Elveszettek

A találkozás

Emma szemszöge:

A nap sugaraira ébredtem fel amik beszűrődtek a bedeszkázott ablakokon. Kicsit sem akartam felkelni, az egész éjszakai menekülés a rothadók elől lefárasztott egy életre. Nagy nehezen felkeltem a hideg kőpadlóról, fogalmam sem volt, hogy hol vagyok. Jó menedéknek tűnt éjszaka ahhoz, hogy elbújjak és megpihenjek. Ahogy jobban szemügyre vettem a helységet rájöttem, hogy ez valami motel szerűség lehet vagyis.. inkább csak volt. A szoba szinte teljesen üres volt, kipakoltak belőle mindent. Csupán egy asztal és egy kissé megviselt gardrób volt benne meg az én földre dobott táskám ami meglehetősen jó párnának bizonyult. Fogalmam sem volt mihez kezdjek. Így hát visszatelepedtem a földre és kiborítottam a táskám, hogy megnézzem mim maradt. Fáradtan és szomorúan vettem tudomásul, hogy körülbelül semmim sincsen. Egy üveg víz, két konzerv és pár szem töltényem maradt még a revolverembe, meg... Evan pulcsija. Kezembe vettem a kissé megkopott sötétkék bebújos pulcsit. Ha jól belebújtam még mindig éreztem egy kicsit az illatát rajta. Ismét patakzottak a könnyeim. Egy év után még mindig ugyan úgy hiányzott mint akkor, mikor eltűnt az életemből. Gyorsan letöröltem a könnyeim, nem omolhatok újra össze. Felpattantam a földről, felkaptam a hátamra a táskám és indultam volna, de rájöttem nem túl jó ötlet előzetes ellenőrzés nélkül csak úgy kilépni a rothadók közé. Odaléptem az ablakhoz és kinéztem a deszkák között. Pár eltévedt rothadót láttam akik mellett simán eliszkolhatok. Nem akartam lőszert pazarolni, de a  biztonság kedvéért elővettem a késem. Kinyitottam az ajtót, a nap sugarai egy pillanatra elvakítottak. Futottam szinte szlalomozva kerültem ki a rothadókat. Most, hogy kintről is megszemléltem igazam volt. Egy út mentén álló motel volt az. Nem mintha sokat számítana. A főút mentén gyalogoltam. Fogalmam sem volt mennyi lehet az idő, de pár órája már gyalogolhattam. A nap egyre melegebben sütött, egyre jobban vakított úgy éreztem ha nem vonulok árnyékba nemsokára összeesem. A messzeségben házak tűntek fel, egy városba értem. Elővettem a revolverem itt már jóval veszélyesebb. Ahogy közeledtem egy benzinkúthoz hangot hallottam magam mögül. Egy autóét.. nem, egy motorét. Motor hangot hallottam. Valaki jön. Befutottam az egyik benzines tartály mögé. A motort egyre közelebb hallottam magamhoz. Kilestem a tartály mögül. A motor akkor fordult be a benzinkúthoz. A francba ezt megszívtam. Kinéztem még egyszer és jobban szemügyre vettem a férfit aki a motort vezette. Félhosszú barna haja volt és egy kendő takarta el az arcát . Egy bőrmellény volt rajta a hátán angyal szárnyakkal meg egy egyszerű fekete farmer meg bakancs. Hátán egy nyílpuska meg egy táska volt. Lazán leszállt a motorról kezébe vette nyílpuskáját és besétált a benzinkút boltjába. Gondoltam itt az idő elmehetek anélkül, hogy észrevenne, de jobbnak láttam megvárni míg elmegy. Valami különösen megfogott benne. Látni akartam újra. Talán.. talán megszólíthatnám. Beszélhetnék vele, elmehetnénk együtt, de gyorsan lebeszéltem magam erről az ötletről. Nem ismerem, nem bízhatok meg benne. Öt perce vártam már mire meghallottam az ajtó nyílását, kilestem a tartály kocsi mögül, egy megpakolt táskával jött ki. Mivel figyelmetlen voltam és nem tudtam levenni róla a szemem egy rothadó került mögém ami nagy hangot csapva ragadta meg a karom. Próbáltam kiszabadulni szorításából és elővenni a fegyverem, de leterített a földre. Bűzlő ocsmány arca centikre volt az enyémtől. Megakart harapni, becsuktam a szemem és már-már beletörődtem abba, hogy vége az utamnak. Ekkor nyílpuska hangját hallva a rothadó teste elernyedt és rámesett. Kinyitottam a szemem és ott állt előttem ő. Lenézett rám, ijedtemben fogalmam sem volt mit tegyek, csak feküdtem a rothadóval a testemen és hunyorogva néztem fel rá.
-Egész nap ott fogsz fetrengeni vagy hajlandó vagy felállni végre? - mondta kissé rekedtes férfias hangon.
A kezét nyújtotta felém. Lelöktem magamról a rothadót és megfogtam a kezét, ő pedig felsegített.
- Köszönöm! - mondtam kissé elhaló hangon.
- Elég nagy szarba keveredtél, szerencséd, hogy a közelben voltam! - mondta kissé lenézően miközben a rothadó fejéből próbálta kiszedni az elhasznált nyilat.
- Megoldottam volna egyedül is! - mondtam dacosan, nem szeretem ha lenéznek.
- Nekem nem úgy tűnt! - kajánul mosolygott.
- Márpedig de, még ha nem is hiszed! - összefontam a karom magam előtt ő pedig vigyorogva nézett.
- Jól látom, hogy most megsértettelek? – kérdezte vigyorogva.
Próbáltam haragudni de annyira aranyosan mosolygott, hogy már én is elmosolyodtam.
-Nem. Dehogy is honnan veszed ezt? - kérdeztem mintha nem tudnám miről beszél.
- Daryl vagyok! Téged hogy hívnak? – nézett rám.
- Emma! - egy pillanatra eszembe jutott hogy kamu nevet mondjak, de ő őszintének tűnt szóval én is az leszek.
- Merre tartasz? - kérdezte.
- Őszintén? Fogalmam sincs, amerre visz az út! - próbáltam laza lenni, de az igazság az hogy tényleg fogalmam sem volt merre akarok menni. - És te? - kérdeztem vissza.
- Alexandriába. Egy kisebb "város", vannak falaink és fegyvereink, védve vagyunk a kóborlók ellen! -mondta.
- Vannak falaitok? - kérdeztem reményteli hangon.
- Igen.. visszajöhetnél velem. Azután megkérdezzük Ricket hogy maradhatsz-e! – mondta.
- Rick? - ismerős volt ez a név.
- Igen, a vezetőnk ő dönt erről! - komolyan beszélt - szóval? Akkor velem tartasz? – kérdezte.
Fogalmam sem volt mit kéne tennem. Elmenni egy ismeretlennel aki reménnyel kecsegtet, de közel sem biztos, vagy maradni a megszokottba, egyedül és tengetni a napjaim amig meg nem halok.
Daryl már a motoron ült, csak a válaszomra várt. Felpattantam mögé a motorra hátulról átkaroltam a derekát és már indultunk is. Ahogy egyre jobban gyorsított a szívem is egyre jobban kalimpált, még közelebb bújtam hozzá. A szél bele belekapott a hajamba. Az eget kémleltem, a madarakat, a  fákat. Közben ábrándoztam milyen lehet Alexandria és a benne lakó emberek. Vártam már, ugyanakkor borzasztóan féltem.
-Előtte még beugrunk egy helyre! - szólt hátra Daryl.
Csak bólogattam és vissza raktam a fejem a hátára. Teljesen hozzá simultam. Már egy éve hogy nem érintkeztem emberrel. Begurultunk egy kis úton az erdőbe. Megálltunk, elengedtem és leszálltam mögüle ő is és a motort és a táskát elrejtette egy bokorba.
-Innen gyalog megyünk arra - mutatott a kis ösvény végére.
Elindult én meg követtem. Hallottam néhány rothadót a közelben, ezért inkább elővettem a revolverem.
Daryl előttem sétált. Nem tudtam levenni a szemem izmos és széles válláról meg karjáról. Olyan sokáig néztem őket, hogy kissé elszégyelltem magam. Daryl hátra nézett, gyorsan elkaptam a tekintetem.
- Ne maradj le! Gyere mellém nem akarom, hogy megint elkapjon valami! - fogta meg a kezem és maga mellé húzott. Egy darabig szótlanul sétáltunk, mind a ketten figyeltük a másikat. Aztán Daryl törte meg a csendet.
- Kezdetektől egyedül voltál? – kérdezte kíváncsiskodva.
- Nem.. az elején sokan voltunk, de minden héttel, hónappal egyre kevesebben.. lassan fél éve, hogy egyedül maradtam.
- Kemény lehetett 6 hónapig egyedül! Fura, hogy nem csavarodtál be! – mondta, majd elmosolyodott.
- Azt te honnan tudod!? - kérdeztem mit sem sejthetően kissé mosolyogva.
- Ez igaz. De csak, hogy tudd ha elkezd habzani a szád és forogni a fejed szemrebbenés nélkül lőlek le! - mondta mosolyogva.
- Hé!- könyököltem oldalba nevetve.
Egy kis házikóhoz értünk. Nem volt nagy talán egy szobából állt az egész.
- Miért jöttünk ide? - kérdeztem kissé gyanakodva.
- Mindjárt meglátod! – szólt hátra.
Bementünk a házba ránézésre nem volt semmi különös. Egy kanapé volt benne, pár fotel, egy nagy szőnyeg, meg egy asztal a többi rész kihasználatlanul volt.  Daryl elhúzta a szőnyeget és felnyitotta a padlót. Amint megláttam mi van ott egyből tudtam.
- Te piát rejtegetsz magadnak ?- elkapott a nevetés.
- Igen. Régen is volt egy ilyen hely, most is csináltam egyet! Add a táskád! – Nyújtotta a kezét. Kiszedtem a pulcsit a táskából ami a helyet foglalta. Daryl telepakolta piával. Két üveg whisky egy üveg vodka és még egy üveg barackos likőr is volt amit imádtam. Leültem a kanapéra feltettem a lábam az asztalra és Darylt kémleltem. Vonzó férfi. Túlságosan is az. Miután végzett leült mellém a kanapéra.
- Zavar ha rágyújtok? - kihalászott a zsebéből egy doboz cigit.
- Nem.. sőt nekem is passzolhatnál egyet! - kivettem a dobozt a kezéből ő pedig egyből utána kapott. Kicsit játszottam vele, nem adtam vissza egyből. Fel akartam pattanni a kanapéról de ő a derekamnál fogva visszahúzott, ami azt eredményezte, hogy az ölébe kötöttem ki.
- Hé! Először egy vacsira hívj meg utána talán beszélhetünk róla! - mondtam nevetve. Kimásztam az öléből vissza a kanapéra. Kivettem egy szál cigit a dobozból és vissza adtam neki.
Rágyújtottunk. Mind a ketten kissé fekve ültünk a kanapén. Daryl felém fordult.
Remélem Rick engedi majd, hogy maradhass! - mondta miközben az arcom kémlelte. Olyan közel volt egymáshoz az arcunk. Nem is ismertem és mégis annyira vonzott. Vonzott hogy megcsókoljam, hogy hozzá simuljak. Egy pillanatra elgondolkoztam hogy megcsókolom de nem tehetem.
Miután elszívtuk elindultunk most már ténylegesen Alexandria felé.
Távolról már láttam a falakat és a kaput. Ahogy felnéztem fegyvereseket láttam a kapu tetején amint meglátták Darylt egyből nyitották a kaput. Berobogtunk a kapun majd lassítottunk és végül megálltunk. Leszálltam mögüle hogy jobban szemügyre vegyem a helyet. Ezek az emberek úgy élnek itt a falak mögött mintha az ég világon semmi sem történt volna. Mintha minden rendben lenne. Elgondolkoztam hogy vajon tisztában vannak-e az itt lakók hogy odakint mi folyik. Egy ismerős hang zökkentett ki a gondolatmenetemből. Ezt a hangot már hallottam korábban.
- Ki ez? – kérdezte az ismerős hang.
- Emma, a benzinkúton találkoztunk! Gondoltam hazahozom! Hasznunkra lenne a harcban! – mondta Daryl. Mikor megfordultam rájöttem miért volt ilyen ismerős ez a hang.
- Rick? Rick Grimes? – nem akartam elhinni. Ledöbbentem. Egyből eszembe jutottak a régi idők mikor egy útmenti kávézóban dolgoztam. Nem volt nagyszám, de borzalmasan finom fánkot árultunk. Minden egyes nap bejöttek Shannel a boltba fánkért meg egy csésze kávéért. Rick hétvégente hozta a családját is. Rick szemébe néztem és tudtam hogy ő is emlékszik.
- Emma? – kérdezte Rick zavartan. Nevetve a karjába ugrottam. Elbújtam az ölelésében. Rég nem éreztem ekkora boldogságot, de ez a nap évek óta a legjobb napom. Mikor elengedett ránéztem és egy puszit nyomtam az arcára mint régen minden reggel.
- Hol van Shane és Lorrie na és Carl? Jó nagy lehet már! – mondtam lelkesen. Rick tekintete elsőtétült és lehajtott fejjel közölte:
- Lorrie és Shane.. meghaltak, már jó pár éve, hogy nincsenek köztünk! - mondta megviselten.
- É-értem – alig hallhatóan mondtam.
- Mi történt Clare-el? – kíváncsi tekintete enyémbe fúródott. Clare a legjobb barátnőm volt. Mindig elválaszthatatlanok voltunk. Együtt voltunk szinte egész életünkben. Egy óvodába, iskolába, középiskolába jártunk és együtt dolgoztunk, hogy legyen pénzünk a fő sulira. Borzalmasan hiányzott. Ahogy arra gondoltam hogy talán soha többet nem láthatom. Könny gyűlt a szemembe, de nem sírhattam.
- Clare! – ismételtem Rick után a nevét. – Elvesztettük egymást.. Egy régi raktárépületbe telepedtünk le és megtámadtak minket! Olyan gyorsan történt minden – észre sem vettem de egy könnycsepp gördült végig az arcomon.
- Jól van semmi baj kislány! – húzott oda magához Rick – Daryl majd körbe vezet! – mondta miközben a hátamat simogatta.
- Rendben! – válaszoltam a szememet törölgetve.
Elengedtem Ricket és követtem Darylt. Mindent megmutatott körbevezetett a „városban”.
-Házak szűkében vagyunk, ezért addig amíg nem kerítünk neked egyet. nálam leszel elszállásolva! – mondta megszokott kissé rekedtes férfias hangján.
- Jól van! – titkon egy kicsit örültem neki.
Föl vezetett az egyik hófehér ház verandájára, majd kinyitotta az ajtót. Egy előszobába léptem ami egy nappaliba vezetett. A nappali egybe volt egy kis konyhával. Egy sötétbarna tölgyfa lépcső vezetett fel az emeletre.
-Ha szeretnél lefürödhetsz, a fürdő az emeleten van! – mondta kissé zavartan. Nekem sem kellett több, felrohantam az emeletre mint egy kisgyerek és berontottam a fürdőbe. Ledobtam a ruháimat és máris beálltam a zuhany alá.