Without Hope ➳ h.s. (hungarian) [SZÜNETEL]

3. rész - Micsoda?

Ajánlott zene: One Direction - Perfect (Luciano Treachi Remix)

Kint vártam Noémire az ajtó mellett. Amíg ott álltam, beletemetkeztem a gondolataimba. Tényleg nagyon szép időnk van ma. Illik az alkalomhoz. De hogy lehet az, hogy amikor ritkán, de előfordul ilyen, akkor is fapofával közlekednek az emberek? Esőben még oké, megértem, na de most? De hát ez London, mindenki megy a maga dolga után. Ami, valljuk be, nem egy rossz dolog. Csak egy kicsi pozitivitás kéne még.

- Mehetünk? – kérdezte immáron előttem állva az egyetlen kísérőm.

- Igen, mehetünk.

Hazafele megbeszéltük a most történteket nevezve, ezeket a friss élményeket nem lehetett nem mosolyogva kitárgyalni.

- Ez a Zayn, hmm, eléggé jól néz ki – horkantott fel Naomi.

- Hát igen, de az összes jól néz ki – javítottam ki.

- Jó jó, de láttad, hogy nézett rád? Hát én azt hittem, feldobom a bakancsot.

- Hahaha. Nem nézett rám sehogy, csak kedvesen.

- Aha,aha, persze. Na és, ez a Harry gyerek? Nem tudom, hogy most flörtölt e vagy nem, de az tuti, hogy vigyázni kell vele.

- Én sem tudom..- mondtam elgondolkodva.

Az út hátralevő részében még megbeszéltük alaposan a dolgokat, majd betértünk a házunkban, mivel itt alszik nálunk a barátnőm.

Amikor bementünk, anyuék a nappaliban fogadtak minket. Elmeséltük nekik az örömteli élményeket, majd felmentünk a személyes lakosztályomba. Mármint a szobámba.

A faajtómat kinyitva egy poszterrel teli fal fogadtatott minden alkalommal, amikor belépett valaki a helyiségbe. Az ágyammal szemben a TV-m (amit nem nagyon használok), minden máshol meg szekrények, íróasztal, mindenféle dolog foglal helyet. A kedvencem a kis puffom. Naomi oda ült le, én pedig az ágyamra, miután elővettem az egyik legjobb barátomat, a laptopomat.

Csekkoltam a Facebookomat, amit úgy utálok, na mindegy, meg a Twitterem. Rámentem az @itskimberli nevű felhasználó adatlapja könyvjelzőmre. Amikor megnyitottam, a szokásos fogadott, értesítések, kedvelések, retweetek, követések – vagyis nem. Jött 2 új követésem. Az egyik az semmi extra – egy naiv Directioner leányzó, sok-sok képpel az adatlapján a bandáról. Viszont, amikor megnyitottam a másikat, olyan fogadott, amire sose számítottam volna: Louis Tomlinson (@Louis_Tomlinson) elkezdett követni téged.

Azonnal rákattintottam nevére, hogy nem káprázik-e a szemem. És tudod, mi fogadott? Az eredeti, a hivatalos, az egyetlen Louis Tomlinson hivatalos twitterje.

- Baszki! Noémi, gyere már!

- Mi van, már megint rád mozdult egy arab gyerek?

- Ne szórakozz már, gyere ide, ezt muszáj látnod! – szinte kiabáltam, nem tehettem róla.

- Megyek már basszus.. – motyogta magának.

- Ezt nézd – mutattam a képernyőre.

- Aha,ja. Ez az egyiknek a profilja. És? Mit kell itt nézni?

- Nem, nem, nézd! Ott ni – emeltem ujjam a Follows you jelre – Louis kibaszott Tomlinson elkezdett követni! – visítottam.

- Ez. Most. Komoly? Ne szopass.

- Nem látod?

- Basszus, Kim, ez fantasztikus! – megfogta a kezem és elkezdtünk az ágyon ugrálni.

- Kim, kérlek, ne üvöltözzetek, apád éjszakai műszakra megy.

- Bocsi anyu – mondtam nyálasan.

- Elnézést- mondta Noémi.

Ezután felém fordult.

- De ezután mi lesz? Ráírsz?

- Dehogy írok rá! Hülye vagy? A végén kikövet – nevettem idegesen.

- Akkor..?

- Nem tudom. Örülök, hogy látja a gáz dolgaim. Élem tovább az életem. Amúgy sem szeretnék Louistól semmit.

Még beszélgettünk egy pár óráig mindenféléről, majd elmentünk egyesével fürödni és nyugovóra tértünk. A vasárnap rendkívül unalmasan telt, mivel már minden házim készen volt (amihez kedvem volt) és fáradt voltam, ezért lazultam a neten.

Eljött a hétfő is. Őszintén szólva, nekem sem a kedvenc napom, főleg a tesi miatt, ami 7. órában még ránk várt. Első órán angollal kezdtünk, csoportbontásban. Nos, ez az az óra, amikor a kiszemeltemmel vagyok együtt, akit nem másnak hívnak, mint Luke. Mondhatni barátok vagyunk, mert padtársak vagyunk, ez a szerencsém. Különben egész nap csak figyelhetném a helyemről. Bár, most is ezt teszem.

- Szia – ültem le mellé, mert Ő már bent volt pár diákkal együtt.

- Hali – köszönt vissza mosolyogva – Milyen hétvégéd volt?

- Nagyon jó, neked? – Hát, ha tudná milyen jó hétvégém volt.

- Elment – mosolygott – És mitől volt olyan jó hétvégéd, ha szabad megkérdeznem? – hunyorgott kíváncsian rám.

- Öhm, igazság szerint találkoztam személyesen a kedvenc bandámmal.

- Az a One Direction vagy mi? – mondta kérdőn.

- Igen, az.

- Akkor biztos jó volt. Csupa fiúk – nevetett.

- Hehe, igen, jó volt – utánoztam bizonytalanul.

Ekkor megszólalt a csengő, a tanár pedig ezzel a lendülettel besétált, így elkezdődött az angol óra. Átlagos volt, a tanár egy pár diákot feleltetett, semmi különös.

A nap többi része is átlagosan telt, egy-két iskolai pletykával fűszerezve.

- Na jó, akkor majd találkozunk csajok – köszöntem el tőlük egy öleléssel.

- Szia Kim – mondták kórusban.

Hazafele egész úton a földet bámultam, elmélkedve azon, hogy milyen lenne, ha valakinek még a barátaimnál is fontosabb lennék.

3. rész vége

Remélem mindenkinek tetszett! Hamarosan folytatás várható! Xx