💮Rózsák között a tövis 💮

1. Rész: Az Újak

  Az ébresztőm elviselhetetlen hangerővel ébresztett fel 06:45-kór. Hétfő reggel még a kedvenc zenémre való ébredés sem tudja feldobni a kedvem. Ilyenkor jön az a pillanat hogy elgondolkodom hogy valójában szükségem van az iskolára? Miért nem ugorhatok életem azon pillanatába amikor már milliárdos vagyok?
  Na jó, legyen elég az álmodozásból. Térítettem észhez saját maga miközben könnyes búcsút intettem az ágyamnak és bevonszoltam magam a fürdőbe. Tükörbe nézve megállapítottam, hogy egy troll is jobban néz ki mint én, ezért gyorsan hozzáfogtam a készülődéshez mivel szűk 20 percem maradt, hogy vállalható külsőt varázsoljak magamnak.
  Könnyű dolgom nem volt az tuti, de végül megelégedve tavoztam a fürdőszobából. Alap úgynevezett "No makeup" sminket kentem az arcomra, talán kicsit nagyobb hangsúlyt fektetve a szemöldökeimre (számomra a szemöldököm és a hajam mindig tökéletes kell legyen). A hajam két lazább, de ugyanakkor stabil kontyba fogtam. Úgy néztem ki mint egy panda maci, de nem is bánom, hiszem azok a kedvenc állataim.
Gyorsan felöltöztem, jó melegen hisz február van és kint nem a legmelegebb az idő.

  Felkaptam a táskám és a kabátom a fotelből és indultam volna a kijárat felé, amikor észbe kaptam hogy a telefonomat a fürdőben hagytam amikor készülődtem. Futó lépésben vissza mentem és elvettem; már így is késésben voltam de úgy voltam vele ha már úgy is elkések akkor minek siessek. Beraktam a fülhallgatókat a fülembe és elindítottam az egyik kedvenc zeném (Lost Frequencies & Zonderling - Crazy), majd elindultam. Útba esik a kedvenc pékségem, ahol vehetek valami normális kaját és isteni finom a kávé amit ott készítenek. Feltankoltam mindennel amire szükségem volt; most már igazán mehetek suliba a többi agyhalott közé. 08:05 már be van csengetve, csodás. A kapus valamit morgott a bajsza alatt amikor beléptem a suliba de hagytam elrepülni a fülem mellett és gyors léptekkel vettem az irányt a lépcsők felé. Csak nekem lehet olyan szerencsém, hogy 12 év alatt mindig emeleten volt az osztálytermem.
   Amikor be érek örömmel veszem tudomásul, hogy a tanárnő nem siet órát tartani. Köszöntem az osztálytársaimnak. Néhányan visszaköszöntek, a többi nem zavartatta magát. Sietve lepakoltam a cuccaimat a padomra, a kabátomat felakasztottam a fogasra és utána helyet foglaltam. Épp kortyolni akartam a kávémból, amikor bejött az ofő és közölte velünk hogy két új osztálytársunk lesz, és a mai nap folyamán meg fogjuk ismerni őket, majd kiviharzott az osztályteremből, mondván hogy valami fontos dolga van.
Hát ez csodás. Hétfő reggel, kávé előtt ennél csodásabb hírt nem kaphattam. 
  Fejemet fogva bámultam előre a semmiben. Azt sem vettem észre, hogy időközben bejött a tanárnő. Jó formán el sem kezdődött az óra, de Mike, az osztály bohóca máris hozta a formáját. 

- Tanár nő! Megkérem nagyon szépen mondhatok valamit?- kérdezte Mike reménykedő tekintettel a tanár nőtől, aki a leckét  próbálta leadni azoknak akiket valamennyire érdekelt is a tanulás. 

- Mike, kérlek ne fárassz már most. Hétfő reggel van, a napi kávé adagom még a tanáriban vár és délután 3 óra még nagyon messze van.- zárta rövidre a tanárnő és próbálta folytatni a tananyagot. De a fiú nem hagyott a makacsságából. Már nagyon kezdett az agyamra menni. Mikor már nem tudom hányadjára rászólt a tanár nő, de ő mégsem fejezte be, már nekem is felment a pumpám.

- Mike!- szólitottam meg a (nem annyira) drága osztálytársamat. Az Isten szerelmére fejezd mér be! vedd már észre hogy, senkit sem érdekel a hülye dumád, egyedül csak téged.

-Neked meg milyen bajod van?- fordult felem meglepetten. Nem volt meg a reggeli cigi vagy...? Nem veled beszéltem.

Kis vitánkat a tanár nő szakitotta meg, aki arra kért hogy nézeteltéréseinket szünetben intézzük el. Ezzel pedig lezártnak tekintette az ügyet és folytatta a leckét.

Az óra hátramaradt részében inkább jegyzeteltem, figyelmen kivül hagyva, hogy talán kitört a III. Világháború az osztályban. Amikor meghallottuk az életmentő csengőt egy emberként  álltunk fel az egészen és mindenki elfoglalta magát a szokásos szünetbeli foglalkozásával. Próbáltam egyedül, nyugodtan  elfogyasztani a kávém, amikor hirtelen két személy állt mellettem és ellentmondást nem tűrő hangon parancsoltak rám hogy vonszoljam ki magam a folyósora, mert ne fogom megbánni. Ez a két személy nem más volt mint Sandra és Emma, két osztálytársam, akikkel közelebbi kapcsolatot ápolok immár negyedik éve. Ahogy felálltam a helyemről a két lány már csukon is ragadott és maguk után vonszoltak a lépcső irányába.

-Hé! csak lassabban, szóltam rájuk, mivel a kávéval tele poharam a kezemben volt, azt nem voltam hajlandó az  osztályban hagyni. Kiomlik a kávém, és nem állok jót magamért ha leöntöm a pulcsim a baromságaitok miatt.

-Fogd már be. Mondta Sandra és megállitott  a lépcsőkanyarban, ahonnan jól le lehet látni a földszinti folyosóra.

- Fejezd már be a nyafogást és oda nézz.-mutatott a lépcső aljában álló osztályfőnökünk irányába, aki egy fiúval beszélgetett. 

Szegény fiú, muszáj volt ott álljon és hallgassa az ofőt, aki kézzel lábbal nagyon magyarázott valamit. Nem tudtam pontosan szemügyre venni az idegen kinézetét mivel szinte háttal állt nekünk, és a világitás is gyenge volt. De nem kellett sokat várjunk arra, hogy jobban is szemügyre vegyük, mivel néhány másodperc után az ofő társaságában elindultak fel a lépcsőn.

Szerintem mindenki számára ismerős az az érzés, amikor valaki vagy valami láttán mintha gyomorszájon ütötte volna egy rombológolyó és már levegőt sem kap az ember. Na, bizony ez az az érzés keritett hatalmába, amikor az új fiú szembe fordult. Fekete haja szanaszét állt, gondolom a kinti szél miatt, dús, ivelt szemöldöke alatt pedig olyan gyönyörű szempár diszitette arcát, amitől teljesen elkábultam. Csókos ajkai és éles állvonal pedig teljesen megbabonázott. 

Ámulatomból Emma zökkentett ki, aki szokásához hiven, csuklón ragadott és az osztályba húzott maga után. Eltelt pár masodperc és beállitott az oszi társaságában az új fiú, meg egy alacsony, szintén fekete hajú lány, akin egy kicsit meg lepődtem, mert nem láttam a folyosón. Szóval ők lennének az újak. Kiváncsi vagyok mi sül ki még ebből.

-Na, szóval! kezdett bele az oszi mondandójába. Ők itt az új osztálytársaitok, akik a tanév végéig viditani fogjak majd ezt a lepukkant társaságot. Igazam van?intézte a kérdést a  két idegen felé, aki csak kinosan mosolyra huzták arcukat, de üvöltött róluk, hogy nagyon nem értenek egyet ezzel a kijelentéssel. Megkérlek mutatkozzatok be.

-Sziasztok, szólalt meg félénken először a lány.  Mary Logan vagyok.

-Szia, Mary. Csendült fel az osztályban egyhangúan, mint valami anonim alkoholista csoportban.

-Szóval... Hello! szólalt meg végre a fiú. Hangja lágy volt, de mégis férfias, számomra mégis olyan hatással volt, mintha ezer tündér harangja csendült volna fel egyszerre fülemben. - Jeremy Logan vagyok.

Hello, Jeremy! Szólalt meg egy hang a fejemben, és mintha éreztem volna, hogy a kis manó aki ott ül fent és irányit kajánul elmosolyodik és már gyártja az érdekesebbnél érdekesebb képsorozatokat az én Adonisomról, khm Jeremyről. 

{{ Sziasztok! Tudom hogy nem valami nagy szám, de ez az első történetem. Fogjátok szeretettel. Remélem elnyeri majd tetszéseteket. Igyekszem minél izgalmasabbra írni.}}