A fiú, aki megváltoztatta az életem

Pofonok

Ezek után úgy éreztem, felesleges vagyok. Hiszen indokolatlanul megcsaltál. Tényleg, semmilyen okot nem adtam rá. Szerettelek. Szeretlek. De ha ez nem volt elég, mégis mit tudnék tenni? Utána átmentem hozzád. Csókkal akartál fogadni, de nem voltam hajlandó újra érezni a bemocskolt ajkaidat. Pedig úgy vágytam rád! De szánalomból ne közeledj felém. Megpofoztalak. Elkezdtem hadarni. Sírtam. Hibáztattalak. Te csak hallgattad. Először úgy néztél rám, mintha bánnád, amit velem tettél, de rájöttem, hogy ez csak az irántam érzett sajnálatod. Mert valószínű, hogy úgy festettem, akit az emberek sajnálni szoktak. De nem érdekelt. Folytattam tovább. A végére elszorult a torkom. Kikeltél magadból, felemelted a hangod, ordítottál velem. Pedig erre sem adtam okot. Nem válaszoltam, amivel feldühítettelek. Megütöttél. Ezzel már nem csak képletesen, hanem gyakorlatilag is egy hatalmas pofonnal ajándékoztál meg. Felkaptam a kabátomat, majd azt hallgatva, hogy sajnálom, továbbálltam. Tudod, én már nem sajnálom.