Tíz perc

Még tíz perc.

Halkan koppanó léptekkel sétált végig a folyosón. Ilyenkor, hajnalban minden kihalt volt és néma a kórházban, az összes beteg aludt, az ápolók, orvosok pedig leültek egy kicsit pihenni, esetleg hogy aludjanak egy keveset az éjjeli műszakban. Csöndes léptei puskalövésként hatottak a halott csöndben. Nem volt érdemes sietnie. Volt még ideje. Tíz perc rengeteg mindenre elég.

Elővette a köpenye zsebéből a zsebóráját, hogy ellenőrizze az időt. A fehér óralapon monoton araszolt a másodpercmutató, egyre csak előre és előre, szakadatlanul, folyamatosan rótta a köröket a fekete római számokkal díszített kör mentén.

Ha valaminek sosem lesz vége, az az idő folyása. Sosem fog megállni az idő, több millió év múlva is ugyanúgy fog folyni, mint ezekben a pillanatokban.

Amíg ezeken merengett, álmodozva kinézett az ablakon. Csak feketeséget látott. Néha megvilágította a kinti tájat egy-egy villámlás, amit kissé megkésve követett a mennydörgés. Ha éppen tényleg vaksötét volt odakint, akkor a neoncsövekből áramló fény visszatükröződött a nedves ablaküvegről, afféle tükörként működve. De nem látta a képmását az ablakban. Mintha ott sem lett volna.

Még kilenc perc.

Összerezzent, amikor a zsebóra halkan kattant egyet, jelezve, hogy a percmutató egyet előrébb mászott. Hiába, az idő nem áll meg, meg kell keresnie a termet, mielőtt még kifut az időből. Így hát továbbment szépen, komótosan sétálgatva, egészen két folyosó kereszteződéséig. A sápadt, fehér falon ezüstszínű táblákon írták ki hatalmas betűkkel, hogy mi merre található.

Fül- orr-gégészet – olvasta az egyik táblán. Rossz helyen járt. Semmi keresnivalója errefelé.

Szülészet: C épület – virított egy másik táblán. Ez lesz a jó. De vajon merre lehet a C épület? És különben is, most melyik épületben van? Szerencsére a táblákon erre is talált választ: ő jelenleg az A épületben tartózkodott.

Arra már nem kapott instrukciókat a mindenkinek készségesen rendelkezésre álló tábláktól, hogy merre keresse a C épületet. Így hát gyorsan kiválasztotta a három rendelkezésre álló útvonalból a középsőt, és végigsétált rajta. Nincs értelme a sietségnek. Ha eljön az ideje, oda fog érni.

Mint kiderült, szerencsésen választott. Kisvártatva megpillantott egy újabb fémtáblát, rajta a C épület felirattal. Már csak a szülészetet kell megtalálnia. Bár nem lesz könnyű ebben a labirintusban.

Még hét perc.

Az idő csak fogy. De nem baj. Nem érdemes törődni vele. Neki időből van még bőven. Idő, mint a tenger – tartja a mondás. De ez több, mint tenger, még csak nem is óceán. Neki még annál is több van. Bár jó lenne néha, ha nem lenne annyi. Sokkal kellemesebb lenne ugyanannyi idővel gazdálkodni, mint az összes többi embernek. De nem. Neki nem adatott meg ez a lehetőség. Mert valakinek gondoskodnia kell arról, hogy mindenkinek egyszer elfogyjon az ideje. És nincs kivétel. Őt magát leszámítva.

Fogalma sem volt utólag, hogyan került végül is a szülészetre. Egyszerűen csak odatalált. Ösztönösen, nem kellett erőltetnie. De már megszokta. Az ilyenek mindig maguktól jönnek.

Még hat perc.

Tizennyolcas terem. Oda kell mennie. Nyugalmat erőltetett magára, és megszaporázta a lépteit. Sokszor látott már ilyet. Ez sem lesz különb a többinél. Ő csak elvégzi a dolgát, és továbbáll. Nem fog feleslegesen időzni, gyorsan lezavarja a dolgot. Mint minden egyes alkalommal. Nem szerette az időpocsékolást. Van más dolga is, és mind fontosabbak, mint ez. Hétmilliárd ember él a világon, és mindegyiknek az idejére őneki kell figyelnie.