húgommal jársz.
-Nem akartam elárulni még, de úgy látszik nem hagysz más választást - sóhajtott fel gondterhelten - Tudod, mindig figyeltelek. Tetszettél, meg akartalak szerezni magamnak, viszont akkor szárnyra kelt az a pletyka miszerint meleg vagy. Te bezárkóztál, így szinte esélyem sem volt nyitni feléd. Így kitaláltam, hogy akkor Sakin keresztül szerezlek meg.
-Te kihasználtad a húgom?! - akadtam ki, de nem emiatt. Végig én kellettem neki?! Ennek a jóképű srácnak?! Én és nem a húgom?!
-Úgy nézel ki, mint aki nem hiszi el ezt az egészet - simított végig az egyik kezével a karomon.
-Túl hihetetlennek tűnik ez az egész - csóváltam a fejem. A szemembe könnyek gyűltek.
-Már megint sírsz - húzta apró mosolyra száját.
-Ez mind a te hibád - hüppögtem - Amikor megpillantottalak azonnal beléd szerettem, pedig nem is ismerlek.
-Akkor mi lenne, ha jobban megismernénk egymást? - csúsztatta be a kezeit a pólóm alá.
-Lassan a testtel - állítottam le - Előbb szakíts a húgommal.
-Ch - feküdt mellém - Akkor várnunk kell reggelig.
-Ez így korrekt. Azért mégiscsak a bátyja vagyok, és nem nézném jó szemmel, ha pasija megcsalná.
-Szóval a csók nem számít megcsalásnak - tapadt újra az ajkaimra.
Mosolyogva viszonoztam a csókot. Annyira boldog vagyok. Most már van oka a húgomnak az irigységre. Hisz enyém a főnyeremény.