Spideypool Fanfiction

Ha Pókember épp nem ér rá

– Oh, hát még itt vagy? Pedig reméltem, hogy mire visszatérek elhúzod a csíkot. Nem voltam elég brutális. Miért nem olvasod egyszerűen vissza az eddigi fejezeteket? – A kamera megint nemlegesen rázta meg a fejét. Wade megvakarta a tarkóját és a CGI segítségével ismét elég értetlen és leheletnyit talán bosszús arcot is vágott. – Nem értem, mit szeretsz ezeken a fanficeken? Biztos borzalmas mind, azt az őszinte és tüzes szexualitást, ami köztem és Peter között van, úgy se kaphatja el egy ilyen nevenincs fanfiction firkász és tuti a humora se elég jó hozzám.

Azzal hátat fordított és visszamasírozott a hálójába, megkerülve egy guminőt és egy szívecskés poticekkel teleragasztott gumipókembert, a számítógépéhez sétált és leült elé.

– Na mi van? Nem jössz? Vagy velem olvasod a régi fejezeteket, vagy menj el. Új rész ugyanis tényleg nem lesz. Nincs itt Pókí... – tette hozzá kissé lehangoltan. Gyorsan nyitotta meg a ficceket lévén tudta merre vannak, elvégre azokban is létezett. A kamera közben követte minden mozdulatát és végül a férfi válla felett átnézve állapodott meg a monitor képernyőjén.

– Azt mondja, hogy az első fejezet címe „Egy Randi?". Minek randi elég csak dugni, na lapozzunk. –Deadpool lassan lefelé görgetve olvasta a sorokat. – Persze a Hang, szinte egyből. Lassan nagyobb szerepe lesz, mint nekem vagy Peternek. Gyalázat. – Tovább teker.

– „..olyan szörnyű gonosztevőktől sem kéne rettegnie az átlagpolgároknak, mint Loki, Doktor Octopus vagy épp Deadpool..." – Olvasta fel gúnyos hanglejtéssel – Még, hogy én gonosz? Mégis milyen kártékony gondolatokat ültetett ez a Ria nevű némber az én szeretett Pókicám fejébe? – háborgott. – De ez megmagyarázza aznap miért nem szoptak le. Eh a csata jelenetet is milyen gyorsan letudta pedig az egy sokkal eposzibb küzdelem volt. Lúzer ez a csaj – könyökölt fel unottan és az egér hangos zörgéssel engedett a görgetésnek. – Uncsi, uncsi, uncsi.

– „Peter Parker végül nemet mondott." – Olvasta fel az utolsó mondatot. – Mekkora kamu és Petey sose mondana erre – azzal végig mutatott önmagán – nemet. Kérnem se kéne és széttépne.

Kettőt klikkelve lépet át a következő fejezetre és még mindig unott arccal félhangosan olvasni kezdte.

– Na ebben legalább már van szex, remélem tudja a csaj mit hova és hogyan is kell dugni. – Görget. – „Deadpool maga volt a rák, vagy mint inkább a rákos sejt egy szövetben, ami a benne lappangó vírusok kór-DNS-ével minden egyes kifakadásakor tovább fertőzött és Peter egy gyanútlan, másik sejt a rezisztencia minden hiányával..." Mi ez a sok süketelés, és megint engem szid. Úgy, hogy épp csak értem, nem biológia órán vagyunk. Megint uncsi, uncsi, oh, igen Peter ilyen. Még ha siet, akkor is megáll segíteni. – Görget tovább és motyogva olvas magának, míg egyszer csak újra fel nem emeli a hangját.

– „Lerántotta magáról álarcát és a földre ejtette, majd fáradt hanyagsággal a kanapén szunyókáló, egy sima Hello Kitty-s alsóban és maszkban lévő férfira dőlt. Puffanva érte el Pool mellkasát." Teljesen logikus, ha egy Pókember súlyú kamasz fogja magát és rád esik akkor ilyen harmatosan kelsz. Most közlöm veled – nézett az olvasóra –, hogy nem ilyen simán mentek a dolgok. Felnyögtem és kiáltottam, mert Peter, bár jót akart, de zuhanás közben tökön térdelt, szóval nem a szemem törölgettem, hanem a tökömet szorongattam könnyezve, a gravitációnak hála. – Fordult is vissza, mint aki jól végezte dolgát.

– „Peter oldalba öklözte." Bezzeg, ha megütnek az már fáj, ha rám zuhannak az meg nem. Fuck logic. És milyen Deadpool ötven árnyalata ficc ez már, de ami fontosabb, miért Peter Gray és miért én vagyok Anna, akit vernek? Még a végén a passzív fél is én leszek, fúúúj OOC! Na itt meg nekem préseli magát, de a keze még belefér a nadrágomba. Oh, na fordult a kocka, végre Pókí lett bántalmazva és azok a finom kis farpofái meg a tarkója. – Hümmögve olvasta tovább a sorokat és egy-egy értelmetlen résznél felmorrant.