Egy történet, amely szánt szándékkal Halloweenra íródott, mivel én nagyon szeretem ezt az ünnepet. Október elsejétől egészen október harmincegyedikéig minden nap frissül, így nyomon lehet követni, vagy épp meg is lehet várni ameddig befejeződik és e...
- Kilencvenhat esztendős vagy ha jól értettem, ugye? - kérdeztem, mire bólintott. - Nem tudom, tudsz-e esetleg valamit egy bizonyos árnyról? Vagy nem is kell tudnod, hiszen akkor még nem éltél, de esetleg nem ismertél egy Mary Peach Mayweather nevezetű hölgyet?
Edward elgondolkodott egy pillanatra, majd felcsillant az arca és heves bólintásba kezdett.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- De igen, még emlékszem rá! Ő volt a patikus hölgy a városban, lent dolgozott a saroknál. Azt rebesgették róla, hogy boszorkány, mert a gyógyszerei mindenki betegségét meggyógyították, kivétel nélkül. Sőt, a temetésemre is eljött, nagyon szép szertartás volt, bár a klasszikus zene amit játszottak az annyira nem tetszett, de mindenesetre...
- Eltértünk a tárgytól! - szólt közbe Hayden, mire Edward megrázta a fejét.
- Modortalan vagyok, elnézést! - szabadkozott. - A lényeg, hogy igen, ismertem. Bár nem olyan jól, mint az öcsém, Andrew. Neki valahogy mindig tehetsége volt az, hogy mindenkivel jóban volt a városban - mosolyodott el halványan. - Mindenkiről tudott mindent. Huszonhét éves korában láttam őt utoljára, azután a lábát sem tette be ide. Csúnyán összeveszett a szüleinkkel és megromlott a viszonyuk. Nem tudom, hogy él-e még, de mindenesetre úgy hiszem, igen. A szüleimmel találkoztam haláluk után, az öcsémmel viszont nem, szóval neki valahol életben kell még lennie. Ha megtalálnátok, talán tudna nektek mesélni. Kilencvenhárom esztendősnek kellene lennie most.
- Andrew von Carter - ízlelgettem a nevet, de nem rémlett fel senki. - Neked ismerős? - fordultam Hayden felé, de ő csak a fejét rázta. Edward is elhúzta a száját.
- Talán megtaláljuk valamelyik öregotthonban. Körülnézhetnénk! - javasolta Hayden.
- Jó ötlet! - bólintott rá Edward is. - Segítenék, de a házat nem hagyhatom el, ez az átkom, szóval...
Megértően bólintottunk.
- Egyébként ha szabad tudnom, miért érdekel titeket ez a Mary Peach Mayweather? - kérdezte felvont szemöldökkel.
Haydennel összenéztünk. Ez a mozdulat mostanra megszokott rutinná vállt nálunk. Végül úgy döntöttünk, megosztjuk ezt az egész próféciát Edwarddal is, aki nem riadt meg annyira tőle, mint amennyire számítottunk, hogy fog. Sőt, egy rövid 'értem' és egy bólintás után teljesen más irányba terelte a témát.
- Ti jártok? - nézett felváltva ránk, mire rögtön kiült a pír az arcomra. Nem tudtam miért jöttem zavarba, mindenesetre régen nem randiztam senkivel, szóval furcsa volt az, hogy valakivel kombinálnak.
- Nem - válaszolt Hayden helyettem. - Igazából alig ismerjük úgy jobban egymást pár napja - magyarázta.
Edward bólintott.
- Vagy úgy! Értem. Pedig le mertem volna fogadni, hogy együtt vagytok, nagyon jól mutattok együtt és úgy tűnik, hogy nagyon is kényelmesen érzitek magatokat egymás társaságában.
A bökkenő az volt, hogy most Edward szavainak ellentéteként, azaz kényelmetlenül éreztük magunkat. Tudtam, hiszen nem mertünk a másikra nézni. Én karba tettem a kezeimet, Hayden pedig úgy szorította a szék karfáját, mintha az lenne az utolsó reménye az életben.
- Bocsánat, reménytelenül romantikus vagyok és voltam is mindig! - szabadkozott.
Elmosolyodtam és örültem, hogy kikerülhetem ezt a zavarba ejtő témát.
- Mint Abby - jegyeztem meg, mire Edwardnak váratlanul felcsillantak a szemei.
- Abby tökéletes! - jelentette ki, s olyan szemekkel meredt a plafonra, mint ahogyan Abby is szokott, amikor álmodozik. Elkerekedtek a szemeim.
- Te szerelmes vagy Abbybe? - kérdeztem meglepetten.
Edward erre egyből mentegetőzni kezdett.
- Nem, azaz igen, de nem vagyok kukkoló, mielőtt arra gondolnál, hogy meglestem vagy valami, mert amúgy megtehettem volna, de nem teszem, úriember vagyok, kaptam rendes neveltetést, esküszöm nem szoktam zaklatni, távolról figyelem csak és... - úgy hadart, hogy lassan kezdtem elveszíteni a fonalat, szóval leállítottam őt.
- Hóóó, elég legyen, Don Juan, hiszek neked, nyugalom! - csitítgattam, mire észre lehetett venni az arcán a megkönnyebbülést.
- Bocsánat, már megint elragadtattam magam. Nos, hogy ezt az egész ostobaságot elfeledtessem veletek, szeretnétek hallani egy verset? Rap szövegnek készül, de csak négy sora van meg eddig.
Bólintottam, miszerint mehet, ő pedig rá is zendített:
Edward vagyok, a magányos szellem,
Ebben a házban kényszerből kell élnem.
De nem bánom én, bírom simán, figyelj,
Yeah, kitartok, akkor is ha sok a szenny.
- A vége egyáltalán nem rímel, haver, ne haragudj - mondta ki Hayden a kőkemény kritikát. - Erőltetett. Viszont a többi nem rossz, jó úton haladsz.
Egyetértően bólintottam. Tetszett, hogy Edward vette a fáradtságot arra, hogy utánanézzen a mai kultúrának. A rap szeretetében valószínűleg Abby lehet a ludas, ő imádja a rapereket, különösen Eminemet és Nicki Minaj-t.
- Köszönöm, megjegyeztem és még dolgozom rajta! - bólintott Edward, s látni lehetett az elszántságot a szemében.
Megbeszéltük, hogy hogyha megtaláljuk Andrew-ot, akkor visszajövünk még Edwardhoz, s átbeszéljük, pontosan milyen kérdéseket tehetünk fel neki, hogy ne zaklassuk fel őt. Lehet, hogy évek óta nem látta, de nála jobban senki sem ismerheti az öccsét.
