Legjobb napom kezdete

17 0 0
                                    

Egy koranyári meleg napon az állomáson vártam a legjobb barátnőmet két osztálytársam társaságában. A többiek az iskolából csapatokra bontva beszélgettek egymással. Az öt kísérő tanár pedig a fal mellett állva iszogatták az automatábol vett kávéjukat. A tanárok pár héttel az előtt a nap előtt találták ki hogy menjen el az egész iskola az állatkertbe. Ez az ötlet szinte mindenkinek tetszett ezért sokan eljöttek. A távolban megláttam a legjobb barátnőmet, Lolát közeledni. Egy öleléssel üdvözöltük egymást majd otthagytuk a két osztálytársamat. Hirtelen megláttam hogy Jason kanyarodik be az autójával és kiszáll 4 haverja társaságában. Lola izgatottan mesélte hogy milyen a kapcsolatuk a barátjával de én csak a mögötte nagyjából 10 méterre álló Jasont tudtam figyelni aki már 2 hónapja tetszett. Lola ezt persze észrevette és azzal faggatott hogy miért nem megyek oda hozzá beszélgetni. Nos ennek több oka is volt:1.rajta kívül még négyen voltak 2.eléggé szégyenlős voltam főleg hogy ha róla volt szó. A beszélgetésünket a hangosbemondó zavarta meg. Mindenki felment a peronra és vártuk a felénk közeledő vonatot. A vonat sajnos nem fülkés volt de úgy voltunk vele hogy kibírjuk azt a fél órát míg megérkezünk. Leültünk egy négyes helyre egymással szemben kívülre majd belülre ült az a két osztálytársam akikkel Lola megérkezése előtt beszélgettem, Katy és Lisa. Hirtelen megláttam a vagonokat elválasztó ajtón bejönni Jasont és haverjait akik leültek egy olyan helyre amire pont ráláttam így szemmel tudtam tartani őt. Mivel öten voltak így az egyikőjük egy másik helyre ült. Alapból egy kicsit visszahúzódó voltam de azon a napon egyáltalán nem. Szinte egész végig a középpontban voltam. Nagyon sokat nevettünk. De Jasont továbbra is néztem és feltűnt hogy ő is néz engem. Majd hirtelen megállt a vonat és mentőautók hangjait kezdtük el hallani. Mindenki az ablakból kinézve figyelte a történteket. Egy ablak kivételével mindegyik tele volt így odamentem és elkezdtem nézni én is. Hirtelen valaki odajött mellém és nagy meglepetésemre Jason volt az. Ő is kifele nézett. A mellkasom és a gyomrom hirtelen összeszorult és alig kaptam levegőt. Ráadásul a keze hozzáért az én kezemhez.
-Mi történt? -kérdezte azzal az elképesztő hangjával ami szinte zene volt a füleimnek.
-Fogalmam sincs-mondtam pár másodpercnyi késéssel visszafojtott hangon.
A másik vagonból kiabálás szűrődött át majd kinyílt az ajtó és egy középkorú jegyszedő mondta hangosan ezeket a szavakat:
-Az egyik utas rosszul lett ezért 15 percet várniuk kell.
Az ablakból láttuk hogy egy pár ember leszállt a vonatról és a peronon elkezdtek beszélgetni.
-Nem jössz le rágyújtani?-kérdezte.
Abban a pillanatban azt hittem hogy elájulok.
-De-mondtam mosollyal az arcomon.
Elindultunk egymás mellett majd maga elé engedett és leszálltunk a vonatról. Elővette a cigijét megkínált majd a gyújtóját is ideadta. Elkezdtük szívni.
-És miújság?-kérdeztem.
-Készülök az érettségire, kezdek félni egy kicsit-nevette el magát.
Nem túlzok de én még olyan mosolyt, nevetést soha nem láttam.
-Úgy is sikerülni fog-nyugtattam-nekem addig még van 3 év.
Mivel 9.-es voltam.

A Mosolyod A GyógyszeremWhere stories live. Discover now