dangerous lover

első

a londoni reptéren hatalmas tömeg volt. az emberek, akik körülöttem voltak és engem bámultak, mind kiakasztottak; javarészt talán azért, mert sosem rajongtam a társaságért és az emberekért. igen, egyszóval antiszociális vagyok.

sajnos a repülőre való felszállás után sem volt akkora szerencsém, hogy a mellettem levő helynek sikerül üresnek maradnia, ugyanis egy magas, sötétbarna hajú és szemű fiú ült be mellém, aki egy fekete Nirvanas trikót viselt. igyekeztem kerülni a tekintetét, de a szemem sarkából láttam, hogy megállás nélkül engem néz, mintha én egy fizikai csoda lennék.

-tetszik a pólód, kislány - szólalt meg végül a fiú.

-ez valami új csajozós duma? mert akkor elég rossz. - kérdeztem vissza egy szemforgatás kíséretében, majd tekintetemet az öltözékemre vetettem. mostmár értem. kellett nekem pont ma a bandás pólómban utazni.

-ha ezzel a szöveggel próbálnék meg csajozni, az elég gáz lenne, nem gondolod? - rámmosolygott.

a repülő, melynek úticélja Kanada, és amellyel jómagam is utaztam, végre valahára elemelkedett a kifutójáról, ami csak annyit jelentett, hogy kemény 8 órányi utazás vár rám, mely unalmasan, egy zsúfolt, emberekkel teli helyen fog eltelni.

órák óta csak repülünk, én pedig a felszállás óta mást sem csinálok, csak holtakat megszégyenítő tekintettel bámulok ki az ablakon. igen, talán ez az egy dolog van, amit szeretek a repülésben: maga a látvány. legyen az tenger, óceán, város, vagy épp egy kis falucska, madártávlatból látni csak igazán, hogy e szerény bolygónkon semmi sem egyforma.

számomra talán a legszebb látvány fentről a Niagara-vízesés elbűvölően tiszta vizét látni, amint a Nap sugarait szivárványként tükrözi vissza a bárányfelhős égbolt felé.

-na és, mi a kedvenc számod tőlük? - törte meg a csendet váratlanul halk szavaival a mellettem ülő srác. kizökkentett a gondolataim csodás világából.

-a lithium - feleltem indulataimat elfolytva.

-nahát, nekem is - biccentett egyetértően. - hogy hívnak?

a kérdés hallattán leblokkoltam, és pár pillanatig csak azon gondolkoztam, hogy elmondjam-e neki az igazi nevem, vagy hazudjak egy hatalmasat; elvégre csöppnyi esély van arra, hogy mi még összefussunk valaha is az életünk során.

-Rosemary. - végül csak felfedtem az igazi nevem.

-Calum a nevem.

-nos, Calum. tisztázzunk valamit. legjobb lenne, ha ennek a beszélgetésnek itt és most végetvetnénk. nem ismersz és én sem ismerlek téged, az ilyen egyszertalálkozós dolgokból meg tudom, hogy úgysem lesz tartós barátság, oké?

-jesszus, oké... bocs, hogy jófej akartam lenni - mondta egy fura fintort festve az arcára Calum.

lehet, hogy kissé durva és közvetlen voltam, de ha egyszer nem szeretek ismerkedni az emberekkel, mit tegyek? igaz, sosem volt tág a baráti köröm, de én ennek ellenére mindig beértem azzal a 2-3 igaz baráttal, akik minden helyzetben mellettem voltak, és még a legneccesebb időszakokat is segítették átvészelni. nincs szükségem olyan barátokra, akikkel csak alkalmi, vagy éppen jóban-rosszban kapcsolatot tartok fenn.

az idő szokatlanul lassan telt, és az a nyolc óra, amelyet a levegőben töltöttem el, egy örökkévalóságnak tűnt. majdnem mindegyik utas aludt, még Calum is, csak én nem. nekem ismét sikerült elmerülnöm a gondolataim őrülten tajtékzó tengerében.

végre beértünk a reptérre. a gép lassan a kifutóra ereszkedett, majd mikor teljesen megállt, az emberek felkapkodták a táskáikat, és szép sorjában megkezdték a leszállást az ajtóknál.

miután én is leszálltam a gépről és átvettem a csomagomat az előtérben, még egyszer Calumra terelődött a figyelmem, aki alig 20 méterre tőlem egy szintén magas, szőkésbarna hajú fiúval cseverészett. egy pillanatra még összetalálkozott a tekintetünk, majd miután felkaptam a csomagomat szinte biztos voltam benne, hogy soha többé nem találkozunk.

kimentem a reptér előtti óriási parkolóba, és egy hatalmasat szippantottam a friss, kanadai tölgyesek által megtisztított levegőbe.

Toronto, megérkeztem.