Rövid történetek tárháza

Igazságtalanul

1.Nap
Csak ültem némán! Reménykedtem, hogy nem jön vissza, de hiába minden remény és erőfeszítés. Visszajött és leköpött. Egy szokásos napon belevertem volna a fejét a járdaszegélybe, de a mai nap, egyáltalán nem ígérkezett szokásosnak. De nem csak a mai nap. Az elkövetkezendő pár nap se.
2.Nap
Összeroskadva gubbasztottam a padlón hátam a falnak támasztva, s kezeimbe temetve arcom zokogtam kívül-belül. Karomat megragadva, felrángatott a földről, majd leültetett az ágyra. Féltem. Nem is féltem, rettegtem, hogy most mit tesz velem. Letépte rólam fehér blúzom és szoknyám kettészakítva kezdte nőiességem megalázását. Lehúzta a sliccét, majd levette nadrágját, ami kellőképpen feszült a látványtól, mit félmeztelen testem nyújtott neki függetlenül akaratomtól. Kért! Nem is kért...parancsolt, hogy elégítsem ki betegebbnél betegebb vágyait!
3.Nap
Teherbe ejtett ez a szokatlanul aránytalan arcberendezésű férfiú! Ismét kényszerít. Ha nemet mondok, belém hatol férfiasságával. Így maradt a keserű engedelmesség. Kezdem feladni!
4.Nap
Még mindig bezárva. Alig eszek, alig iszok mégis élek. Elborzaszt még annak a gondolata is, hogy elvetessem eme csodás embriót, de ha nem teszem, magától hal meg, ki tudja mikor. Így talán van némi esélyem megszökni. Vagy mégsem?! Nem visz kórházba. Nem segít. Nem hoz orvosságot (értem ezt az esemény utáni tablettákra). Nem csinál semmit. Csak jön, belém hatol, és elmegy. Megnyugvás száll le vállaimra, mikor hallom, ahogy elhagyja a sötét és zord ház falait, majd az ajtót becsapva maga után, kulcsra zárja azt.
5.Nap
Minden remény elvész, mikor hallom lépteit, ahogy a lépcsőn jön fel. Már tudom, egyszerűbb lenne, ha oda adnám neki magam és már az ágyon fekve várnám anyaszült meztelenül. Valóban egyszerűbb lenne, de... nem tudom megtenni. Undorodom magamtól. Undorodom attól, hogy hagyom neki, hogy megalázzon, megszégyenítsen. Undorodom a szégyentől, ami égeti rég nem látott mosolyom hűlt helyét.
6.Nap
Lassan egy hete, hogy itt őrlődőm borzalmas kínok közt. Ma is megerőszakolt! Azt mondta, holnap csinosítsam ki magam. Nem értettem mire ez az egész. Az éheztetéstől teljesen lefogytam, bőröm sápatag és megviselt lett, pont, mint a lelkem. Vajon mit tervez? Elvisz valahova? Esetleg itthon akar velem valamit csinálni? Furcsa, hogy ezt a lepukkant sötét és hideg épületet képe vagyok 6 nap elteltével az otthonomnak nevezni. A hideg is végigfut hátamon, mely tele van korbács nyomokkal. Fontosabbnak véltem azon gondolkodni, hogy a szeme m alatti kialvatlanság jelzőimet hogyan tüntessem el, s minthogy sem azt, hogy mi a terve velem.
7.Nap
Féltem! Mit tesz majd, ha meglátja, hogy a teljes szépséghez még híznom kell, napoznom és normális életvitelt folytatnom, kezdve az alvással, melynek nyomai a szemem alatt kiabálnak segítségért?! Netán ma nem 4x, hanem 14x keserít meg ott lent? A szobámban vártam az ágyon, melyet csak én használtam, én is csak arra, hogy azon kaphasson meg szexuálisan a maga módján beteges személyiségű fazon. Aludni is a földön aludtam. Inkább alszok pókokkal egy rakásban a padlón, s minthogy sem azon az ágyneműn, melyen erőszakos fellépéseit szokta tartani. Hangok! Hangokra lettem figyelmes melyek egészem lentről, a bejárattól lopóztak fel.
A kilincs már lefele kezdett ágaskodni, mikor benyitottak. 3-an voltak. Mind egynemű életem megkeserítőjével. Mindhárman átmentek rajtam. Volt, hogy egyszerre ketten, a maguk beteges módján, ők így szerették. Egész nap, szenvedtem. Sikítoztam! Kapálóztam, minek az lett a végeredménye, hogy köteleket kaptam ékszer gyanánt két sovány csuklómra és két sovány lábamra.
8. Nap
Úgy keltem fel, abban a pózban, ahogy hagytak. Belefáradtam. Nagyobb voltam, mint egy csatornafedő. A gyerek meghalt! Hogy honnan tudom? A válasz egyszerű! Mikor mind elmentek, annyira jól érezték magukat, hogy elfelejtették a szobaajtót bezárni. Lementem, ügyet sem vetve arra, hogy lehet, a házba vannak, és ha hangzavarral megyek le, elkapnak, és megint átmennek rajtam. Nem érdekelt. Fájni már úgyse fájt. Csak belül. A test begyógyul, de a lélek nem felejt. A konyhába érve, se kést, se semmi vágóeszközt nem találtam. Felbaktattam hát rablóm szobájába, hátha ott találok majd valamit. Siker! Egy borotvára lettem figyelmes. Ahogy a borotva felé nyúltam, hogy atomjaira szedhessem, szemeim a karomon állapodtak meg, melyen olyan erősen látszott a kötél nyom, hogy az már vonzotta a tekinteteket. Még a vakok is észrevették volna. Egy könnycseppel később a borotva éles pengéjével egy határozott s mély húzással vetettem véget reménytelen és undorítóan szégyellni való életemnek. Hirtelen sötétség kerített hatalmába, melyről csak egy dolog jutott eszembe: VÉGRE VÉGE!