狐の白涙 - Kitsune no Shiro Namida (Egy Róka Fehér Könnyei)

7.fejezet

   Már öt napja, hogy elhagyták a kitagarai városkát, Hanzamura-t, s azzal együtt a shogun-határt is. Yumira legnagyobb meglepetésére, a fiú négy új kimonoval és két könyvvel tért vissza a fogadóba, ahonnan egyből indultak is, amint a lány átöltözött. Ishizou állítása szerint, már nem bírta a régi ruhákból árdó bűzt, és Yumira örökös nyavajgását, amiért nincsenek könyvei.
   További útjukat csendesen, vita nélkül folytatták. Tél első hava már javában tartott, s egyre több hó borította a kitagarai pusztaság mezőit. A két utazó alig vett ebből észre bármit. Már megszokták a talpuk alatt ropogó hó kellemes hangját, ami szinte egybeolvadt az alvó természet halk neszeivel.
   A fiú kivételesen alig szólt hozzá. Nem piszkálta gúnyos megjegyzésekkel, és nem fűzött hozzászólást minden egyes mozdulatához. Igaz, ami igaz, ő sem szólalt meg - nem nyavalygott, hogy fázik, hogy éhes, hogy fáradt -, csak olykor-olykor, mikor valamire valóban szüksége volt.
Megtudta volna szokni ezt a helyzetet. A környezet szinte magába szippantotta, s minden kedves hangjával, akárcsak percekre, de kiszakította a jelenből. Felemelte a felhők közé, szinte úszott a végtelen fehérségben. Mikor éppen nem új szerzeményeit bújta, ilyeneken ábrándozott. A fiúról olykor teljesen elfelejtkezett, ami elég üdítően hatott a lány hangulatára az elmúlt öt napban. Mindketten elvesztek a gondolataikban, és figyelmen kívül hagyták a másikat.
   Dél körül járhatott, mikor elhagyták aznapi pihenőhelyüket. A lány felcsatolta a hátára az amonoriból készült hosszú kardot, de még ezelőtt végigsimított a markolat motívumain. A sólyom és a róka mintázatai fantasztikusan mutattak egymás mellett, annak ellenére, hogy a madár istent többnyire a farkassal ábrázolták.
   - Szép kard. Bár, a helyedben én valamivel rövidebbet választottam volna, mondjuk egy wakizashit, vagy egy tantót, vagy tőrt. A hosszú kardok kiválók párbajhoz, orgyilkossághoz viszont nem túl hasznosak.
   - Ez igaz. Neked talán megfelelőbb lett volna valamilyen kisebb, könnyebben elrejthető fegyver.
   - Miért pont erre esett a választásod?
   - Hogy miért pont rá? - kérdezett vissza a lány, és újból megérintette a markolatot. - Nem tudom. Tetszett. Főleg ez a minta - mutatott az egybefonódó rókára és sólyomra. - És megragadott a penge ormótlansága.
   - Bár megtudom érteni. Te, mint aki még sosem forgatott fegyvert természetes, hogy olyat választasz, amivel legkönnyebben távol tudod magadtól tartani az ellenfeled.
   - Innen is nézhetjük.
   - Furcsán nyugodt vagy mostanában - jegyezte meg a fiú. Szavaiban hitetlenség csengett.
   - Mert végre van mit olvasnom. Ha az embert kiszakítják a komfortzónájából, ingerült lesz.
   Ishizou vállat vont.
   - Biztos. A pszichológiának ezen része annyira nem érdekel... - úgy tűnt, mintha elgondolkodna, akar-e még valamit hozzáfűzni, de végül semmit nem mondott.

----

   - Ha eljön az ideje, azt szeretném, ha te lennél az, Kazuno.
   - Tessék? De... - mély hangja elcsuklott. Nagy levegőt kellett vennie ahhoz, hogy folytatni tudja mondandóját. - Sosem lennék képes ilyenre. Olyan nekem, mintha a tulajdon szülőm lenne. Lehetetlen...
   - Viszont, ha nem te cselekszel, majd más fog.
   Csend telepedett közéjük. A két férfi egymással szemben térdelt, miközben a másik vonásait figyelték. Egyikük jóval fiatalabb volt, aligha tűnt huszonöt évesnek. Zöld szemei megteltek az aggodalom ködével, amint az idősebb férfire pillantott. Az határozottabban nézett az ifjúra ősz szemöldöke alól. Arcán mély ráncok ültek, akár a vízfelszínen fodrozódó hullámok.
   - Ez az esemény fog elindítani egy háborút - felelte végül. Zöld szemeiben valamivel több magabiztosság csillogott. - Ha megteszem, Kiyahiko lépni fog. Már a kezdetektől erre vár. Nem sodorhatok mindenkit veszélybe. Több milliárd embert a halálba küldeni... Lehetetlen. Kérem, hadd ne kelljen megtennem.
   - Nem kell. Ez egy egyszerű kérés volt a részemről. Viszont biztos vagyok benne, hogy abban a pillanatban majd helyesnek fogod gondolni.
   - Csak adjon időt.
   - Tengernyi időd van. Csak jókor hozd meg a döntésed. Lehet ez akár egy hét, egy hónap, de akár tíz év is. Válaszd a megfelelő pillanatot.
   - Rendben van. Két év múlva ugyanitt folytatjuk ezt a beszélgetést - az ifjú felállt. Mélyen meghajolt az idős férfi előtt, majd kíséretével együtt elhagyta a kastélyt.