Anya

|{1}|

Telefon csörgésre ébredtem fel délutáni sziesztámból. Felkaptam a mobilom, és képernyőjére szegeztem a tekintetem. Meglepődve figyeltem az ürességet rajta, a háttéren kívül nem mutatott semmit. Még mindig csörgött a telefon. A kábultságból teljesen feleszmélve futottam a földszintre, ahova a vezetékes lett elrakva. Egy lassú mozdulattal leporoltam a régi telefont és remegő kézzel vettem fel. Nem szokott senki itt keresni. Az egyetlen ember aki vezetékesen hívott az a nő volt, aki az elmegyógyintézet portáján dolgozik, és a nagy semmitevés közepette a betegek hozzátartózóit hívogatja mindenféle semmitérő problémával. Ez lehet, hogy így van, de, ha nagy a baj, akkor mit teszek? Valószínűleg ez, és az ilyesfajta kérdésektől kezdett el remegni a kezem.

- Tessék?- kérdeztem halkan. Isten igazából nem akartam most senkivel sem beszélni.

- Mrs. Murphy?- kérdezte a már jól ismert hang. A nő a portáról. Egy még halkabb "igen"-nel válaszoltam és hallgattam, hogy vajon mi a legújabb hír.

- A főorvos kéri, hogy minél előbb jöjjön be a kórházba. A férjéről lenne szó.- mondta semleges hangon. Ebben a két mondatban több helyen is találtam hibákat. Az első, és egyben legfontosabb, hogy Scott nem a férjem. A másik pedig a kórház. Milyen kis "aranyos" nevet találtak annak a borzalmas helynek. És még az a borzasztó tény, hogy a főorvos nem más, mint egy elhagyott nő, aki gyógyszerekkel tömi az embereket.- Egyre több tünet jött elő, mióta meglátogatta Mr. Murphy-t. A viselkedése átment te...- nem akarok felőle semmit hallani. A nő monológját egy egyszerű "visszhall"-al megszakítottam és a kagylót csak ledobtam a helyére.

Szörnyű fejfájás kerített hatalmába. Sikerült eltántorognom a fürdőszobába, ahol a gyógyszereimet tartottam. Elővettem egy fájdalomcsillapítót és töltöttem magamnak egy pohár vizet. A számba vettem a kis pirulát, és lehúztam egy jó adag vízzel. Pihenésre volt szükségem, ezért ledőltem egy kanapéra a nappaliban, és elszenderedtem.

" -Túl sokat gondolsz rá!- Jane-nél voltam, a legjobb barátnőmnél, és még mindig csak azt vágta a fejemhez, hogy rengeteget foglalkozom Scott-al. Tudtam, hogy igaza van, hogy hiába költöztünk szét, mindig felhívtuk egymást, hogy nincs-e szükség valamire a ház körül, mert, ha igen, akkor szívesen segítünk. Jane egy italos üveget nyomott a kezembe, és felhangosította a zenét. Elkezdett táncolni, és engem levegőnek nézve úgy órákig billegett ide-oda, amíg én a kanapéján ücsörögve gondoltam végig az életemet, néha-néha belekortyolva az alkoholba.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

-Le kell erről szoknod. Nem tesz jót a gyermekeinknek.- Scott tornyosult fölém, mélyen a szemembe nézve. Félelmet és dühöt éreztem. Már nem bírtam ki sokáig, hogy ne ordibáljak vagy szét ne törjek valamit. Erre Scott megfogta a kezemet, kivette belőle a gyógyszereimet, és ennek a tetejébe még egy csókot is kaptam tőle a kézfejemre. Nem bírtam tovább. Nem akartam, hogy segítsen, és főleg nem akartam azt, hogy testi kontaktust létesítsen velem. Felment a pumpa. Ordibálni kezdtem, és csak mondtam és mondtam, de sajnos nem tudom, hogy mit hordtam össze. Elegem lett belőle, és kirohantam az utcára. Rá sem nézve mentem el otthonról, egy szál pólóban és short-ban ősz végén. Egész éjszaka bolyongtam a városban és lenéző pillantásokkal vegyülve haladtam előre.

Nem tudom, hogy hol rontottam el. Hogy mikor lett ennyire ragaszkodó. Vajon azon a bizonyos estén történt? Bevallom, nem tudom.

¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

"- Hé Annie, jön!- kaptam meg a jelzést, hogy bújjak el. A terv szerint bebújtam a legnagyobb fa gyökerei közé, ahonnan jól rá lehetett látni a tóra. Ekkor voltunk Scott-al jegyesek. Egy jó barátunk születésnapját tartottuk meg, aki imádta az embereket átverni. Mivel késett a vőlegényem, így ő lett az az ember, akire lecsapott a társaság. A terv az volt, hogy elhitetjük vele, hogy meghaltam. A csónakházba voltak amolyan gyakorlatos-babák, és egyet "kölcsön vettünk". Felöltöztettük a ruháimba, és egy, a bulin használt parókát ráaggattunk. Teleöntöttük művérrel, és beúsztattuk a vízbe.

Amikor Scott megjelent, mindenki kiabálni kezdett, hogy beestem a vízbe, meg, hogy beütöttem a fejemet, stb. Amikor Scott végighallgatta a sztorit, rémület látszott az arcán és egyből tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Beugrott a vízbe, és elúszott a babáért. Sosem fogom elfelejteni, amikor meglátta, hogy nem én vagyok és gyorsan kiúszott és káromkodva beült a kocsiba, amíg a többiek nevettek. Persze, mivel társaság kedvelő volt hamar előjött, és ő is ünnepelt, de nem volt túl igazi a mosolya. A hazafelé vezető úton hozzám sem szólt, de meglepő módon többször nem hozta fel a sztorit, mintha elfelejtette volna..."

Igen, most már tudom. Itt rontottam el. Ekkor tettem tönkre egyszerre négy ember életét.

Scott-ét, Hazel-ét, Adam-ét, és velük együtt a sajátomat is.