🌙23.rész🌙

996 58 13
                                    

Hei pov
Reggel amikor felkeltem szörnyen görcsölt a hasam.Hihetetlenül féltem attól hogy mi lesz majd ha bemegyek a kávézóba.Már épp nyúltam volna a telefonoméet hogy akkor írok Seonak hogy mégsem megyek de végül nem tettem meg.Olyan érzésem lett mintha megfutamodnék valami elől.Mivel ez kellőképpen felidegesített ezért gyorsan kimásztam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt.Miután elvégeztem az ottani teendőimet,felöltöztem és megreggeliztem,majd miután felvettem a cipőmet már indultam is dolgozni.Közben ránéztem az órára és ledöbbentem.Még csak nyolc óra volt!!!
Sóhajtottam eggyet majd gondolkodni kezdtem.Haza már nem volt kedvem menni,a kávézóba pedig még annyira se.Hirtelen eszembe jutott valami.A park.Az a bizonyos park ahol átéltem életem egyik legjobb napját.Sietve tettem meg az utat ami még hátra volt,majd amikor már ott voltam,megkönnyebbülten mosolyodtam el.Azelőtt soha nem jártam ide.Yoongival voltam itt először.Leültem ugyanarra a padra,és elöntöttek az emlékek.Amikor sírtam és megölelt,amikor nem hagyta hogy elmenjek,amikor kimondta hogy szeret,és amikor megcsókolt.Ahogy ezeken gondolkodtam halványan elmosolyodtam.Azt akartam hogy itt legyen Yoongi,hogy újra öleljen meg,hogy újra ne hagyja hogy elmenjek,újra mondja azt hogy szeret,és csókoljon meg újra.Ennyi elég is volt ahhoz hogy újra eleredjenek a könnyeim.Bárcsak ne történt volna meg amit Michaval tett.Fájt,nagyon fájt mert szeretem,és borzasztóan hiányzik.Emellett az volt a gond,hogy még mindig nagyon haragudtam rá.Tehetetlennek éreztem magam,ahogy ott ültem azon a padon és csak bámultam előre a könnyes szemeimmel.Ránéztem az órámra,és nem hittem a szememnek.Már fél kilenc volt!Gyorsan megtöröltem a pulcsimmal a szemeimet,majd elindultam.Sietve tettem meg a maradék távot,majd pár percen belül már az ajtó előtt álltam.Rátettem a kezem a kilincsre,majd miután vettem egy mély levegőt és lenyomtam azt.Rögtön észrevettem Seot,aki már futott is hozzám és a nyakamba ugrott.
-Tényleg bejöttél-mondta boldogan.
-Igen-válaszoltam,de azt nem mondtam el neki hogy nem sokon múlott hogy mégis az ágyat válasszam.
Ezután elengedett,majd a szemembe nézett.
-Figyelj,Micha is itt van,és izé ne hagyd hogy kiborítson-mondta miközben aggódva nézett engem.
-Nem fogom-válaszoltam neki mosolyogva.
Ezután ő is elmosolyodott.Hirtelen egy ajtócsapódásra lettünk figyelmesek.Ahogy odanéztem hirtelen szóhoz sem jutottam.Yoongi állt ott,és minket nézett.
-Hei-mondta bizonytalanul miközben átszelte a köztünk lévő távolságot.
-Sok sikert-mondta Seo és már ott sem volt.
Azalatt az idő alatt Yoongi máris előttem termedt.
-Izé,jó lett a hajad-mondta miközben elpirult.
-Kösz-válaszoltam neki röviden,majd vártam hogy még mond valamit.
-Akarsz még valamit?-kérdeztem tőle.
-Hei,nézd én sajn-nem hagytam higy befejezze mert azonnal a szavába vágtam.
-Nézd yoongi,ez engem nem érdekel-mondtam miközben egyenesen a szemébe néztem-cs-csak hagyj békén.
A mondatom végére elhalkultam.Igen hazudtam,mert szeretem,de akkor is haragszom rá!
Ezután bementem az öltözőbe.Ott volt micha.Magamban elkáromkodtam magam,majd a szekrényemhez sétáltam.
-Jaj a kicsi Hei betévedt a munkahelyére-szólalt meg azon a gusztustalan hangján,majd odasétált mellém.
-Nézd micha,fáradt vagyok,mi lenne ha nem szólnál hozzám?-kérdeztem tőle "mosolyogva".
-Óóó,én is fáradt vagyok azóta-mondta miközben elmosolyodott.
Nem volt kedvem már vissza szólni se neki,csak gyorsan átöltöztem,majd kimentem letörölgetni az asztalokat.
------------
Épp egy vevőnek vittem ki a kávéját,amikor kiabálás hallatszódott.Nem értettem higy mitől van,addig amíg meg nem láttam ahigy Yoongi dühösen jön ki,nyomában Michával.
-De Yoongiiii-visított utána Micha.
-Szállj már le rólam-szólt hátra mérgesen az említett személy.
-De tudod hogy szeretlek édes kicsi csokipuszim.
-De én meg nem,és különben is ne hívj így,mindenki előtt leégetsz.
-MIN YOON GI,NE MERÉSZELJ FAKÉPNÉL HAGYNI!!!-sikította neki Micha dühösen.
-MICHA,FOGD MÁR FEL HOGY NEM SZERETLEK-mondta majd inkább bement a konyhába.
Micha csak állt ott tehetetlenül,miközben mindenki őt nézte.
-Ti meg mit bámultok?-szólt ránk mérgesen,majd hisztisen elviharzott.
---------------
Yoongi egész nap próbált velem beszélgetni,de nem igazán sikerült neki.Mire végeztem már mindenem fájt.Gyorsan átöltöztem,majd kimentem az asztalokhoz.Épp indultam volna el amikor valaki gyengéden nekilökött a falnak,majd odaszorítitta a kezeim.Nem mertem ránézni addig amíg meg nem hallottam az ismerős hangot.
-Kim Hei,nézz a szemembe!
Félve tettem azt amit kér majd csak egy kérdés járt a fejemben.
Te jó ég,mi lesz itt?......

Sziasztok.
Tudom nem rég hoztam részt,de egyszerűen nem bírtam magammal.😅😅😅
Úgyhogy remélem tetszett😸😸💙💙🍙🍙🍜🍜
xKimLiNax

Sugarbaby / Hun BTS f.f./BefejezettWhere stories live. Discover now