Bàrmit

××one××

Az apró hàznk elött àlva, dobolok a lábammal és várom, hogy a bátyám végre kikászálódjon a hàzból ès elvigyen a suliba. Neki dölök a keritésnek és a vàllamon nehező tàskát lerakom a földre, hogy míg várok ne kapjak gerinc felrdülést. Szeretett bátyám, Michael aki képes fél óráig bent kuksolni a fürdőszobába és színes séróját helyesen beálítani, csak, hogy a suliban bejöjövős legyen a lányoknál.

Igen az én bátyám született nőcsábász ès páva. Mivel én vagyok a végzős Michael Clifford húga, - vagyis féltestvére már négy éves korom óta - ezért mellete rám elèg nagy árnyék vetül. Őt mindenki ismeri a suliban, mindenki szereti, mindenki a barátja akar lenni és bármelyik lány lenne vele egy estén keresztül.

És igen, most jövök én! Barana nagy szemek, fekete haj, világos bőrszin. Lapos mell, izomtalan has és láb. Egy szóval olyan vagyok mint egy két lábon járó ventilátor. Sosem voltam okos, a diszlexiám miatt, kicsit nehezen megy a tanulás. Mindig kiröhögtek ha nem tudtam valami olyat ami nekik egyből le esett és a kedves tanàrő aki, majdnem minden óránkat tartja, minden áron engem akart feleltetni és kínozni a többiek elött. Ügyességi késségeim, mint például sportolás..A mínusz hàrommal van egy vonalban. Pont ezért: hogy lehetnék én is Clifford, aki tisztes utódja lenne a bátyàmnak.
Igazság szerint, nem a felszínes barátságaira vagyok féltékeny.

Autó nyitásra lettem figyelmes a hátam mögül. Vissza néztem a ház ajtajához és Michael -t véltem felfedezni ahogy a lèpcsőn lejövet a kabátját készül felvenni, kint a mínusz fokban. Szememet megforgatva, nyúltam el a táskámhoz, hogy egy mozdulattal vissza kapjam a hátamra. Mellkasomig érő hajszálaimat lesöpörtem a vàllamról. A kocsi felé kezdtem el sétálni. Átsétáltam a kocsinak a másik oldalára és vártam. A fiú becsukta maga mögött az ajtót és a jàrmű felé vette ő is az irányt. Ide érve kirántotta a kocsi ajtaját.

- Nyitva van, te hülye. - röhögi el magát gúnyosan, amitől én elpirulva száltam be a kocsiba. Szótlanul helyezkedtem el és csatoltam be az övemet.

Michael bekapcsolta a fűtést és maximumra àlította. Testemet átjárta a meleg, ami azonnal körbe ölelte a kocsit. Kabátom cipzárját lehúztam ès szétnyitottam, majd a hátam mögé gyürtem a kabátot.

A motort beindítva egyből bekapcsolt a rádió, ami úgy ötvenes hangerőn lehetett. Dobhárnyámat elpúsztítva, bömbölt tovább. Michael úgy csinál mintha nem is hallaná a hangos zenét. Amit nem is csodálok, hisz ha mindig így hallgatja a kocsiban a zenét akkor már valószínűleg süket, de az is lehet, hogy hallókészüléket hord már egy ideje.

- Hé! - integetek neki a szeme elött - Milyen hangerőre van állítva a hallókészülék? - folytatom mikor egy pillanatra rám nèz és nem az utat. Úgy mondom mintha halál komolyan mondanám az egészet, mire ő csak elmosolyodik.

- Jó vicc Roses  - válaszolja előre meredve az útra. Utàna mint egy köcsög, ráfekszik a dudára és hangos kàromkodásba kezd. Nem bírtam sokáig elnevettem magam.

- Tudod, hogy nem szeretem ha így hívsz. - szólok ode neki. - Az én becsületes nevem Rosie.

Bekannyarodunk a suli parkolójába és beálunk Clifford felirattal ellátott helyre. Még Michael és a haverjai irták oda a nevét, hogy senki se foglalhassa el. Mivel ezelőtt az én egyáltalán nem agresszív bátyám,- aki példát mutat nekem - kedvesen lebeszélte a többieket hogy máskor oda ne álljon senki. Egy kis fejmosással a WC kagylóban. Príma megoldás.

Vissza veszem a kabátom utána kiszálok és a vállamra kapom a hàti táskám. Michael ugyan így tesz. Mevárom míg bezárja a kocsit, utána ketten vágunk neki a parkolónak. Át vágunk a autók közt. Egymás mellet haladva szótlanúl. Felkészülök a reggeli szokásra, ami nem màs mint: belépünk az ajtón és diadalmasan végig megyünk a folyosón, miközben az elhaladó diákok megbámulnak minket.
Pontosabban, Michael elől megy és mint valami szuper sztár, végig csörtet a folyosón és néhány lánynak küld egy ,,Hello cica" mosolyt, aminél megvillantja a fogsorát, ami mellesleg tényleg szép. Ja és drága, köszi anya, apa a fogszabályzót! Eközben én, mögötte megyek és ide oda kerülgetem az embereket, mert nekik eszük ágában nincs arrébb menni.

Elértük az ajtót és készültünk bemenni. Michael megigazitotta, a màr így is tökéletes haját. Utána meg a ruháját simitotta végig, mintha lenne bármi kosz rajta vagy gyűrődés.

- Megfognád? - veszi le a táskát a hátàról, amit egyből felém nyújt.

Én lesokolódva állok és nézem ahogy a kezében lóg a táska. Szemöldökömet össze húzom és szúrós pillantásokkal nézek rá. Ahelyett, hogy vissza veszi a táskát inkább megfog ès a kezembe akatsztja.
Majd leszakad a karom, mikor elengedi. Lehúzza a vállam, így álltam ferdén az ajtóban. Mikor felnézek a bátyám már az ajtó túlsó végén van. Lassan sétálok a mèg nyitott ajtó felé. Michel elengedi, nem tartja nekem tovább az ajtót, mivel elindult a folyosón. Nekem jön az üvegajtó egyenesen az arcom állítja meg.

- Auu! - kiabálok. Hogy kinek? Nem tudom. Az ajtónak? Micheal már úgy sem hallaná.

Belököm a lábammal és én is besétálok a suliba. Néhányan rám néznek, ahogy húzom magam után a táskát. Közben Michel elhaladó alakját nézem, akinek esze ágában sincs megálni a folyosó végén, hogy oda adjam a táskáját. Nem dehogy.. Ő úgy döntött személyi edzővé vàlik és cipelteti velem a cuccait, egészen a második emeletig.

Az utolsó lépcső fokhoz érve lerogyom és tengeri csillag pózba lefekszem. Itt van a lépcső mellet drága bátyám terme. De se erőm, se kedvem nincsen odáig elvinni a táskát. Bedobnám de nem vagyok olyan erős legfeljebb a küszöbig menne el. Inkább meg sem mozdulok, úgy is megakarom mondani neki a magmét.

- Te mit csinálsz? - hajol fölém egy szőke hajú kèk szemű srác. Csöppet sem nevet, inkább a szája sarkában véltem felfedezni egy kis mosolyt. Felülök, a fiúra meredek, aki kezdi elveszteni a poker arcot és már mosoly ül az arcára.

- Tengeri csillagnak tanulok. - mordulok rá, ingerülten. Elkezd hangosan nevetni, amitől az èn aromon is mosoly ül ki. Elém nyújtja a kezét, hogy felsegítsen a földről. Egyből én is nyújtom a kezem. Örülök, hogy ezen a napon nem haltak ki az udvarias fiúk.

Beviszem a táskát a padjához a szőkeség kíséretével, utàna kiviharzik a teremből és a sajátom felé veszem az irányt. A suli másik oldalán van. Gyors léptekkel gyaloglok el a szekrényemig, hogy berakhasam a felesleges cuccot. Kikeresem a biologiához szükséges cuccokat és Kiveszek egy tollat. Becsapom a lábammal az ajtót és az osztàlyomhoz megyek. Besétálok és köszönök.

Leülök a hátsó padhoz ès kimyitom a füzetem. Át olvasom a múlt órai anyagot.

A tanàrnő néhány perc múlva megèrkezik és egyből elkezd írni a táblára. Előkapom egy tollat ès írni kezdem a tàblára írt szöveget.
Tíz perc alatt elkezdett fájni a kezem, hisz a tanàrnő annyit írt a táblára és olyan gyorsaságban, hogy nem csoda, hogy görcsbe álltak az ujjaim és szinte felvették a toll alakját.
Még írtunk pár percet, utàn a tanàrnő a krétát letéve beszèlt tovább az anyagról.

- Rosie Clifford! - szól rám a tanár. Megszepenve nézek a tanàr arcára aki a kezében tartott papírt felém nyújtja. Esetlenül nézem, de nem jövök rá mit akarhat. - Ossza ki kérem! - adja ki a parancsot, sóhajtva. Még neki is fáj a tudatlanságom.

Ode nyúlok érte és a nevek alapján adom oda a többieknek a dolgozatot. Az utólsót a kezembe tartva ülök vissza a helyemre. A végére lapozok és az osztàlyzatot keresem. Végül a sarokba megpillantom a nagybetükkel leirt: ötöst. Kikerekedik a szemem és halk éjenezésbe kezdek. Végig nézek a lapon és a következő név virít rajta. Ron Dennis. Lefagy az arcomról a mosoly. Ennyire még életembe nem égtem le. Felkelek és továbbítom a lapot Ron -nak. Aki mosolyogva nézi meg a jegyet. Legszivessebben oda mentem volna és eltéptem volna az egész dogát.

A csengő szót meghalva, felpattanok és össze szedem a cuccom. Mégis valaki megállít ès oda hív magához. Most nem vágyok másra csak, hogy elhúzzak innen és megegyem a nutellàs piritosom. A tanàrnő néz rám mérgesen egy dolgozatot lógat a kezébe. A nevét nem látom innen, viszont tisztán kivehető a dolgazat értékelése. Egyes. Ajkaimat harapdálom és a kezemet idegesen tördelem. Abban reménykedem, hogy nem az enyém.

- Rose.. - mondja a fejét lehajtom - ez borzalmas. Szereztem magának egy tanàrt, aki segíti felzárkóztatni. Itt a száma. - nyújtja felém. Megfogom és elrakom. Kiviharzok a teremből, hogy mehessek a következő órára.