狐の白涙 - Kitsune no Shiro Namida (Egy Róka Fehér Könnyei)

8.fejezet

A leves már javában főtt. Kanaha párszor még megkavargatta, hogy aztán megkóstolja, s kiszedje az agyagtányérokba. Felkapott két pár pálcikát is, majd a szomszédos szobába sietett édesanyjához. A nő egy futonon feküdt, s bőszen olvasgatott egy tekercset. A lány csak akkor vette észre, hogy édesapja is a helyiségben tartózkodott. A férfi a szoba másik végben elhelyezett íróasztalnál térdelt, s úgy látszott, ír valamit.
   - Otou-sama! - szólította meg az apját, majd a szoba közepén nyugvó asztalra tette a leveseket. A férfihez szaladt, s a karjai közé zárta. - Hogy-hogy ilyen hamar visszatértél? Mi történt?
Az apja még ülve is nagyon magasnak látszott. Vörös haját meg-meglengette a nyitott ablakon befúvó téli szél, mely szerencsére nem hűtötte le a lakást, csak biztosított egy kis légmozgást. A férfi idős, tapasztalt tekintetében gyengéd fény nyúlt, ahogy megölelte a lányát. Kanaha mindig is csodálkozott, hogy idős kora ellenére miért néz ki mégis oly' fiatalnak. Gondosan vágott bajsza és életerőtől csillogó, gesztenyebarna szemei egy alig negyvenes éveiben járó édesapát festettek elé.
   Ezzel szemben anyukája sokkal vénebbnek látszott. Arcát egy ránc sem szegélyezte, egykor szőke haja viszont a kortól fehérlett, türkizkék szeme kifakult, így már alig hasonlított a lányáéra, de azt tisztán meglehetett állapítani, kitől örökölte őket.
   Kanaha kibontakozott apja öleléséből, és a kis asztalhoz lépett, amire a két tányért tette.
Édesapja pár napra Kagayama belvárosába utazott, hogy kiderítse, mit találtak a halott daimyou emberei, s egyúttal bebocsátást is kérjen a tett helyszínére, amire természetesen alázattal adták meg az engedélyt, ugyanis annak ellenére, hogy elszegényedtek, ő volt a kagayamai daimyou egyik leghűségesebb nemese.
   - Úgy néz ki, nem találták meg Hiroto-sama lányának testét. Szóval a csendőrök arra gyanakodnak, hogy lehetséges, még életben van - magyarázta a férfi, majd mielőtt folytatta volna, mélyet sóhajtott. - A rossz hír viszont az, hogy nem indítanak keresést. Elhunytnak nyilvánítják, hogy így a shougun új daimyou-t jelölhessen ki a tartomány irányítására. Elméletileg az észak-nyugati Kagayamák közül valakit.
   Miközben az apja a történteket magyarázta, Kanaha édesanyja kezébe nyomta az egyik levest, aki miután halkan köszönetet mondott, szürcsölgetni kezdett. De meghallva a férfi utolsó mondatát a lány, aki hasonlóképp hozzálátott volna az evéshez, ledermedt.
   - Tessék? - meredt hitetlenkedve az apjára. - Ez őrültség...
   - Ismered azt a törvényt, miszerint csak akkor választhatnak meg új daimyout, ha az elődje halott? Hiroto-sama halálával Yumira-dono lett volna a tartományvezető, de ha elhunytnak nyilvánítják, megválaszthatják az új vezetőt.
   - Szerintem a császárnak is lesz ehhez egy-két szava - szólalt meg végre Kanaha édesanya. A levese még mindig a kezében volt, a pálcikák pedig az asztalon pihentek. - Igaz, csak egy báburalkodó, de...
   - Sajnos, ez a dolog nem tartozik a császár fennhatósága alá - jegyezte meg a férfi, felesége szavába vágva. - A daimyou-kat kizárólag a shougun választja. És különben is, az a lány még gyerek volt. Nem tudta volna kézben tartani ennek a hatalmas tartománynak a vezetését.
   - Szerintem a shougun fenyegetve érezte magát, mert Yumira-donot képtelen volna lett irányítani. Az úrnőm nem holmi öleb, mint Hiroto-sama, hanem egy erős kezű vezető. Mindig azt mesélte nekem, hogy a gyengék félnek az erősektől, ezért próbálják őket tönkretenni. Fogadok, hogy ez a támadás is Kiyahiko-sama műve lehet. Talán Hiroto-samanak is kezdett megjönni az esze, és már nem ugrált olyan hűségesen, ahogyan a shougun fütyült.
   A lány szülei lehajtották a fejüket. Talán legbelül tudták, hogy a lányuknak igaza van, ezért nem utasították rendre, de mint hűséges alattvalók, nem érthettek egyet a dologgal.
   - Igazán... Merész gondolataid vannak, Kanaha - jegyezte meg az édesapja. - De mint tudod, Kiyahiko-sama tette ilyen virágzóvá az országunkat. A császár erre egyedül képtelen lett volna. Megértem, hogy megvan róla a véleményed, de kérlek, tanusíts egy kis önmegtartóztatást. Ha ezt egy nagyobb társaságban adod elő, akár be is börtönözhetnek.
   - Én... Én ezt tudom. Csak olyan bosszantó, hogy Yumira-sama-val ennyire nem foglalkozik senki. Annyira szerettem őt...
   - Kanaha - tette a lány vállára a kezét a mellette ülő nő. - Indulj a keresésére.
   A férfi szeme elkerekedett.
   - Nem hagyom! - szólt, s hangja mély csengése beterítette a szobát. - Egyedül semmiképpen nem engedem el egy ilyen hosszú útra. Miket beszélsz Hanaka? Tán' megbolondultál idős korodra?
   - Pont amiatt akarom útnak indítani, mert nem ment el az eszem. Ez a lány szeretne végre kirepülni. Ő nem olyan, mint mi voltunk, vagy mint a testvérei. Sokkalta érettebb. Kérlek, Yoshinaga... Már tizenhét éves - szavai könyörgésnek hatottak, ezzel szemben hangneme határozott volt, nem meggyőzni akarta férjét, hanem szembesíteni a tényekkel.
Az édesapa mélyet sóhajtott. "Persze, hogy tudta ezeket." gondolta Kanaha.
   - Kanaha... Tényleg el szeretnél menni? - nézett rá a férfi, akinek immáron minden haragja elpárolgott.
   - Ha van rá esélyem, hogy megtalálom, akkor igen - bólintott a lány, s érezte, ahogy az izgalom bizsergése végigszalad a testén. Édesanyja szavai teljesen lázba hozták. Nem érezte magát még olyan érettnek, mint azt ahogyan azt a nő állította, de felbátorodott a szavaitól, sőt úgy gondolta, akár egy oni-val is megtudott volna küzdeni. Valahogy most értette csak igazán meg, mennyit is jelent számára egyetlen barátnője. Ez nem amolyan testvéri kötelék volt, vagy hasonló, amit a lányok néha legjobb barátnőjük iránt éreznek. Ez inkább csak szeretet volt. Egyszerű, hétköznapi érzés, mégis úgy érezte, sok mindent megtenne a lányért. Mások talán kislányos rajongásnak neveznék ezt, s való igaz, nagyon tisztelte, és felnézett Yumira-sama-ra, de ez nem olyas fajta szeretet volt. - Édesapám, Yumira-sama-ért, kérlek, hadd tegyem meg.
A férfi merengve bámult maga elé. "Gondolkodott." futott át Kanaha agyán. "Végiggondolta, mi legyen velem. Egyedül egész biztosan nem enged el, így valami alternatívát talál most ki." folytatta a gondolatmenetét.
   Édesapja hajlamos volt őt túlfélteni. Mikor már képtelenek voltak magukat fenntartani, s Kanaha-nak a Kagayama birtokra kellett szegődnie, apja meg is szerette volna neki tiltani. Úgy gondolta, a lány még túl kicsi és erőtlen tizenhárom évesen ahhoz, hogy cselédnek álljon. Talán igaza volt, de ha nem történt volna így, valószínűleg mindhármuk álla felkopik.
Yoshinaga végre felnézett. "Döntésre jutott." gondolta Kanaha. Lánya pillantását kereste, majd szóra nyitotta a száját.
   - Van egy nagyon kedves ismerősünk Kitagarán. Kitagara Minori-nak hívják, de újabban Kiwagarata Umi-ként ismert. Ha valaki, hát ő biztosan tud neked segíteni.