A sötétség

5 évvel ezelőt

Egy szép nyári reggel felébredtem és kimentem reggelizni. De ez nem is érdekes átlagos napnak indult. Míg este benn maradt a Tesom a hotelba míg mi elmentünk vagy is elmentünk a strandra. Nem szeretett volna eljönni egy kicsit fürödni mert nagyon fájt a lába mert még egy nappal előtte leesett a lépcsőn. Volt egy koncert a szigeten és mi el szerettünk volna menni rá mondtuk Bencének (tesóm) hogy nem sokára jövünk haza és hogy a szülők sietnek haza én meg még egy kicsit még lehetek kint. Az így is volt. Anna volt a szomszédunk és pasija Kristóf. Annát már régebb óra ismerem vele jártam általánosba. A pasija meg kész káosz. Lehet hogy jól néz ki de valami iszonyú vad szóval ha mérges akár össze tud törni pár vázat.
Elég agresszív. És velük mentem le de Kristóf fent maradt mert ment valami foci meccse.

PÁR ÓRA MÚLVA
Apukám zokogo hanggal hívott fel hogy nagyon nagy baj van!
Persze én egyből haza siettem... de már késő. Bemcét nem találunk otthon. Egyből szoktunk a rendőrségnek.
-Halló rendőrség? -mondtam.
-Igen! Mi baj van?-mondta a rendőr.
Elmeséltem amiről csak tudtam.
-Hogy nézett ki a fiú milyen ruhában volt?
-Fekete nadrág kék trikó és egyik lába be volt kötve. Barna haj barna szem. 17 éves
-Jó köszönöm már indítom is a hadjáratot.

1 Hónappal később
A Híradót hallgattuk.
-Egy 17 év körüli fiút találtunk meg egy elhagyatott helyen. Bevitték a kórházba... de már nem tudták az életét megmenteni.
-Neem ez nem lehet igaz...-ordította zokogva borultam anyáék ölébe. Teljesen összeroskadva... Minden boldogságom odaveszett. Már nem létezett "öröm" számomra...
-Az én testvérem...
-Az én testvérem...
-napogik-hetekik-hónapokig át nem tudtam túl esni rajta ekkora bajom még az életemben nem volt. Eddig még nem éreztem ekkora fájdalmat. Pontosabban nem tudtam mi az a fájdalom. De mostmár mindent értek.

4 és fel hónappal később

Itt tartok most a jelenlegi én-emmel.
Már jobb a helyzet de nem sokkal.
Még mindig depresszióban vagyok anyukám el akart vinni egy pszhiologushoz mert ő is látta hogy valami bajom van. El is mentünk.
-Szia! Engem Mrs. Veleszti Katalinnak hivnak! És téged?-mondta a szhiologus.
-Engem... engem... Tinay Lilien-nek...
-És mi a bajod?
-A testvérem...
-Mi történt vele?
-me.... meg...halt...
-Értem...
-NEM NEMÉRTI....
-Lilien! -Mondta anya
-Tudom ez fáj... velem is történt ilyan csak nekem az anyukámmal... Ehez csak annyit tudok mondani hogy fel kell dolgozni máshogy ez nem megy valakinek előbb vagy utóbb...

Otthon
Minden nap... a szobámba ülök egy fekete fallal szemben.... anyáék dolgoznak... Csörömpölést hallok a konyhában... utána járok ennek a dolognak. Hallkan kimentem a konyhába. Egy villa ésett le. Felvettem és visszaraktam de utána a szobámból a székem nyikorgását hallottam. Összeráncoltam a szemöldököm. Egy lap volt lerakva az asztalomra valami irka-firkával. Olyan volt ráírva hogy
"Én is érzem a fájdalmat"
Csak néztem ez hogyan lehet? Mert én nem szoktam rajzolni se nagyon írni...! De gondoltam hogy ki lehetett a dologban... Amit nagyon nem akartam elhinni hogy szellemek léteznek... De most be is tudom bizonyítani...
Mikor anyáék hazajöttek egyből megmutattam nekik a lapot...
-Lili? Mondta anya.
-Ezen mit kell nézni?mondta apa
-Elolvastátok?? Mondtam
-Igen és!? Mondtak a szülők
Ezt nem én irtam!!!!
-Lili már elsőre jár feküdj le aludni...
-De!
-Semmi De mennyél aludni! Mondta apa...

Pár iszonyú honappal később
Megint a híradót hallgattuk... miért is ne?
-Még regebbről az eltűnt fiú haláláról... Megtaláltuk a gyilkost...egy Valker Kristóf nevű idősebb 22 éve srác elrabolta és meg kínozta... Kérdezgettük de nem felelt semmit... egyenlőre 3 év bírságra ítélték de ez nőhet tovább is míg nem válaszol... "Lehet bármennyi idő... de megszólalni nem fogok" csak ennyit mondott...
-KRISTÓF!!!! Mondtam
-A...azt...Meg hogy lehet??
- nem tudjuk de az biztos hogy többé az életben nem látjuk... mondta apa...

Most
"El kell felejtenem a múltat... és élnem a jelent és érzem mai napig hogy vigyáz rám"