Szökés

7,Kibékülés

   A következő napokon teljesen lázas voltam. Nem jött be senki és én se mentem ki. Igazából csak feküdtem az ágyon, fáztam (a törött ablakon bejött a hideg) és énekelgettem magamban. Egyáltalán nem mentem ki. Egyszerűen felemésztett a gondolat, hogy életem, (talán utolsó) lehetőségét hagytam elúszni.

Miután haza értünk, Eyeless Jack össze akarta varrni a homlokomon a sebet, mire a veséim egy hatalmas fájdalomhullám formájában fejtették ki a véleményüket. Egyszóval addig makacskodtam, amíg békén nem hagytak.

A negyedik napon végre lement a lázam, majd ezt felváltotta a könyörtelen éhség. Szóval lementem, hogy kerestek valami kaját.

-Szóval itt időzöl a kamrában?-kérdezte a hang (aki nem ,,a" hang volt, hanem a másik).

-Mit kéne tennem?-kérdeztem.

-Nem kellett volna eldobnod életed lehetőségét!

- Hagyjál!

-Mi van? Szerelmes vagy Jeff-be, vagy mi van?-kérdezte jókedvűen. Éreztem, hogy élvezi, hogy kiröhöghet.

-Nem. Amúgy miért is van neked ilyen jó kedved?-kérdeztem.

-Hoppá! Tereled a témát! Amúgy meg te is tudhatnád, hogy legszebb öröm a káröröm. - válaszolta nevetgélve.

-Kezdesz az idegeimre menni.-mondtam idegesen, miközben a lépcsőfokokat szeltem.

-Na és?

-Fogd be a lepénylesődet, ha jót akarsz!-mondtam ingerülten.

-Miért, mi lesz, ha nem?

Leértem a lépcsőn és bementem a nappaliba.

-Szerintem Jeff fontosabb neked, mint a hazád, vagy a szabadságod.

Itt lett elegem. Megfordultam, és teljes erőből felpohoztam...Masky-t. Aki ezek szerint mögöttem volt és én nem vettem észre. A hang és a másik hang fetrengtek a röhögéstől.

- Bocsi nem neked szántam!-mondtam riadtan és megpróbáltam felsegíteni. – Jól vagy? - Szegény nagyon szédelgett. Igazából nem hiszem el, hogy ilyen erősen küldtem volna földre.

- Nyugi nem miattad dülöngél. – szólalt meg Hoodie.

- Akkor mitől? - kérdeztem.

- Beszívott. - jött a szokatlanul hosszú válasz.

- Hogyhogy? Mitől? Miért? Honnan szerezte? Titeket ez nem zavar?-kérdeztem ledöbbenve. Azt tudtam, hogy Masky drogkereskedő, na de hogy még szívja is...

- Remélem nem gondoltad, hogy ennyi kérdésre egyszerre válaszolok.

-Ööö...Inkább nem vagyok rá kíváncsi.-mondtam, miután átgondoltam, mivel járna, ha megtudnám ennek az egésznek a részleteit. Inkább kimentem a konyhába és kerestem valami kaját.

Na és vajon ki volt ott? Slender. Ahogy észrevettem, nem örült nekem, de az érzés kölcsönös volt. Amikor megláttam a karomnyomokat a képén, elöntött a büszkeség. Talán az esett ennyire jól, hogy végre bánthattam valakit, úgy, hogy okom volt rá...

Szó nélkül vágtam egy szelet kenyeret és úgy, ahogy volt rá vetettem magam. Négy napja most ettem először. Amint az utolsó falatot is lenyeltem, visszamentem a nappaliba.

Most hogy minden lehetőségemet eljátszottam, valószínűleg örökre itt maradok.

-Jeff hogy van?-kérdeztem Hoodie-t.