Jókislányból Rosszkislány

~13~

Tudom,tudom,szörnyű vagyok,amièrt ekkora kèsèssel hoztam a rèszt. Sajnálom.. De most itt is van,olvassátok.:3

A kórházba beèrvèn emberekkel találtam szembe magam. Mindenki rohangált össze-vissza. A barack színű falak melegséget adtak a rideg épületnek. Már baszottúl elfáradtam,mivel már pár kilométer lefuttam megállás nélkül. Egyik rèszem büszke magamra,mivel mèg sosem futottam ennyit,a másik rèszem meg majd felrobban a dühtől,amièrt nem tudok futni gyorsabban.

A recepció felè közeledve megpillantok egy köpenyes nőt. Biztos Ő majd eligazítást ad nekem.

-Jó estèt! David Carpentert keresem. Ma hozták be, elütötte egy autó. Engem hívtak be hozzá. -mondtam lihegve,mivel mèg most is halálosan fáradt vagyok.

A hölgy meghallgatott,majd befutott a picike helyiségbe,ès a monitoron kezdett nèzni valamit. Nem telt sok időbe,megmondta,hogy melyik szobában találom Dave-t.

A második emeletre vezetett az utam,majd megkerestem a 214-es szobát. A bent tartott levegőt kifújtam,majd benyitottam.

Dave mozdulatlan testèből kiálló csövek megrèmisztettek. A máskor tökéletes arc most fehèr,ès sápadt volt. Az újjára egy csiptető fèlesèg volt csatolva. Lába,ès karja gipszben volt.

Borzalmas látvány volt. Sosem szerettem volna egyetlen embert is így látni. Főleg nem Őt. Őt,aki pár hete kegyetlenül megerőszakolt. Őt,aki az iskola szertárában megcsókolt,aki azt mondta,hogy sajnálja,ès hiányoztam neki.

Őt,David Carpentert,akit tiszta szívből szeretek,bármit is tett.

Ès most itt fekszik,fehèr falak között,a halálán.

Hirtelen jött zokogásban törtem ki,amit nehèz lett volna abbahagyni. Leültem az ágya melletti szèkre,ès hatalmas kezèt szorongattam. Nem hagyhat itt. Csak is ez járt a fejemben. Fejem lehajtottam az ágyra,majd elaludtam a sírásomba.

                        ★★★

-Èbredjen,Charlotte,kèrem,èbredjen fel!-mondta egy ismeretlen hang.

Szemeimet nagyon nehézkesnek èreztem. Fájtak,gondolom a sírástól. Egy köpenyes fèrfi állt előttem. Enyhèn borostás arca volt,amit gyakorlatilag imádok,de mivel most más a befutó,így el kellett hessegtetnem ezen gondolatokat.

-Szèp reggelt magának Charlotte! Tegnap este elaludt,ès nem volt szívem felkölteni Önt,így vègigaludta az éjszakát. -mondta mosolyal az arcán- Gondolom,hogy tájékoztatták arról,hogy mi is történt valójában. Ön tudja,hogy hol lakik David? Mivel nem találtunk semmilyen igazolványt nála,arra szeretnénk kérni Önt,hogy menjen el David házába,ès keresse meg a papírjait. Nagyon nagy szívességet tenne nekünk. -mondta el egy szuszra az orvos,majd egy apró fejbólintással tudattam vele,hogy elmegyek Dave házába.

Megköszönte nekem,majd kimentünk a teremből.

Ès elindultam David házába.

Tudtam,hogy hova kell jönnöm,mivel itt fotóztak le,ès ez változtatta meg az èletem.

Amint a hatalmas házhoz èrkeztem,a szívem hevesebben kezdett el verni.

Az ajtóhoz közeledvèn arra jutottam,hogy nem tudom,hol van a kulcs. Mindent hosszan jártam,a rohadt kulcsèrt,majd megálltam az ajtó előtt. Lenèztem a bejárati lábtörlőre.
Leguggoltam ès felemeltem azt. Ott volt egy ezüst színű külcs.

Nem tètováztam tovább,azonnal betettem a zárba,elfordítottam,majd egy kattanás jelezte azt,hogy bemehetek a házba. Mivel már ismertem a házat,jobban mondva a folyosót,meg a hálószobát,gondolkodás nélkül indultam a szobájáboz. A lèpcsőn felmentem,majd egy barna ajtó előtt álltam meg. Vettem egy hatalmas levegőt,majd benyitottam.

Meglepő látvány fogadott,mivel amikor utoljára jártam itt,rend volt. Most meg csak szèthányt ruhák,boxerek,lapok,pizzás doboz,műanyag poharak fogadtak.
Na meg elmaradhatatlan bűz.

Ez fantasztikus.

Közeledni kezdtem a fekete íróasztal felè. Utamat elgáncsolták a poharak,meg a pizzásdoboz. Lábammal óvatosan arrèbb löktem azokat,majd sikeresen odaèrtem az úticélomhoz. Az asztalon meglehetősen rend várt.
Nem volt rajta pár lapon,meg néhány darab tollon más. Három fiókja volt,így az elsőt kihúztam. Itt füzetek voltak,amibe nem nèztem bele,mivel nem nagyon érdekeltek. A következő kisebb volt,mint az előző. De maga a fiók ugyan akkora. Jobban kihúztam azt,majd mèg inkább szemügyre vettem. A fiók belső felèben egy aprócska szalagot találtam. Nem tètováztam tovább,húzni kezdtem azt. Jól gondoltam,hogy rejteget valamit. De hogy mit,arra nem számítottam. A kartont már majdnem teljesen felemeltem. Amikor ezt vèghez vittem,egy fekete,számomra hatalmas kèzi fegyver díszelgett előttem. A lábam remegèsbe kezdett. Az erőm elhagyott,így megszèdültem,ès a földre estem.

Ezt nem hiszem el. Davidnak fegyvere van? Ès használta is? Az nem lehet igaz.

Pár perc múlva nagyjából magamhoz tértem. Óvatosan felálltam,ès mèg másodpercekig  tanulmányoztam a fegyvert.
Egyszerűen felfoghatatlan látványt nyújtott számomra.
Becsuktam a fiókot. Erőm már nem volt újabb fiók átkutatására,így a rendezetlen ágyon foglaltam helyet. Nèzelődtem a falon. Poszterek,meg nèhány kèp volt ott. Nem vetettem több figyelmet azokra,de a szemem megakadt egy festményen. Egy tavaszi táj volt látható rajta. A kèp csak az egyik tartóján lógott. Az alatt pedig papírfèlesègek voltak.
Felálltam,majd közeledtem. Így már teljesen kivehető volt,hogy papírok vannak ott. Levettem a festményt,majd rengeteg fotót ès papírt találtam a helyèn.

Mindez nem is lett volna akkora baj.
De amint közelebbről megnèztem a képeket,egyre inkább az ájulás kísèrt.

A képeken èn voltam. Megfigyelt engem.