Littledean Hall

105 6 0
                                    

  Anglia egyik legrégibb lakóépületét a Little Dean Hallt nyugodtan nevezhetjük a kísértetek házának. Építését 1080-ra teszik. 35 szobájának legtöbbje különös történettel dicsekedhet. Például az öreg étkezőben két királypárti tisztet végeztek ki, és az akkor keletkezett vérfoltok azóta is állandóan megjelennek, pedig a helyiséget már többször kifestették. Vagy itt van a szerzetes, aki feltehetőleg a közeli Flaxley apátságból – alagút köti össze a házzal – átrepül az északi bejárati termen, kering egyet a könyvtárban, majd újra eltűnik a falon át. Amikor kibontották a falat, egy kápolnára bukkantak.

  A hát 1982 óta nyitva áll a látogatók előtt. Több ezren végigmentek már a folyosókon, és a vendégek nagy száma számolt be különös látomásokról, miután elhagyta a kísértetházat. A legtöbb furcsaság a főlépcsőn esett meg. Rengeteg nő esett ott transzba, és sok férfi érezte magát kábultnak. Egyikük azt hitte magáról, hogy ő egy viktoriánus férfi szelleme, akinek el kell zavarnia a látogatókat a „saját" házából, hozzá is látott a vendégek kitessékelésének.

  A legborzasztóbb az összes közül a Kék szoba, ahol két nő – az egyik kékbe, a másik sárgába öltözve – bámul ki az ablakon. A látogatók arról számoltak be, hogy a szobába belépve valaki rejtélyes módon el kezdte rángatni a ruhájukat, ezért ezt a helyiséget lelakatolták. Még az állatok is megvadultak a házban. Egy szerencsétlen kutyára például epilepsziás roham tört rá a földszinti folyosó, ahol az ajtók hirtelen kinyíltak az orra előtt.

  A közhit szerint a furcsaságok okozója egy boszorkány lehet, akit máglyán égettek el annak idején. Az egyik vendég szerzetest vélt látni, aki egy nőt próbált védelmezni a tűzhaláltól. Persze ezek a látomások nem véletlenek, a Little Dean Hallban ugyanis egykor boszorkánypereket tartottak.

 Persze ezek a látomások nem véletlenek, a Little Dean Hallban ugyanis egykor boszorkánypereket tartottak

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
✓ Amikor kialszik a fény ✓Where stories live. Discover now