1 évvel később
Ma van kereken 1 éve,hogy Cam odaadta nekem azt ami nélkül nem lehetne élni.
Minden este amikor elalszom,vele álmodok.
Azóta semmi sem változott.
Ma amikor felkeltem,egyből Shawn hívott fel.
-Szia Cara.-hallottam meg a reggeli kómás hangját.
-Szia Shawn.-köszöntem vissza,és közben elmosolyodtam.
-Nyisd ki az ajtót.-kuncogott fel.
Beleugrottam a bundás csoszogós papucsom,és a bejárati ajtó fele léptem.
-Hogy-hogy itt vagy?-
-Gyere és megtudsz mindent.-mosolygott rám és húzni kezdett maga után.
Behúzott a házunk mögé,ahol egy gyönyörű terebélyes fa állt.
Egy nagy tölgyfának a széles törzsébe belevéstünk mindent ami rá emlékeztet.
Minden nap eljövök hozzá,és elmondom az emberileg felfoghatatlan hiányát.
Shawnnal megálltunk a fa előtt.
Levelei egy aprót sárgásak voltak,hisz ősz van.
Odanyújtott a kezéből egy gyűröttes papírt.
-Ezt ma kaptam,azt mondták,hogy ezt csakis neked írta.-
-Köszönöm.-suttogtam a papírt nézve.
Semmivel sem törődve téptem fel a borítékot.
Kedves Cara,
Cameron vagyok:)
Gondolom mikor olvasod ezt én már rég nem veled leszek.
Remélem pont egy tökéletes dolgot adtam arra,hogy érezd mennyire szeretlek.
Tudod innen fentről figyellek minden pillanatban.
Most is látom,ahogy a szemed sarkában csillognak a könnyeid.
Kérlek ne sírj,és lépj tovább.Hisz egy hercegnő sosem lógathajta az orrát.
Te egy olyat érdemelsz aki úgy bánik veled,mint ahogy én nen tudtam.
Ne sírj vagy szomorkodj ha rám gondolsz.
Mosolyogj kérlek.
A ritka gyönyörű pillanatokban látom a mosolyod.
Szeretlek Cara
Mikor a levél végéhez értem sírva tettem a zsebembe.
Szemeimet szárazra dörzsöltem.
-Talán egyszer újra látom.-suttogtam sírva de mégis vigyorogva.
Felnéztem mosolyogva az égre,mintha Őt ott látnám.
