In love with Spencer Reid

21.

Ne felejtsétek el, mennyire szeretlek Titeket! :))) <3

*elbújik a sarokba egy takaró alá, és megvárja, amíg mindenki indulatai lenyugszanak*

*

Amikor ismét magamhoz tértem, már egy másik teremben voltam. Lámpák éles fényének középpontjában találtam magam. Testemet semmi sem fedte fehérneműn kívül. Már meg sem próbáltam leküzdeni a félelmem, sem a remegést.

Valamiféle asztalon feküdhettem, végtagjaim a széléhez voltak kötözve. Bármily kétségbeesetten is forgattam a fejem, sehol nem láttam egy lelket sem. Legördültek az első könnycseppek.

Pár, teljes rettegésben eltöltött perccel később egy test vágta el előlem a lámpafényt. Reflex-szerűen nyúltam volna magam elé, hogy elrejtsem a testrészeimet az idegen tekintete elől, azonban öt centiméternél feljebb nem tudtam emelni a csuklómat a bilincs miatt. A rugdoskodás, és bármilyen védekezési forma ki volt zárva.

Az alak még egy kis ideig matatott körülöttem, majd a bal oldalamra állt, és rám nézett. Nem ismertem fel, és abban is biztos voltam, hogy nem Marty Lacey készül megkínozni.

- Kérem... - kezdtem el rimánkodni. - Nem kell ezt tennie.

Válaszra sem méltatott, amin igazság szerint egyáltalán nem csodálkoztam.

- Ez egy kicsit fájni fog - mondta végül a férfi. A hangja sem volt ismerős.

Egy lélegzetvételnyi fagyott csend után először jéghideg, majd tűzforró dolgot éreztem az alhasam környékén. Elviselhetetlen fájdalom hasított az érintett terültebe, és feleszméltem, micsoda szörnyeteg markaiba futottam.

Bőrszíjjal kikötött testem megfeszült a szűnni nem akaró fájdalomtól. Ösztönösen rúgni és kapálózni akartam, de persze nem ment. Fejemet hátra vetettem, a hátam ívbe hajlott a kíntól. Összeszorítottam a fogam, ami szinte semmit sem segített. A csípőm is megemelkedett a földöntúli érzéstől. Az éles penge táncolt a bőrömön, újabb és újabb bemetszéseket ejtve rajtam. Minden porcikám remegett az égető érzéstől. A sokktól először fel sem fogtam, de ahogy telt az idő, megéreztem a lassan folyó, meleg dolgot; ahogy a saját vérem csurog az oldalamon.

A fickó felváltva matatott a sebimben, és okozta az újakat. Könnyek patakzottak a szememből, minden porcikám tiltakozott, és kiabálni kezdtem. Értelmetlen hanghalmazok hagyták el a számat, feladtam. Véget akartam vetni ennek az egésznek, minél hamarabb meg akartam halni.

Úgy tűnt, hogy a szervezetem is ezt szeretné, mert erőm fogyni kezdett. Csípőmet leeresztettem; az asztalon saját vérem várt. Testem elernyedt, bágyadtan tűrtem a további vágásokat, szúrásokat. Másra nem, csak Reidre tudtam gondolni. Folyamatosan ő járt az eszemben. Mennyire fogja megviselni a halálom? Vajon tudja, hol vagyok?

Lehunytam a szemem, felidéztem az első csókunkat, a gyönyörű szemeit, teliszáj mosolyát. Elképzeltem, ahogy a karjaiban fekszem, és biztosan tart, nehogy elvesszek. Újra éreztem az illatát, ami kávé, könyvek, vasalt ing és kölni keverékéből állt. Lassan megnyugodtam. Az utolsó dolog, amit felfogtam a világból egy messziről jövő lövés volt.

*Spencer szemszöge*

Fegyveremet határozottan szegeztem magam elé már attól a perctől kezdve, hogy beléptünk Ivan Pedrick kapuján. A hosszú családi ház előtt autó parkolt, így mindenki felkészült Marty jelenlétére. JJ, Rossi, Tanner és én az épület, Aaron, Morgan és Blake pedig a háztól egy kicsit távolabb eső fészer felé indultak.