Chica (H.S) •Befejezett•

2. évad: 13. rész

-A lányunkon kívül semmi sem köt hozzád.-mondtam olyan magabiztossággal, hogy egy másodpercre én is elhittem magamnak. Mindkettőnk tudta, hogy ez nem igaz, mert az évek alatt nem fakultak az iránta érzett gyengéd érzelmeim. 

-Valóban, Chica? Semmi?-kérdezte sokkal nyugodtabban, majd közelebb lépett. Én ezzel egy ütemben hátráltam, egészen addig, míg az ágy neki nem ütközött a térdhajlatomnak. 

-Ne hívj így!-csattantam fel. Harry felkuncogott, hangja pedig betöltötte a kis szobát. Mély, rekedtes nevetésétől borzongás futott végig rajtam, ami jóleső érzést váltott ki belőlem. Annyira régen hallhattam fesztelen nevetését, hogy az emlékek hatására muszáj volt összeszorítanom ajkaimat. 

-Már megint itt tartunk?-kérdezte felvont szemöldökkel, miközben kozmoszai pajkosan csillogtak-De nem probléma, sőt... tetszik.-mosolyodott el. 

-Mégis miért?-kérdeztem, és egyre inkább úgy éreztem, hülyét csinálok magamból, mert ennyire közel engedtem magamhoz. Az eszem azt súgta, hogy minél előbb tűnjek el mellőle, viszont szívem azért ordított, hogy minél közelebb kerüljek hozzá. 

-Mert ezek után általában csók következett.-lehelte, és arcunk olyan közel volt egymáshoz, hogy éreztük a másik leheletét bőrünkön. 

-Nem!-hördültem fel, majd elmentem mellette, viszont Ő megfogta karom, és visszahúzott-Engedj el, Harry! Barátom van!-mutattam rá a lényegre, a férfi pedig olyan gyorsan engedett el, mintha megégettem volna bőrét. Szemeiben fájdalom tükröződött, de hamar eltüntette előlem ezt az érzelmet. 

-Hadd maradjak veled éjszaka.-kérte , hangja pedig esdeklő volt. 

-Nem, Harry. Ez nem lenne jó ötlet.-ingattam meg a fejem, és távolabb léptem tőle. 

-Kérlek! Esküszöm, hogy nem csinálok semmit, csak hadd legyek veled.-kérlelt. Nagyot nyeltem, majd beadtam a derekam. Aprót bólintottam, az Ő arca pedig felragyogott. Tudtam, hogy ostoba és meggondolatlan döntés volt, de én is szerettem volna a közelében lenni, és végre érezni azt, hogy velem van. 

Egészen addig azt gondoltam, hogy könnyű lesz kibírnom vele az éjszakát, míg el nem kezdett vetkőzni. Mikor levette pólóját és nadrágját, úgy éreztem, egyre melegebb lett a szobában. Sokkal több tetoválás díszítette karját, mint évekkel ezelőtt, sőt izmai sokkal kivehetőbben táncoltak kivarrott bőre alatt. Bőre sokkal hamvasabbnak tűnt, de láttam rajta, hogy néhol piros, vagy kék-zöld foltok tarkították azt. Mi történt vele? 

Nagy léptekkel indultam az ágyam felé, és megpróbáltam elterelni a gondolataimat a férfiről, de nem ment. Hallottam a motoszkálását, nemsokkal később pedig besüppedt mellettem az ágy. Lélegzetvételeit megéreztem nyakam bőrénél, hiszen a kicsiny ágyból kifolyólag muszáj volt közel jönnie hozzám. Bár, nem hittem, hogy bármelyikünk is bánta volna. A bőröm esedezett az érintéséért, szinte már fájdalmat éreztem, hogy nem bújhattam oda hozzá. Igaznak bizonyult a mondás, miszerint úgy tudsz megölni valakit, ha egyszer megcsókolod, majd soha többé... ha egyszer megérinted, majd soha többé. 

Komolyan, már azon voltam, hogy feladom a gátlásaimat, megfordulok és meleg ölelésébe bújok. De amint ez a gondolatmenet végigfutott a fejemben, eszembe jutott mennyi mindent titkolhatott előlem. Hogy hány ezer dolog lehetett, amiről nem számolt be. Hogy hány millió gondolata lehetett mióta nem találkoztunk. 

-Honnét tudtad meg, hogy van egy lányod?-kérdeztem hirtelen. Kicsit mocorgott mögöttem, de ellenállt a kísértésnek, és nem karolt át. Pedig mindennél jobban szerettem volna. 

-Miután kiengedtek, Anton jött elém, és vitt haza a régi otthonunkba. Elmondta, hogy szüksége van rám, az egyik tervének tökéletesítéséhez, majd végrehajtásához, de én nem akartam vele maradni. Meg akartalak találni téged, és végre boldogan élni. Anton elmondta, hogy hol talállak meg és, hogy mikor tudok veled találkozni, de volt egy feltétele, miszerint ha nem akarsz visszajönni velem Londonba, akkor muszáj lesz az Ő csapatában dolgoznom.-mélyet sóhajtott-Mikor azt mondtad, hogy családod van nem akartam hinni a fülemnek. Azt hittem, hogy egy rossz álomba csöppentem. Teljesen összetörtem, de Anton pontosan ezt akarta.-mesélte, az én szemeimbe pedig még több könny gyűlt. 

Összeszorítottam az ajkaimat és letöröltem a sós cseppeket az arcomról, hogy még véletlenül se lássa meg rajtam azt, mennyire fájtak a szavai. Azon a napon, nem csak Ő tört össze, hanem én is. Nem hittem volna, hogy valaha láthatom a gyermekem apját, azt a férfit, aki összetörte, de egyben is tartotta a szívemet. Mert mindig ott volt a reményem, hogy egyszer láthatom még valaha, és elmondhatom neki, hogy mennyire szeretem. De ez már nem ilyen egyszerű... sosem volt az. 

-Mutatott képet Darcy-ról és rólad, ellátott információkkal, én pedig ezért cserébe mindent megtettem neki. De egyszer csak, betelt a pohár, mert egyre több mindent várt el, híreket pedig nem hozott rólatok. Nem akartam megtenni amit kért tőlem, ezért fenyegetőzni kezdett, hogyha nem ugrálok úgy, ahogy Ő fütyül, akkor megöl mindkettőtöket.-suttogta fájdalmasan. Szipogtam egyet, miközben könnyeimet törölgettem, ebből (ha eddig nem is) most már biztosan tudta, hogy sírtam-Ne haragudj, Chica, hogy bajba sodortalak titeket.-kért elnézést, ezután pedig már csak a halk sírdogálásomat lehetett hallani. 

Harry a másik oldalára fordult, nekem háttal, így megakadályozva azt, hogy bármit is tegyen. Ismertem már elég jól ahhoz, hogy tudjam, összefacsarodott a szíve attól, ha sírtam. Nemcsak neki, de nekem is fájdalmas volt, mert biztos voltam benne, megtenne mindent, csakhogy visszapörgesse az időt. Bevallom, én is. 

Az irányába fordultam, majd összeszedve minden bátorságom átkaroltam derekát, és hátába fúrtam könnyáztatta arcom. Bőre meleg volt és puha, pont olyan, mint amilyenre emlékeztem. Mégis, annyira jó volt érinteni testét, hogy a szívem kezdte ledobálni magáról azokat a fájdalmas súlyokat, melyeket már régóta magán hordott. 

-Segíteni fogok nektek, és a többieket is bevonjuk a mentőakcióba.-mondtam néhány perc múlva. Először azt hittem, hogy a férfi már elaludt, de mikor kezét az enyémre tette, és összefűzte ujjainkat, biztos voltam abban, hogy hallotta minden szavamat...

♥ Hey Lads! ♥ 

Tudom, nagyon jól, hogy az utolsó rész csaknem három hónapja volt. Tisztában vagyok vele, és sajnos kifogásom sincs, hogy miért volt ez, de nagyon-nagyon sajnálom. :(

Bízom benne, hogy azért még lesz aki olvassa a történetet, és tetszett is neki a 13. rész. Nagyon hálás vagyok az eddigi visszajelzésekért, történtek azok bármilyen formában! ♥♥

Tényleg ne haragudjatok, igyekszem minél előbb hozni a folytatásokat ebbe a történetembe is. Hálás vagyok azoknak, akik még kitartanak mellettem és a Charry páros mellett! ♥♥

Millió puszi és hatalmas ölelés: Ladybady ♥♥