Sikoly

  Október 27.-e volt. A nőverem halála aznap volt egy éves. A farkas vonyítása járta át a kisvárost. Az emberek amint meghallották a baljós hangot, azonnal a házaikba menekültek. Esős este volt.

  A munkámból siettem hazafelé. Aznap reggel még egy árva felhő sem volt égen, ezért nem vittem magammal esernyőt. Estére már megbántam. Zuhogott odakint. Az irodából kilépve futni kezdtem, de a tűsarkúm ellenezte az ötletet. Körülbelül három vagy négy métert haladhattam ellőre és már csurom víz voltam. Felhagytam a futással. Felnéztem a sötét égboltra. A komor felhők közül előbukkant a Hold. Telihold volt. Ha nem szakadt volna épp az eső, akkor biztos, hogy megállok az út közepén és órákig csodálom az űrbéli testet. Már csak sétáltam hazafelé. A farkas hangja ismét felcsendült. Megborzongtam. Folytattam az utamat.

  Sírás. Sírást hallottam. Néma sírást. Igazából nem is hallottam, csak egyszerűen... megéreztem, hogy nekem oda kell mennem. Az oda egy ház sarka volt. A falnak támaszkodva, összegömbölyödve ott volt egy kislány. Jól emlékszem, egy barna hajú, kisírt, kék szemű kislány. A kisruha, ami rajta volt, teljesen át volt ázva, akárcsak a barna tincsei. Letérdeltem hozzá és meg akartam simítani az arcát, de elhúzódott.

- Mi a baj, pici? – kérdeztem gyengéden. Nem kaptam választ.

  Próbálkoztam, hátha mond valamit, például, hogy merre lakik, hol vannak a szülei, vagy csak egyszerűen miért sír. Néhány hosszú perc gondos beszéd után a kislány megengedte, hogy hozzáérjek.

- Hol laksz? – simítottam végig az arcán. Válasz gyanánt egy apró fejrázást kaptam – Hol vannak a szüleid? – kérdeztem, de be sem fejeztem a mondatot, a lányból kitört a hangos zokogás.

  A farkas ismét vonyított. Magamhoz húztam a leányzót és suttogtam a fülébe, hogy minden rendben lesz, és ne féljen, de magam sem tudtam, hogy mi lesz ezután.

  Hazavittem a kislányt. Magamhoz. Bementünk a lakásomba és leültettem a vizes lányt a kanapéra. Befutottam a hálószobámba és előkerestem a szekrényből száraz ruhát. Egy felsőt és egy nadrágot magamnak és egy hosszabb felsőt a lánynak.

  Mivel nem volt gyerekem, nem tartottam otthon kicsik számára ruházatot. De személyes véleményem szerint normális, ha nincs a lakásomban gyerekruha, ha egyedülálló vagyok, és nem lehet gyerekem. Mármint vérszerinti, saját gyerekem.

  Kivittem a meleg és puha gyapjú felsőt és egy törölközőt. Át sem öltöztem, rohantam ki a leányhoz. Levettem róla a kis ruhácskáját és megpillantottam a bőrét. Hetek vagy talán hónapok óta nem mosakodhatott. Kézen fogtam és bevezettem a fürdőszobába. Megengedhettem magamnak a jómódot. Egy zuhanyzó állt az egyik sarokban, mellette egy kád, ha csak egyszerűen lazítani akarok a forró vízben. Megengedem a kádat meleg vízzel és bele akartam ültetni a kicsit, de ő ellenkezett.

- Nem kell félned, ez csak víz, nem bánt. Szép és tiszta leszel tőle - mosolyogtam. Nem szólt egy szót sem.

  Akkor is néma maradt, amikor a testét mostam, vigyázva a kék és zöld foltokkal. Amikor már szép és tiszta volt, csak akkor láttam, hogy milyen gyönyörű is valójában. Hófehér bőr, pisze orr, nagy kék szemek, amik még karikásak voltak ugyan, de nagyon szép volt úgy is. Az erősbarna hajból kimosódott a sár és a fűszálak, meg a levélmaradványok és mire megszárítottam a fürtöket igazán világosabb árnyalatuk lett. A pulcsit is ráadtam. A felső majdnem a térdéig ért. Az immár világosbarna haját felkötöttem copfba és laza hullámokban omlott a vállára. Nem erőltettem a beszélgetést.