Masquerade

A nő

A kápolna ajtaja a már jól ismert keserves csikorgással nyílt meg előttük. Alec meglepetésére a kis helység szinte teljesen üres volt. A terem végében, az ütött-kopott bútorok közt állt egyetlen alak, mellette egy nyitott portál kavargott, lilás derengésbe vonva a körülötte lévő tárgyakat.

- Jó estét! Basil vagyok, a kapuőr. – A férfi hangja olyan mély volt, hogy szavai a legpuhább tónusban is mennydörgésszerűen hatottak. Minden bizonnyal boszorkánymester volt, bőre egészen fekete, csak úgy, mint a haja, amit szoros copfba kötött a tarkóján. Egyszerű, de nagyon elegáns szmokingot viselt és díszítetlen fekete maszkot, ami alól szinte világítottak szokatlanul világos, zöld szemei. – Mr. Bane, szabad a meghívóját?

- Hogyne. - Magnus egy mozdulattal elővarázsolt egy névjegynél alig nagyobb, sötétkék kártyát, amire cirkalmas arany betűkkel írtak valamit, de Alec nem tudta kivenni a szavakat. Basil átvette és átfutotta a szöveget, majd végigmérte Alecet, egy pillanatig elidőzve a gallérja alól kikandikáló Blokkoló rúnán, amitől a fiúnak az a kellemetlen érzése támadt, hogy el kellene takarnia. A kapuőr végül halvány mosollyal biccentett feléjük és széles mozdulattal a portál felé intett.

- Jó szórakozást kívánok!

Egy lépéssel az átjáró előtt Alec megtorpant és Magnushoz fordult.

- Hová megyünk? – súgta oda a boszorkánymesternek. Mindenki olyan magabiztos volt körülötte, ő pedig egyre inkább érezte kicsúszni a lába alól a talajt és egyetlen lépésre volt tőle, hogy ez valóban meg is történjen.

- Ne aggódj! Ez egy rögzített portál, tudja, hova vigyen. Csak próbálj meg... nem nagyon máshová koncentrálni – Magnus sokat mondó pillantással nyomatékosította a szavait.

Alec vett egy mély levegőt és megpróbálta minél inkább kiüríteni az agyát, majd beléptek a lustán hömpölygő lila örvénybe.

Jött az ismerős rántás és megszédült, mintha a világ megdőlt volna körülötte. Kellemetlen nyomást érzett a fejében, ahogy a fizikai tér megszűnt és egy pillanatra súlytalan lett. Egy szempillantással később, újra szilárd talajt érzett a talpa alatt és ismét alakja lett a dolgoknak. Már rég megszokta a portál mellékhatásait, de sosem lett egy szemernyit sem kellemesebb az élmény.

Egy kisebb kamrába kerültek. A vaskos lámpaburáktól halvány derengéssé tompult fény hosszú árnyékokat vetett a csipkézett stukkókkal díszített csupasz kőfalakra. Pár lépéssel előttük magas, faragott fa ajtó zárta le a szobát, zene és beszélgetés zaja szűrődött mögüle.

Magnus néhány mozdulattal megigazította a ruháját, majd a hajába túrt, hogy kissé elrendezze rakoncátlanul az égnek meredő tincseit. Alec csak most vette észre a koromfekete fürtök közt játszó arany csillámokat.

- Mehetünk? – A férfi a karját nyújtott, de mielőtt Alec elfogadhatta volna, ő karolt a fiúba.

- Egész biztos vagy benne?

- Pontosan mire gondolsz?

- Hát... Ahogy az a fickó, Basil, rám nézett – A fiú idegesen megdörzsölte a tarkóját és lopva végigsimított a nyakán rajzolódó rúnán. - Nem tudom... Biztos, hogy engem itt szívesen látnak? Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni.

- Alexander, ez meg se forduljon a fejedben. Való igaz, hogy nem sok árnyvadásszal találkozni itt, de szó sincs arról, hogy ne látnák őket szívesen. Mindössze... érthető, hogy vannak fenntartások azokkal szemben, akik nem is olyan rég még trófeaként gyűjtötték a testrészeinket. – Alecnek el kellett ismernie, hogy ez valóban jogos érv, különösen, ha egyesek, ha rajtuk múlna, még mindig őriznék ezt a szokást. – De nem te vagy az első, és valószínűleg most sem az egyetlen, szóval kérlek, ne aggódj.